Cskata

Szenvedek! Nem csak az augusztus végi-szeptember elejei hideg idő, a folyamatosan eső eső és az állandóan fújó szél zavar mostanában. Elég volt nekem elviselnem az időjárási frontokat!

Az agyvérzésem óta nem jelentkezett az allergiám. Ez volt a betegségem egyetlen pozitívuma. Na most aztán úgy döntött a szervezetem, hogy bepótolja az elmúlt néhány nyarat.Ennyire durván még sosem jelentkezett az allergiám, mint az idén.És boldog lehetek, hogy nem tavasz óta tart, csak most. Nem tudok előre hajolni, mert folyamatosan folyik az orrom, mint amit csapra ütöttek.A zsinórban öt-hat trüsszögés után úgy érzem, hogy kiszakad a torkom. A rengeteg köhögés során úgy érzem szét megy a fejem.Ez a fejfájás csak az allergiától van, és feszítő. Ja, és szerencsére nem tart sokáig. Viszont keményen fáj a torkom pár napja. Rossz az egész közérzetem.És a szemem a legrosszabb az egészben.Most ég fáj a bal szeme is, pedig annak máskor semmi baja sincs. A jobb szemem pedig katasztrófális. Nem győzök műkönnyet csöpögtetni. Nem használhatok allergiaellenes szemcseppet, mert az a műkönnyel együtt szaruhártya gyulladást okoz nekem. Műkönnyet pedig muszáj használnom, mert különben nagyon száraz a szemem és szúr.

Azt mondják a nagyokosok, hogy az eső kimossa a polleneket a levegőből, és csökkenek az allargiás tünetek. A frászt! És ez már előző életemben is így volt. Ilyenkor tudok a legjobban szenvedni.Lehet, hogy a levegőből kimossa az allergéneket, de a földfelszín felett maradnak. Én pedig nem nőttem nagyon nagyra. Csak az vigasztal, nem csak én vagyok így egyedül. Egyre több ismerősömtől hallom, hogy egyre jobban szenved az allergiás tüneteitől.A szél pedig csak rátesz az egészre. Még a nem létező polleneket is felkavarja. Amúgy sem szeretem a szelet, mert az utóbbi időben kellemetlen közérzetet okoz nekem.

Sok bajom van mostanában magammal. Sokáig az időjárási frontokra fogtam, mostanában az életkoromra.Valamit mindig találni kell, valamire mindig fogni kell, mert különben megbolondul az ember.

Várom a vénasszonyok nyarát, a napsütést...

(Amilyen zokni vagyok, két hétig vázlatban hagytam a blogomat!)

Minden évben szomorúsággal tölt el, amikor a kertben tavasszal nyíló hagymásokat találok, amik már kihajtották zöldjüket. Ez számomra már az ősz kezdetét jelzi. Ebben az a rossz, hogy erre az érzésre még az időjárás is rásegít. Napok óta egyre hűvösebb az idő, pedig tegnap még augusztus volt! Tegnap este óta esik az eső, fúj a szél, barátságtalan világ van. Nem az az én legnagyobb gondom, hogy korábban sötétedik, hanem hogyha kisüt a nap, akkor is már jóval lágyabbak a fények. Sárgább, lágyabb lett a világ, de sajnos gyorsabban le is hűl a levegő. Nehezen tudom elhinni, de szeretnék bízni benne, hogy lesz még szép idő szeptemberben.

Hiába, ma már szeptember van! És nem csak az iskola kezdődött el, hanem az ősz is! Bár ettől a gondolattól sem leszek vidámabb. Egyenlőre sajnos nem is tudom, hogy mi az ami jobb kedvre tud engem hangolni.Elég letargikus vagyok mostanában. Egyre gyakrabban foglalkoztat mostanában az elmúlás gondolata.Tudom , hogy az én állapotomban inkább pozitívan kellene állni a dolgokhoz, de mostanában az időjáráson kívül is összejöttek a dolgok.Nem hagy nyugodni egy ismerősöm sorsa, akit három hete operáltak agydaganattal.  Az a szomorú, hogy rosszindulatú volt a daganata. Most vár a csodára, hogy eldöntsék mit csináljon vele szép hazánk egészségügye, hogy végre diagnózisa legyen, hogy végre terápiát kapjon. Aki egészséges, annak meg sem fordul a fejében, hogy mennyi fájdalmat tud okozni néhány nap várakozás, bizonytalanság. Arról nem is beszélek, hogy mennyire nem tájékoztatják -merő jóindulatból- a beteget.Pedig, ma is azt vallom, mindenkinek joga van tudni mi a baja. Kivéve persze, ha nem akar szembesülni a ténnyel. De a családtagoknak akkor is joguk lenne bizonyos információhoz. Nem hiszem, hogy gyerekeknek, családtagoknak az interneten kellene kutakodniuk félinformációk birtokában valami tudás után. Saját tapasztalatomból tudom (még a betegségem elejéről), hogy a neten minden betegségbe bele lehet halni. Négy és fél évvel ezelőtt én tudatosan tiltottam le magam minden ependymomával kapcsolatos oldalról, mert az orvostól vártam felvilágosítást. Na azt várhattam! Keserű tapasztalat volt, hogy ha beteg vagy akkor már nem is számítasz embernek, csak egy tárgy vagy, amit ki kell javítani! Arra mindenesetre jó volt, hogy megedződjél a jövődre nézve. Nagyon sokan most sem azt nézik, hogy honnan hová jutottál el, csak az van a lelki szemeik előtt, hogy veled gond van. Ilyenkor nagyon jó, hogy az embernek van családja, akik folyamatosan biztosítják a szeretetükről.

Bocs, hogy ilyen nyavalygósra sikerült ez a pár sor, de az élet nem mindig csak szép napokból áll.Időnként mindenkinek vannak rossz napjai. Húzós és fárasztó volt a hétvége, bár valakinek a 87. születésnapját köszönteni nagyon jó dolog. Nem vagyok biztos benne, hogy én megérem ezt a kort. Már csak azért sem, mert sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy a szépen felépített életünknek bármelyik pillanatban vége szakadhat, senkinek sincs ellen biztosítása. És nem feltétlen a halálra gondolok. Elég egy srtoke, egy baleset vagy bármi. Épp ma délután láttam egy férfit aki pár éve még üzemvezető volt, sok ember felett rendelkezett, most pedig, örül, hogy menni tud. A boldogsághoz, megelégedéshez néha nagyon kevés is elég.

"Majd kisüt a napocska, s megszárad a lovacska..."

Tudom, hogy tegnap volt augusztus 20-a, de szakadó esőben kinek van kedve bármit is csinálni? Tegnap hajnaltól kora délutánig esett az eső.Pontosan olyan álmosító, "semmihez nincs kedve az embernek " idő volt. Nem is keltünk fel korán, aztán miután az eső vigasztalanul esett, délután is lefeküdtem egy kiadós pihire. KIt érdekelt az Államalapítóra emlékező ünnepségsorozat? még a tv műsor sem! Ez már biztosan az öregség jele! Aztán az éjszaka megint rázendített az eső, és esett ma délelőttig. Nem is volt nagy kedvem felkelni kora reggel. Dolgozni pedig még kevésbé. Csak az vigasztal, hogy két munkanap után itt a kétnapos hétvége!

Az eső tulajdonképpen nem is zavar annyira, hagyjuk had essen. Sokkal jobban zavar, hogy egyik napról a másikra 15-20 fokot esik a hőmérséklet.Ez nagyon megvisel! Tegnapelőtt is nagyon letört, fáradékony, ingerült voltam. Alig vártam, hogy végre leszakadjon az ég, kitörjön a vihar. Ilyenkor időnként már a magam számára is elviselhetetlen vagyok. Amúgy sincs kedvem napok óta semmihez, nem is csinálok semmit! Tollászkodom, vakarózok és azon görcsölök, hogy mennyi mindent meg kellene csinálnom. Persze tudom, hogy minden munka megvár, senki sem csinálja meg helyettem, de akkor is, össze kellene vakarnom magamat egy kicsit! Egyszer majd mindennek eljön az ideje, csak türelmesen ki kell várnom!

Az ünnepekhez  kapcsolódóan sétáltunk egyet a Fő utcán és ettünk fagylaltot. Nagyon kirúgtunk a hámból! Pedig a fagylaltevés nem csak azért volt, mert szeretem a fagylaltot. Szükségem volt arra, hogy leüljek egy kicsit! Még mindig nagyon zavar, hogy soha nem tudom, hogy elfáradtam a korom miatt, vagy az agyvérzésem miatt vagyok fáradékonyabb.

Biztosan csak rémálmokat látok vagy a nagy nyári meleg tette, de mostanában bizonytalanabbnak érzem magam. Járás közben egyre gyakrabban török ki jobbra vagy balra. Nagyon kell koncentrálnom járás közben, hogy stabilnak tűnjek.Közben pedig igyekszem nem lehajolni vagy felfele nézni, mert egyiket sem tudom élvezni.Amúgy is, minden hirtelen mozdulattól szédülök.Ez megint ahhoz tartozik, hogy nem tudom hova tenni. Mostanában sok mindennel vagyok úgy, hogy nem tudom, hogy az agyvérzésem utóhatása, vagy már az életkoromból adódik.Mindenesetre próbálom pozitívan felfogni a dolgokat és pozitívan reagálni rájuk.

Még sokáig szeretnék élni! Biztosan igaza van a férjemnek, hogy tenni is kéne érte valamit, de a napi munka után már nagyon nehezen szánom rá magam a tornára. Talán majd ha korábban sötétedik és kevesebb időt tölt az ember a lakáson kívül, akkor arra is sor kerül. Különben pedig több, mint négy éve volt az agyvérzésem!

Tegnap sikerült fütyülnöm...

Túléltem! Ezt is túléltem. Tegnapelőtt jöttünk meg az egy hetes tengerparti nyaralásunkból. Nagyon vártam és nagyon féltem tőle. Nem csak mi négyen, hanem a fiúk barátnői is jöttek. Amiért féltem abból az egyik az volt, hogy hat ember az már sok. Hat ember egy hétig összezárva, az szintén sok! Tulajdonképpen senki sem ismerte igazán a másikat, hisz a fiúk is tőlünk külön élnek már elég régóta. Egy ilyen együttlét mindenkitől nagyon sok alkalmazkodást, simulékonyságot kíván. Biztosan nem véletlen, hogy egy-egy nyaralási turnus egy hétből áll. Ennél hosszabb idő után valakinél óhatatlanul elszakad a cérna és robban.

A társaság mind az öt tagjának nagyon szépen köszönöm, hogy egy hétig vigyázott rám, aggódott értem!

Jelentem, én nagyon jól éreztem magam! Nem igazán viselt meg Zágrábnál a több órás dugóban ácsorgás és a hosszúra nyúlt odautazás. De azért jó volt odaérni, ennél csak egy nagyobb élmény volt: hazaérni. Évek óta mondom: nagyon finom a horvát fagylalt. Ez a véleményem az idén sem változott. Nagyon jó strandidő volt, és fiúk olyan helyet kerestek már a foglaláskor, ahol aprókavicsos a part és lassan mélyülő a víz. Gondoltak szegény zokni anyjukra, mert azért még nagyon tudok táncikálni. A mozgáskoordinatiom a nyaralástól sem lett a régi! Na persze Zadar azért megér egy misét. Nagyon könnyen odataláltunk, ki a városból viszont háromszor indultunk el, mire megtaláltuk a számunkra jó utat. Nem igazán tudott megvigasztalni, hogy ezzel nem voltunk egyedül. Mindenesetre a végére úgy döntöttünk, hogy Zadar anno azért népesedett be, mert aki odament nem tudott hazamenni, inkább letelepedett. Végül csak visszataláltunk Karinba.                                                                  Azért a kabócák zaja, és az esténkénti ablak alatti tücsökciripelés nem hiányzik! Sok minden más igen!                 

Bízom benne, hogy az ifjúságnak is olyan nagy élményt jelentett egy delfinnel úszkálni az öbölben, mint nekünk nézni.

Nagyon remélem, hogy jövő nyáron is lesz részem a tenger látványában!

Persze, amióta hazajöttünk nem találom a helyem. Olyan sok mindent kellene elvégezni, hogy inkább nem csinálok semmit. Ki kell pihennem a nyaralást! Két napja megy a mosógép, estére fel kellene fújni magam vasalni. Most örülök igazán, hogy még szabadságon vagyok, csak a hét második felében megyek dolgozni. Egyenlőre aklimatizálódok, nézegetem a kertet és beszélgetek a kutyussal, feltöltjük a hűtőt és holnap talán még főzök is.

Csak az a baj, hogy a mindennapi rutinnal halványulnak egy idő után az emlékek…

Tegnapelőtt elkezdődött -ha minden igaz- életem utolsó „klasszikus” szabadsága. (Ettől persze még sokáig szeretnék élni!) Hát szokni kell, de nagyon hamar hozzá lehet szokni. Eddig az volt a legjobb, hogy nem kellett korán felkelni, és nem kell dolgozni menni. Persze ettől még ezidáig nem sikerült unatkoznom, annyi a tennivaló, de mindenre jut majd idő. Ma például főztem ebédet, ami eddig csak hétvégeken volt jellemző. Túlzásokba azért nem kell esni!

Nem csak magamon veszem észre, de velem egykorúakon is tapasztalom, hogy már nem vagyunk olyan gyorsak. Már rég nem akarom megváltani a világot (arra ott vannak a fiatalok),hamarabb elfáradok, kevesebbet bírok. Útálom a meleget, állandóan izzadok (persze ezt foghatom a „banyakórra is, de engem nagyon zavar. Ami még szintén nagyon zavar az az erős időjárásifront érzékenységem. Teljesen mindegy, hogy hideg vagy melegfront jön, én ingerlékeny, nyomott vagyok. Nagyon tudom sajnálni szegény férjemet, aki még ezt is elviseli. (Nem lehet semmi, ha még én is észreveszem!) Időjárási frontokból pedig van mostanában bőven! Bár én már bármit elviselnék, csak nem lenne ilyen fülledt az idő! Tegnap délután, a Balatonról hazafelé jövet belefutottunk egy olyan záporesőbe, hogy az ablaktörlő alig bírta törölni az esőt, és szinte semmit nem lehetett látni. Aztán néhány kilométer után semmi.

Itt tegnapelőtt este volt nagy eső. Égzengéssel, villámlással jött, és aztán esett hajnalig. Két dologra volt nagyon jó: nem kellett locsolnom, nem hallottam a FEZEN-t. Bár lehet, hogy az utóbbit csak azért nem, mert a mostani koncertek nem tartanak olyan sokáig, és talán kicsit halkabbak is lettek, mint pár évvel ezelőtt. Félreértés ne essék, nekem nem a zene, a fesztiválok ellen van kifogásom, de mi jó messze lakunk a FEZEN helyszínétől. Ha mi halljuk, akkor hogy hallhatják a közelebb lakók, vagy a kórházban fekvők! És nem hiszem, hogy mindenki számára vigaszt jelent, hogy kedvezményes áron vehet belépőt. Előfordulhat, hogy már kinőtt a fesztiválra járók korából, más a zenei ízlése vagy egyáltalán más dolga van! Tudom, hogy én is elköltözhetnék erre az időre a városból, de más a programom. Az egyetlen vigasztaló, hogy ennek is vége szakad egyszer és legközelebb csak egy év múlva lesz. ( Ja, mindig, mindenkinek elfelejtem megemlíteni, hogy új életemben vannak hangok, amik kifejezetten fárasztanak. Ezért használom olyan ritkán a konyhai páraelszívót is.)

Föl kéne szedni a hagymát a kertben, de az hajolással jár. A hajolástól pedig mindig szédülök és megfájdul a fejem. Ahhoz pedig túl nedves a föld, hogy leüljek rá, pedig akkor egy szinten lennénk a kutyával. Nagyon nehéz mindig megkérni valakit, hogy segítsen elvégezni dolgokat. Olyan dolgpkat, amit előző életemben egyedül is meg tudtam csinálni.

De nem keseregni, élvezni a szabadságot…

Egyrészt itt a nyár, a hosszú ideig tartó világosság és az ezzel járó későbbi bejövetel a kertből. Másrészt sok minden történt mostanában körülöttem.

Ezek egy része érint csak közvetlenül, zöme közvetve. Ettől függetlenül fáradt vagyok. Kicsit türelmetlen és úgy érzem, hogy semmire sem jut elég időm. De gondolom ezzel nem vagyok egyedül, valószínűleg még sokan küzdenek hasonló problémákkal.

Az egyik legnagyobb gondom az időjárási frontok gyakori változása. Ma is nagyon vártam az esőt, de csak felhőket láttam és a fokozódó szél mellett a levegő lehűlését éreztem. Na meg a rendkívüli ingerlékenységet, ingerültséget, kimerültséget. Közben pedig az ember próbál normális ember módjára viselkedni, mintha nem történt volna semmi. Persze nem mindig sikerül.

Az elmúlt hetek zöme azzal telt, hogy az ember folyamatosan aggódott valamelyik családtagért. Ez akkor is így volt, ha ez nem is mindig látszódott így, vagy nem tűnt fel. Nem egyszer csak azért ültem a férjem mellett az autóban, hogy ne legyek felügyelet nélkül, vagy ne okozzak még fölösleges gondokat másoknak.(Most már tudom hogyan lehet fekete nadrágból beleragadt fehér rágógumit kiszedni. Azért lenne egy-két keresetlen szavam ahhoz, aki egy szék ülőlapja aljára ragasztja a megunt rágógumiját!) Hát persze, hogy elfáradtam még ha nem is beszéltem róla. Aztán a végső tanulság az lett, hogy nem gondolkozhatsz mások helyett, mindenki maga dönti el, hogy szerinte mi a helyes. Nagy tanulság és kemény árat fizettem és még fizetek is érte. (Persze aggódni azért szabad.)

És amikor azt hinné az ember, hogy megnyugodott körülötte kicsit a pörgés, akkor rá kell jönnie, hogy a munkahelyén is szabadságolások vannak, és kevesebb embernek kell ellátnia ugyanazokat a feladatokat. Így sokkal több az elvégezendő munka, nagyobb koncentrációt igényel. Persze az ember igyekszik megfelelni az elvárásoknak, a lehető legkevesebb hibával dolgozni. Mégis nagyon elfáradok egy ilyen nap végére. És akkor még mindig ott bujkál a fejemben a gondolat, hogy nem mindenkinek fele meg az általam elvégzett munka. Persze lehet, hogy a férjemnek van igaza és csak én lettem érzékenyebb. Adja Isten!

Szóval zajlik az élet körülöttem, velem, ezért ritkábban van időm leülni a számítógép elé. Azért pihenésképpen beiktatok egy kis gyógytornát, egy kis masszást. Kell valami ebben az elvadult világban, ami egy kicsit simogatja az ember lelkét. Szükségem van egy kis kényeztetésre, törődésre. (És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a nagyfiam külföldre költözött dolgozni. Nagyon jó dolog minden nap beszélni vele telefonon.)

Nagyon várom már a nyári szabadságomat…

Már régen szántam rá magam egy kis nyünyörgésre,de a nap csak huszonnégy órából áll. Én sajnos biztosan nagyon rosszul osztom be az időmet, de soha semmire nem jut elég időm, legkevésbé magamra. Pedig tudom, hogy saját magammal kellene foglalkoznom,amíg van rá lehetőségem. Dehát szerencsére mostanság sokáig van világos odakint, így a sok locsolás mellett jut időm Lujzival, a kutyával foglalkozni is. Én akartam kölyökkutyát, hát megkaptam. Nincs vele semmi extra, de kell neki egy kis törődés, hogy ne unatkozzon. Unalmában ás gödröket is a kertben.Nem bántja a virágokat ha én tiszteletben tartom az ő közlekedési útvonalait, fekvőhelyeit. A virághagymákkal azért nincs kibékülve, azok egy részét ki kell ásni! Persze lehet, hogy csak a szaguk miatt, mert minden tücsköt-bogarat is kiás (végre nem lesz lótetű a kertben!). Kedvenc ásó helye a két komposztgödör. A komposztforgatásal  biztosan nem lesz semmi dolgunk. Viszont félénksége miatt elég sok vitám van a család tagjaival. Sajnálom szegényt, mert mindig az előző kutyához hasonlítjuk, pedig minden állat egy egyéniség. Ő még nem ragaszkodik ahhoz, hogy szeretgessük, illetve simogassuk. Még csak hét hónapos kajla kölyök. De már megugatja a szórólapost, a macskákat, és dolgozik éjszaka is.Mire tizenéves lesz már ő is mindent a mi szánk íze szerint fog csinálni. Addig pedig így fogadjuk el!

Mint a korunkbeliek zöme, én sem szoktam tükörben nézegetni magam. Otthon már nem is igazán van egészalakos tükör, sőt csak az előszobában. De most, sajnos már lassan két hete, elég gyakran megfordulok a kórházban, mint látogató. Ez csak azért érdekes, mert az ember jövés-menés közepette óhatatlanul belenéz a vele szemben lévő üvegajtóba, ami tükörként funkcionál. Mindig is tudtam, hogy az én tanult járásom nem olyan, mint azoké akik világéletükben tudtak járni. Mégis megdöbbentő volt azzal szembesülni, hogy hogyan járok. Széles alapon megyek, dobálom a lábam, imbolygok jobbra-balra. Mindig azzal áltattam magam, hogy csak hozzáértő szem állapítja meg, hogy agyvérzésem volt. Sajnos nagyon látszik! És ehhez még csak meg sem kell szólalnom. Akkor ugyanis nagyon szembeötlő az arcasszimmetria. Az új életemben kialakult testformáról nem is beszélek.

Mostanában az a legnagyobb gondom, hogy kicsit labilisnek érzem magam. Nem esek el, mert arra ég tudok vigyázni. De egyre gyakrabban érzem szükségét annak, hogy stabilitást érezzek valami szilárd dolog megfogásával. Elvégzem én itthon a dolgomat, de egyre kevésbé érzem magam biztosnak. Könnyebben elfáradok, soknak kezdem érezni a napi nyolc órai munkát.

Biztos mindebbe belejátszik az is, hogy nem igazán javul a jobb szemem.Tudom, hogy ez egy kívülálló számára nem mindig észlelhető, de én eléggé megszenvedem az állandó fájdalmat, még ha az nem is olyan nagy.

És az az igazság, hogy nem tudom függetleníteni magam az időjárási frontoktól sem. Minden időjárásváltozást nagyon megérzek és rajtam keresztül megérzi a környezetem is, mert nem mindig tudom leplezni a hangulatingadozásomat. Mindenkit nagyon sajnálok  környezetemben, de sajnos nekem ez az állapot nem okoz örömet.

A most tomboló kánikulát viselem a legnehezebben. Nem volt hülye aki kitalálta a légkondit...

Már egy hete készülök írni. De nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezi. Amúgy a péntek 13. nem is volt olyan szerencsés nap. Sőt. De mindenesetre nagyon fárasztó. kicsit besűrűsödtek körülöttem a dolgok, de egyszer majd minden egyenesbe kerül.

Szinte minden napra jut valami soron kívüli esemény is, ami egy egészséges embernek is elég lenne. Én, miután még mindig nagy bennem a megfelelési kényszer, próbálok megfelelni minden elvárásnak. A fáradtságot ritkán érzem, inkább a körülöttem élők szoktak rám szólni, hogy pihenjek már egy kicsit, mert kívülről azért nagyon jól látszik rajtam a fáradtság. De egyenlőre szinte minden családtagért akad aggódni való. Na ezek azok, amelyek majd szép lassan megoldódnak. Legalább is nagyon bízom benne.

Anno, az agyvérzésem után nagyon vártam, hogy visszajöjjek dolgozni, most, hogy két hétig otthon voltam kórházban, táppénzen egyáltalán nem vártam, hogy visszajöjjek. Elfáradok a napi nyolc órai munka végére. Amúgy meg nagyon nehezen viselem az egész munkahelyi légkört. Már jó ideje meg tudom érteni azokat, akik alig várják, hogy nyugdíjasok legyenek. Elhasználódik az emberi szervezet, aki végigdolgozza az egész életét. És akkor még nem is panaszkodhatunk, mert van munkánk, munkahelyünk.Nagy szerencsénk, hogy nem voltunk, vagyunk munkanélküliek.De azért mindenesetre nagyon megnyugtató, hogy látom az alagút végét.

Nagyon nehezen viselem a mostanában lévő rendkívül változó időt. Nagyon megviselt a nagy meleg. Az életkor előrehaladtával egyre nehezebben viselem a meleget. Aztán hirtelen betört a hidegfront, Most nagyon kellemes lenne az hőmérséklet, de szinte mindig fúj a szél.Gyakran, de szerencsére nagyon rövid ideig fáj a fejem. Lehajolni nem igazán szerencsés, nem is erőltetem. Ha mégis muszáj, vagy elfeledkezem róla, akkor annak mindig szédülés, fejfájás a vége. Lehet ezt az agyvérzésemre fogni, de azok is így vannak vele gyakran akiknek nincs ilyen előzményük.Persze mindeninek fájhat mindene bárhol, Ő panaszkodhat és sajnálja is mindenki. Én mindig úgy érzem, hogy nekem nem szabad piszllicsáré dolgok miatt panaszkodnom. Ha nekem van valami bajom, akkor mindenki megijed, hogy valami nagy bajom van.Így hát marad a sablonszöveg: "jól vagyok". És igyekszem is ehhez méltón viselkednem. Persze sajnos látszik rajtam, és tudom, hogy más is látja.

Most mindenesetre majd megyek szeretgetni egy kicsit a kutyát...

Na, ide is eljutottam végre. Leültem a gép elé és már nem csak a híreket olvasom el pár perc alatt, hanem itt is ragadok.

Az elmúlt napok történései megerősítették bennem, hogy lehetnek terveim, de csak a már megtörtént dolgok érvényesek. Múlt héten hétfőm még tele voltam tervekkel egész hétre. Aztán kedden reggel csúnyán feldagadt, vörös arccal ébredtem. Még saját véleményem szerint sem voltam emberek közé való. A Kórház Bőrgyógyászati Osztályán hamar kimondták a verdiktet: itt marad. És a múlt hét napjait egy kórházi ágyon töltöttem injekciókkal, infúzióval. Ja, és nem kevés gondot és elfoglaltságot okozva ezzel családom tagjainak, akik minden nap látogattak, telefonáltak. Maga az osztály a régi kórház területén van. Az ember egy pillanat alatt visszakerül a XIX. Századba. A maga idejében nagyon modern lehetett, de mára sajnos túlhaladt rajta az idő, főleg, hogy sok osztály már a hotel-szárnyban van, ahol mások a körülmények. Itt nincs a kórteremben a négy ágyon kívül semmi csak egy csap. WC, zuhanyzó a folyosó végén és közös. Tv egy az egész osztálynak, mindenki azt nézi, amit valaki kiválasztott (lehet nélküle élni). Telefon a sajátod, ha nálad van, még jó, hogy feltalálták a mobiltelefont. A négy ágy négyféle. Tiszta szerencse, hogy csak négy napot kellet bent töltenem. Azóta próbálok magamra találni. Minden tiszteletem az osztályon dolgozó orvosoké, ápolónőké, akik mindent megtesznek a betegek gyógyulásáért, kényelméért.

Hát röviden ez volt hosszabb hallgatásom egyik oka. Most már egész szépen javul az arcom. A heves reakció oka valószínűleg egy keresztallergia, amit tulajdonképpen bármi kiválthatott. Mi most a kutyatejet kiáltottuk ki bűnösnek, mert előtte délután a kutyatej elnyílt virágszárait tördeltem ki. De tulajdonképpen bármi okozhatta.

De miután a múlt hét motyorgása kimaradt a kertben, el lehet képzelni, hogy mekkora a gaz. Majd egyszer minden a végére ér. Nekem most sokkal fontosabb, hogy sokat pihenjek, szedjem a kardiológus által felírt gyógyszereket, vigyázzak a pulzusomra és magamra .A világ pedig közben halad. Majd más megváltja, nem kell mindent nekünk megcsinálnunk.

Azért nagyon erősen érzem, hogy muszáj nekem egészségesen viselkednem, hisz van egészségügyi gondja a férjemnek és az anyósomnak is. Nem várhatom el mindenkitől, hogy folyamatosan rám figyeljen.

Hamarosan indulunk a nagyiért, akinek át kell esnie egy műtét előtti kivizsgáláson.

Annyi minden történik manapság, hogy az ember csak győzze kapkodni a fejét. Hiába mondják az orvosok, hogy ne idegesítsem magam rajtam kívülálló dolgok miatt, nem tudod függetleníteni magad a környezetedtől. És mostanában főleg ott történnek az események.

Előbb a férjem nem tudta lenyelni a darabos ételt. A nyelési nehézsége hátterében a gégész nem talált semmiféle eltérést sem. Ettől függetlenül tíz napig csak folyadékot tudott fogyasztani, aztán szép lassan helyreállt a nyelése. Jobban örültem volna, ha találtak volna valami eltérést, mert akkor legalább lenne valami ok. Így csak szép lassan végigjárja az egészségügy berkeit, fenemód okos és ideges lesz, de a kiváltó okot nem tudjuk- Az csak a dolog egyik szépséghibája, hogy egy kontrasztanyagos nyelési röntgenre itt még csak időpontot sem tudnak adni egyenlőre, miközben Pesten TB finanszírozásra két nap után elvégzik a vizsgálatot. Visszamegyünk harmadszor is a gégészetre, de ettől még nem változik semmi. Miért a betegnek kell kitalálnia, hogy milyen vizsgálatot kéne elvégezni rajta, miért úgy kell kérni a beutalót? És mi lesz az idősebbekkel, akik megszokták, hogy az orvos gondoskodik róluk, ellátja őket tanácsokkal? Vagy mindenkinek el kell végeznie az Orvosi Egyetemet, hogy meggyógyítsa önmagát, ha beteg lesz? Ja, és amíg három rendelőnek vagy egy spraye, hogy használja, addig tuti, hogy pénzt kell kivonni az egészségügyből! Az orvosokat, középkádereket szinte minimálbérért kell foglalkoztatni, hadd menjenek külföldre dolgozni! Aki idehaza pedig beteg mer lenni az vagy fizessen vagy szenvedjen. (Mert persze a magánklinikák jó pénzért ellátnak. Úgy látszik nekik megéri.) Most a férjem problémája kapcsán megint belegondoltam, hogy ha velem most történne az ami négy évvel ezelőtt történt, akkor nem biztos, hogy most blogot írnék.

Egy hete nem tudott enni a férjem, amikor jött a hír, hogy meghalt az egyik hátsó telekszomszédunk. Tudom, hogy hetven éves volt, tudom, hogy voltak egészségügyi problémái, hidegvérrel mindent fel tudok fogni. De előtte pár nappal még beszélgettünk! Nem volt fekvőbeteg,nagyon határozott véleménye volt és hangoztatta is.Tehát tulajdonképpen nem volt semmi előjel. Egyszerűen csak egyik reggel nem ébredt fel, és csak nem sokkal előtte aludhatott el örökre. Állítólag azok halnak így meg, akit szeretnek az Istenek. Mindenesetre Ő  nem volt magatehetetlen fekvőbetegként nyűg a család nyakán, mindenki jó emléket őriz róla. Ha választani lehet, akkor szerintem mindenki így szeretne meghalni. Mert sajnos szembe kell nézni a ténnyel: ha megszülettünk meg is halunk.Persze azért mindenki szeretné, ha ez az idő egyre később lenne. Engem azért jó időre keményen megfektetett ez a hír, még csak mostanában kezdem felfogni érzelmek nélkül magát a tényt.

És akkor még nem is panaszkodtam...

Elmúlt idén is a Húsvét és szerencsésen túléltük. A nyulat is.

Mindezektől mégsem lett jobb a hangulatom, sőt. De ez nem a Húsvét hibája. Fáradékonyabb lettem, és hiába veszekszik velem a párom, ez nem a kondíció hiánya. Fülledt, meleg az idő, lóg az eső lába, időnként több-kevesebb esik is. Legalább nem kell locsolnom, viszont a fű nő, mint a bolond gomba, de ez legalább nem az én saram. A fűnyírás szerencsére férfimunka! Mindenki nyűgös, fáradékony. A legkisebb fizikai munkától leizzadok, és nem is mindig foghatom a "banyakórra". A kerti munkák nagy részén megosztozunk a férjemmel. Én próbálok (több-kevesebb sikerrel) segíteni, de az én feladatom legtöbbször a feladatok kiosztása. Azért örülök, hogy egyre több mindent el tudok végezni.

Legnagyobb gondomat egy ideje az álmaim, rémálmaim okozzák. Amúgy is rosszul alszom mostanában, gyakran felébredek az éjszaka közepén és nehezen tudok újra elaludni. Ezért is érint érzékenyen, hogy most már zsinórban minden reggel valami rémálom miatt ébredek fel. A legborzasztóbb, hogy teljesen valósághűek az álmaim, és még ébredés után is foglalkoztatnak. Az, hogy az első ilyen rémálmom azzal foglalkozott, hogy kiújult a daganatom, az számomra azt jelenti, hogy engem belül, mélyen titkolva nagyon is foglalkoztat a gondolat. Márpedig az az egész egy rémálom! Persze ez nem kívánságműsor.

A lelke mélyén minden ember szeretne sokáig élni, de ez valami olyasmi, amit nem mi szabályozunk. A nehéz esti elalvásban, az éjszakai ébrenlétekben benne van az, hogy az ember fél, hogy másnap nem fog felébredni. De nem lehet folyamatosan ezzel a tudattal élni! Igyekeznie kell az embernek ezt elfelejteni, tervezni a holnapot, holnaputánt. Nem nyafogni minden kis nyavalya miatt, hisz még sok mindent ki kell bírni, nem lehet minden kis piszlicsáré dologgal foglalkozni. Persze ezt csak az mondja, aki már túlesett az élet néhány nehéz csatáján. Egy dolog biztos: az agyvérzésem után a férjem is, én is átértékeltük a dolgokat. Nem az számít igazán mennyi megtakarított pénzed van, mekkora a vagyonod. Csak az a tiéd amit átéltél, megtapasztaltál, élveztél. Ne vonj meg magadtól semmit, amit megtehetnél, csak azért, hogy spórolj! Próbáld meg élvezni az életet! Életkorod előrehaladtával úgy is egyre kevesebb dolog okoz igazán örömöt.

Csak nagyon nehéz elfeledkezni a gondokról…

A napok rohannak egymás után, mindjárt itt a Húsvét. Tudom, utána hamarosan a Karácsony. Csak közben lesz egy nyár, és remélem tenger is. De hát ez még a jövő zenéje, és még messze van.

Nem csak az időjárás áprilisi, az én hangulatom is. Óránként változik az időjárás és a légnyomás is. Ennek megfelelően sokat fáj a fejem is. Most már sajnos nem csak pillanatokra, hanem hosszabb időre is. Ingadozik a vérnyomásom, egyre magasabb a pulzusszámom, egyre gyakrabban veszek be rá gyógyszert. Persze, hogy nem sok kedvem van biciklizni, tornászni. De a csúcs az április 10-e volt. Akkor minden bajom volt és nem volt kedvem semmihez sem. Munka után (erős férfiúi ráhatásra) lefeküdtem és úgy töltöttem az egész délutánt és estét is. Persze ezt minden nap nem tehetem meg, vannak feladatok, amiket el kell végeznem. Bár a Húsvét előtti nagy mizéria teljesen hidegen hagy. Nem attól jön a nyúl, hogy megpucoltam az ablakokat! Előző életemben kötelességemnek éreztem a Húsvét előtti nagytakarítást. Most már rég elvesztette varázsát. Nincs értelme ablakot pucolni, ha egy óra múlva vagy másnap ráesik az eső, és előtte a szél még telefújja porral.

Ha van időm és energiám, akkor inkább a kertbe megyek ki. Most ugyan már elvirágoztak a gyümölcsfák, de azért még erősen drukkolok az idei termésért. A tulipánok és a többi virág azért még mindig nagyon szép. Szép a kert, én ilyenkor szeretem nagyon. Különben is, minden nap meg kell nézni, hogy tegnap óta mi hajtott ki (A gazda szeme hizlalja a jószágot.). Tegnap volt virágvasárnap és tudom, hogy a nagykönyv szerint el kellett volna vetni az egynyári virágok magját. De nem tettem meg! Nem csak azért, mert egész nap elég erősen fújt a szél, hanem azért sem, mert nem volt hozzá kedvem. Majd. (Tudom, hogy nem lehet a végletekig halogatni, de annak is eljön majd az ideje.

Most a kutyával igyekszem egyre többet foglalkozni. Kölyök még, most még tanítható. Nagyon kölyök, mindennel játszik, és mindenről azt hiszi, hogy játék. Most éppen a bogarak és mindenféle repülő állat áll az érdeklődése középpontjában. Imádni való! Lassan már nem vagyok benne biztos, hogy az én terápiás kutyám. A lényeg, hogy jó helyre került a kutyamenhelyről, és úgy látom, hogy jól is érzi magát. Már alszik a teraszajtó előtt a lábtörlőn. És tud ugatni!

Sok bajom van a világgal, de mostanában megint sokat fáj a jobb szemem. Használhatok én bármilyen műkönnyet, éjszakai krémet, akkor is fáj a szemem. Lehet, hogy már nem is zavarna  annyira a kettőslátásom, ha nem fájna mellette a szemgolyóm. Persze olvasni még mindig szeretnék, úgy hogy fél óra múlva ne fájjon mindenem és ne legyen fárasztó az olvasás.

Kérek tanácsot a szemésztől...

Ma vagyok 4 éves! Ma 4 éve történt a reoperátióm, és ma négy éve születtem újra. Azért tartom ilyen nagy becsben a mai napot.

Furcsa belegondolni, hogy már négy éve történt. Olyan gyorsan eltelt ez a négy év, mintha nem is történt volna semmi. Pedig ez a négy év nem volt fáklyásmenet. Keményen megdolgoztam, mégha nem is látszott feltűnően, minden elért eredményért.

De ma nincs panaszkodás, ma ünnepelek. Mert megérdemlem! Így döntöttem.

Süt a nap. De csak azért, hogy valamiért jókedve is legyen az embernek. A hétvégi jó idő után most már csak a napsütés maradt.Jóval hűvösebb az idő, de a legnagyobb bajom, hogy fúj a szél is. Sőt, hűvös, kellemetlen szél fúj, amit nem igazán szeretek. Az egésszel persze együtt jár a hidegfront is, ami nagyon megvisel. De megvisel másokat is, és mindenki más nyavalyog is ezerrel, ezért nekem nem igazán van lehetőségem panaszkodni.

Hogy milyen gondjaim vannak a munkahelyemen, arról már többször panaszkodtam.Azt is elismerem, hogy túl érzékeny vagyok és hajlamos vagyok túlértékelni a dolgokat, de most tényleg az az érzésem, hogy csak a kiskutya maradt akihez beszélhetek. Persze valószínű, hogy néhány nap múlva már másképp látom a világot, de jelenleg elég borúlátó vagyok. De az én világlátásom szerint minden rossz szériának vége szakad egyszer, és valamikor majd megint derűsen látom az életet. Amúgy is úgy fogom fel, hogy nekem még sok dolgom van az életben, legalábbis sok mindent szeretnék még megélni. Persze, négy éve sem akartam én meghalni, és nem is kért rá engedélyt senki. A lényeg, hogy élek!

A fentiekhez kapcsolódik az a sok rossz érzés is, ami napok óta uralkodik rajtam. Félek esténként elaludni, mert az a rögeszmém, hogy egyik reggel nem ébredek fel, mert éjszaka álmomban meghaltam.  Ésszel gondolkodva tudom, hogy ez csak egy szerencsétlen gondolat, de nem olyan egyszerű túl tenni magam rajta. Majd egyszer sikerül elfelejtenem, de ehhez még sok idő kell nekem.  Tudom, hogy senkinek sincs megírva hogy fog meghalni, és azt is tudom, hogy világos nappal is meg lehet halni, de az én maradék agyamba most ez a gondolat fészkelte be magát, és egyenlőre még nem tudok küzdeni ellene. Minden reggel egy megkönnyebülés, hogy felébredtem. Lehet, hogy ezért alszom keveset éjszaka. Nagyon korán (hajnali 2-3-kor) felébredek frissen-fürgén és nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem sikerül elaludnom. És valamiért napközben nem vagyok álmos, fáradt. Viszont azért, hogy kicsit úgy nézzek ki, mint aki normális, azért nagyon sokat kell dolgoznom, de ezt kevesen látják.

Még jó, hogy dalolnak a rigók, ki lehet menni a kertbe csodálni...

Azért nem mindig olyan happy a világ, mint a múltkor írtam.

Na, de azért a saját születésnapját mégsem rontja el az ember holmi nyavalygással. Legalább egy nap legyen amikor csak örülünk. Jutnak gondok bőven a többi napra.

Nagyon nehezen viselem az időjárási frontok gyakori változását. Főleg a tegnap, tegnapelőtti szél zavart rettenetesen. Az idő miatt lelkiismeret furdalás nélkül pihentettem, alhattam volna mindkét napon, de a tomboló szél, és az általa okozott fejfájás miatt ez nem sikerült. Nem tudom eldönteni, hogy hideg vagy meleg frontra vagyok érzékeny, mert mindkettőtől elég nyűgös leszek.Nem is irigylem a körülöttem lévőket!

Apropó, körülöttem lévők. A múlt héten valamelyik nap panaszkodtam odahaza, hogy elegem van a világból. Egyre inkább zavar, hogy a munkahelyemen majdnem mindenki keresztülnéz rajtam, senkit nem érdekel a véleményem. Lassan feleslegesnek érzem magam. És ezt nem csak bebeszélem magamnak, naponta tapasztalom. Minderre az volt a férjem válasza, hogy túl érzékeny vagyok. Bár úgy lenne! Tudom, hogy az agyvérzésem óta sok mindenben változtam, érzékenyebb lettem, de sajnos a velem kapcsolatos dolgokat nagyon érzem. Amúgy is az volt régen is a véleményem, hogy ahol két nőnél több van, azt megette a fene, ott mindig acsarkodás, nyavalygás folyik. És ez a mai napon megint beigazolódott, és ehhez nem kell képzelgés. Csak az vigasztal, hogy lassan már látom az alagút végét.

Amúgy sem szabad nyavalyogni. Ma végre süt a nap, jó idő van! Most már lassan kénytelen leszek elhinni, hogy tavasz van.Egyre több tavaszi hagymás virág nyílik ki a kertben. És ezt remélem Lujzika sem fogja megakadályozni. A barkafűzön zsonganak a méhek, zenél az egész bokor. És ez már a tavasz zenéje.A mandulafa virágzásakor még pesszimista voltam, de most már a tulipán is megkezdte körtáncát.

Három napja a Balaton-felvidéken voltuk a szőlőben. A férfiak szőlőt metszettek én pedig nézelődtem. Volt mit! Az egész hegyoldal tele volt virágzó fehér és rózsaszín mandulafákkal. Gyönyörű volt. És a levegőben már a tavasz illatát érezni! Ezek azok a dolgok, amikért érdemes még sokáig élni! Ugye, hogy a tavasz a legszebb évszak!

A kert és a kutya az én két terápiás eszközöm...

Ma végre jó a kedvem. És erre több okom is van.

A legfontosabb, hogy ma van reggeltől estig a születésnapom! Ez leginkább azért okoz nekem örömet, mert megérhettem. Csak az tudja, hogy ebben a korban ez miért tud örömet okozni, akinek két születésnapja van.

A másik ok az örömre, hogy pár napja végre süt a nap. Öröm körbejárni a kertben, mindenhol virágoznak a kora tavaszi hagymás virágok, az ibolyák és a primulák. Lehet, hogy végre biztosan tavasz lesz.  Már virágzik a mandulafa, döngicsélnek a méhek. Nekem ilyen kevés is elég az örömhöz!

De aminek leginkább örülök az az, hogy két napja megint van kutyánk. Igaz, hogy én választottam a menhelyen, de végül is Ő fogja eldönteni, hogy ki a falkavezér, kihez ragaszkodik igazán. Nekem két kikötésem volt: kölyökkutya kell és szuka. Aztán úgy is borul minden előzetes terv adott helyzetben. Több kutyamenhelyt is megnéztünk többször is. Aztán ki tudja miért, egy pillanat elég a döntéshez, és ehhez nincsenek érvek. "Nekem ez a kutya kell!" Hogy aztán menyire választottunk bele, az majd később derül ki, egyenlőre ismerkedik az új lakóhelyével. De már halottam ugatni! Biztos, hogy nem hoztunk volna ilyen hamar kutyát a házhoz Nyali után, ha Matolcsy nem pusztul el. Állatok nélkül nagyon üres lett a telek. És most itt van a három hónapos Lujzi. Nem csak azért kellett, hogy mozgást leheljen a kertbe, hanem nekem is szükségem van rá, főleg terápiás céllal. Törődni kell vele, nevelgetni, pátyolgatni (legalább is, amíg kicsi). És biztosan javítani fogja a stabilitásomat is, főleg, mert tegnapelőtt megbillentem, miközben a kezemben volt, meg is karmolta ijedtében rendesen az arcomat.

A fentieket még kora délután írtam, azzal, hogy majd folytatom a kertészkedés után. Aztán "ember tervez, Isten végez" címszóval borult minden. Miután már jól megünnepeltük a születésnapomat és a kiskutyát is pátyolgattuk kicsikét most már nagyon fáradt vagyok a folytatáshoz és sok betűtévesztésem is van.

Tehát mára ennyi, majd folyt.köv...

Hát, azt nem igazán mondanám, hogy jól kezdődött ez az év! Legutóbb azért keseregtem, mert el kellet altatni a család kedvencét, egy több, mint tizennégy éves korcs kutyát. Aztán tegnap halva találtuk Bagira macskát is, akit mostanában Matolcsynak hívtunk. Amióta nem volt Nyali, azóta egyre inkább átvette a szerepét. Nyali halála után két napig szinét sem láttuk (gondolom hajtotta a vére), aztán egyre többet volt itthon. Kísérgetett bennünket kint a kertben, nyávogott, dörgölődzött, kikövetelte magának a simogatást. Sőt az utóbbi időben már ölbe is kellett venni és dorombolt. Így hát kizárt, hogy bánatában pusztult el. Két napja még urasan sétálgatott, jóízüen evett, és gyönyörű fényes volt a fekete szőre. Így aztán, bár tegnap délben névnapozásra gyűlt össze a család, mégis beárnyékolta a macska elvesztése a napot. Amióta családi házban élünk, még soha nem voltunk házi kedvenc nélkül. Most aztán elmondhatom, hogy se kutyám, se macskám. Ez adta a végső lökést, hogy, hogy mihamarabb örökbe fogadjunk legalább egy állatot. Aztán kezdődhet megint elölről a szentségelés, hogy az a dög kiásott mindent a kertben. De legalább lesz mindenkinek feladata! És lesz, ami életerőt adjon addig, amíg lesz unokánk!

A kedvencek elvesztése és ez az esős idő együtt nagyon borús gondolatokat ébreszt bennem. Megint nagyon sokat foglalkoztat az a gondolat, hogy az agyvérzéssel magamra rajzoltam egy stigmát. Bármelyik orvos bármilyen beavatkozás előtt hatszor meg fogja gondolni, hogy hozzám nyúljon-e. Arra pedig senki sem adott biztosítékot, hogy hátralévő életemben már nem lesz semmilyen egészségügyi problémám. Az már csak hab a tortán, hogy hosszú életű szeretnék lenni. Persze, sejtem én, hogy csak magamnak generálom a problémát, hisz szerencsére soha nem tudhatjuk, hogy kinek mit írt meg a sors, és mikor van a pont.

Persze azért nem vagyok teljesen depressziós. Vannak napi feladatok, amiket végre kell hajtani. Dolgozni kell napi nyolc órát a hét öt napján. A maradék kettőn pedig meg kell főzni az ebédet és jópofát vágni mindig mindenkinek. Szerencsére egyre gyakrabban süt a nap, ami azért erősen megnöveli az ember életigenlését. Miután nap mint nap egyre több tavaszi hagymás kezd virágozni, kezdek egyre erősebben hinni abban, hogy egyszer majd tavasz lesz.

Megyek és körülnézek a kertben...

Az eutanáziáról csak az nyilváníthat véleményt, aki már maga is átélte az "élményt". Fölösleges dolog "okos" honatyáknak, honanyáknak tépni a szájukat, és fölösleges dolognak tartom mindenféle jogszabályokkal szabályozni a dolgokat. Aki nem élte át, az nem tud korrekt véleményt sem mondani. Nagyon nehéz döntést hoz az  a család, amelyik úgy dönt, hogy kapcsolják ki a gépeket, mert a hozzátartozójukat már egy ideje csak azok tartják életben. Bármilyen nehezen és akárhányan is hozzák meg a döntést mégis egész életükben ott lóg a fejük felett. Senki nem tudhatja, hogyan viselkedik egy adott helyzetben. Van aki amikor megtudja, hogy megtámadta a gyilkos kór, nem tudja feldolgozni. Nem mindenki akar küzdeni az életért, nem akarja átélni a borzalmakat, nem tudja feldolgozni a rá váró fájdalmakat. Ők az eutanázia tiltása miatt öngyilkosok lesznek. Fiatalon azt gondoltam, hogy ez gyávaság. Most már másként látom a dolgokat. Az egy dolog, hogy egy más tudatállapotban van az ember, de akkor is nagyon nagy lelkierő kell ahhoz, hogy valaki önként eldobja magától az egyszem, megismételhetetlen, nyüves életet. Hogy néhányan visszaélnének az eutanázia lehetőségével, hát Istenem, az élet minden területén van selejt. Ezt kénytelenek vagyunk tudomásul venni.

Mindezek a gondolatok napok óta a kutyánk miatt foglalkoztatnak.Több, mint egy hétig halogattuk a végső döntést, pedig tudtuk, hogy egyszer dönteni kell. Öreg volt már szegény, elmúlt 14 éves. Kb két éve már, hogy nem tudott felugrani a kerítés lábazatára, megdöbbentő volt, amikor ezt először láttam. Aztán fokozatosan romlott az állapota, de hát a szemünk láttára öregedett, nagyon szerettük. Még azt is sztoikus nyugalommal fogadta, hogy megsüketült. Ritkábban jött elénk a kapuhoz, mert nem hallotta, hogy hazamentünk. Egyre többet aludt. Aztán beütött a krach! Egyik napról a másikra lerobbant. Nem evett, nem ivott, kedvetlen volt. Többször is kijött hozzá az állatorvos, gyógyszereztük és bíztunk a csodában. De csodák nincsenek! Csak felvágottat evett, azt is csak akkor, ha tenyérben elé tettük. Inni csak akkor ivott, ha belenyomtuk a fejét a vizébe. Tudomásul kellett vennünk, hogy már meg is vakult szegényke. Megrendítő volt látni, ahogy keringett a tercián. Farkát behúzva, orrát földre szorítva, és nekiment mindennek. Már Bagira, a macska sem tudta megvigasztalni. Nem látta, nem hallotta szegény. Aztán amikor már nem evet, nem ivott semmit még segítséggel sem, akkor kénytelenek voltunk meghozni azt a döntést, amit akkor már több mint egy hétig halogattunk. Feladta a kutya harcot és kénytelenek voltunk kihívni az állatorvost, hogy altassa el. Nem volt könnyű döntés, és nem is akartam látni. Az az én egyetlen szerencsém, hogy a férjem magára vállalta az asszisztálást és a kutya elásását is. Nekem csak a könnyek hullatása jutott. De azért nem szívesen élném át mégegyszer. Hosszú ideig volt velünk, nagyon hozzánk nőtt. És ezért hiányzik most nagyon. Még nagyon friss az élmény, idővel biztosan jobb lesz minden. Tudom, hogy csak egy kutyáról van szó, de ez a kutya 14 évig velünk volt. Láttuk felnőni és később megöregedni.Akit nem érint meg egy ilyen történés, annak nincsenek is érzései. És, hogy klasszikus idézzek, az egyéb aljasságra is képes.

Fussál Szutyóka az örök vadászmezőkön...

A technika ördöge már megint megviccelt, tehát kezdem előről.

Biztosan nem csak engem, hanem mindenkit megvisel ez a gyakran változó idő. Egyik nap hideg van, fúj a szél, esik az eső. Másnap pedig hétágra süt a nap. Ami még mindig a jobbik eset, hisz a napsütéstől mindenki vidámabb lesz. Persze azért a négy évszakra beállt emberi szervezetnek hiányzik a klasszikus tél. A gyakran változó időjárási frontok miatt naponta többször is fáj a fejem, és gondolom másé is. Nyűgös, kedvetlen az ember, de próbálom palástolni, hisz az emberrel szemben elvárások vannak, amiknek szeretne megfelelni.

Bármilyen idő is van, azért minden nap kell menni egy kört a kertben, mert tegnap óta sok minden változott. napról napra nőnek ki a földből a hagymás virágok hajtásai. Ja, és a "gazda szeme hizlalja a jószágot". Jó rájuk nézni! És a hóvirág mellett már találtam nyíló krókuszt is. Ezek mind a tavasz közeledtét jelzik, de még sem bokrokat, sem rózsákat nem merek megmetszeni, mert félek "hogy nem eszi meg a kutya a telet" és még lesznek kemény fagyok. Persze nem kapnék sírógörcsöt ha nem így lenne mindenki jobban örül a jóidőnek, mint a hidegnek. De azért már a barka is mutogatja magát. Hajtásain már sorakoznak a fehér gyöngyök, amiből majd a barka lesz idővel. Most még csak szép, de ezt csak az tudja igazán, aki végig tudja követni a folyamatot.

A családi házban élésnek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Én új életemben minden tél végén elkenődök, hogy mennyi mindent nem tudok megcsinálni. De közben azt is tudom, ha nem családi házban élnénk én nem tartanék itt, mint ahol most.Az, hogy nem vagy négy fal közé zárva erősen inspirál, hogy egyre több mindent meg tudjál csinálni. Még így is nagyon nehéz szembenézni a korlátokkal, de  sok mindent nem tudok megcsinálni, és ezt tudomásul kell vennem. És azt nem mondhatom, hogy nem fáj, de örülök annak, hogy élek, és így élek.

Mindig megfogadom, hogy nem idegesítem magam munkahelyi problémákon. Persze ezt könnyebb megfogadni, mint betartani. Ilyenkor nagyon jó, hogy hétvége van. A gondok véleményem szerint nem itt kezdődnek, és pár nap alatt lenyugszanak a kedélyek is, de akkor is nagyon tudja bántani az embert a pillanatnyi helyzet. Azt hiszem még edzenem kell magam.

A politikai véleményemet igyekeztem ezekről az oldalakról mellőzni és eztán is megpróbálok így tenni. Ha mégis elszaladna velem a ló akkor szóljatok. Ezt a blogot az agyvérzésem után , a betegségem miatt kezdtem el írni. A véleményemet egy másik internetes oldalon szoktam leírni, mert azért van véleményem. Még akkor is ha a férjem sorozatosan azt mondja, hogy ne foglalkozzam a dolgokkal, van nekem más bajom is.Nagy szerencsémre mindkét fiam itt él az országban és mindkettőnek van munkahelye! A mai világban szerintem már ez is nagy szó.

Nagy szívfájdalmam, hogy napok óta beteg a kutyánk. Tizennégy éve él velünk, már rég családtagnak számít. Tudjuk, hogy már nagyon öreg, de eddig jó általános állapotban volt. Most nagyon rossz nézni a tehetetlenségét, és nem tudunk neki segíteni. Alig áll a lábán, annyit eszik, amennyit bele tudunk erőltetni, hogy bevegye a gyógyszert, csak akkor iszik ha beletesszük a fejét a vizesedénybe. Most megint az állatorvorvost várjuk, hátha tud még csodát tenni.

Nem csak az emberek, az állatok szenvedése is nagyon megvisel...

Nincs semmi bajom. Hogy őszinte legyek nem is bántott senki! Sőt.A radarjaim mégis jelzik, hogy baj van. Átnéznek rajtam.Mindenki úgy beszél mellettem, mintha ott sem lennék. Időnként tényleg Bástya elvtársnak érzem magam. És az hogy semmibe vesznek azt nem csak képzelem. Valóban így van.Senki nem kíváncsi a véleményemre és már nem is akarom elmondani. Egy ideje már azt vettem észre, hogy jobb ha megtartom magamnak a véleményemet. A többiek pedig pörögjenek, zizegjenek, ha akarnak. Van,aki várja a pillanatot, hogy hibázzak, és ezt hangosan szóvá is tegye. Pedig, ha jól belegondolna, Ő sem hibátlan. Szerintem aki dolgozik az hibázhat is. Mindenki! Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Vagy igazmondó juhász. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik rosszul, de ez van. Az ember megpróbál együttélni vele, de nem mindig sikerül. Ilyenkor nézek úgy ki, mint aki depressziós.Pedig dehogy! De azért azt mindig szem előtt tartom, hogy Isten nem ver bottal!

Várom a szebb időket. Bár a tél még csak most kezdődött el, ami a havat illeti. Sőt, már túl vagyunk az ónosesőn is! Elég volt belőle, hogy a hétvégén három napig a lábamat sem tettem ki a lakásból, mert féltem, hogy elesek a jeges felületeken. De szerencsére tegnap már kisütött a nap, és ma is. Ettől függetlenül szokatlanul hideg van. Elszoktunk attól. hogy télen lehet mínusz is a hőmérséklet. Most, hogy a kert nagy részét hó fedi, még feltűnőbbek a már kibújt hagymások. Ezek jelentik nekem a nagy biztatást, hogy egyszer majd tavasz lesz. Mert minden nem hazudhat! Már vettem primulát (kankalin, zsibavirág), mert az már virágzik és jókedvre hangol. Már csak jóidőre várok, hogy kitegyem a bejárati ajtó elé.Ez tök jó, hogy minden évben veszek virágokat, aztán kiültetem őket a kertbe és vagy megmaradnak vagy nem.Általában nem, de csak azért, hogy a következő évben vehessek újra. Amíg ezt meg tudom tenni, addig jó nekem, mert azt jelenti, hogy élek. Nézzük mindennek a jó oldalát.

Már annak is tudok örülni, hogy nem fáj annyira a szemem. Persze ennek is ára van. Anyagi is és egyéb is. Egy ideje új műkönnyet használok. Hosszú ideig csípett minden cseppentéskor, de mostanában már kevésbé.Az éjszakai alvás előtt annyi minden mürüttyöt kell csinálnom a szememmel, hogy mire mindennek a végére érek, addigra felébredek. Fejben kell tartanom, hogy melyik héten melyik éjszakai krémet használom mielőtt felteszem a szemtakarómat, hogy éjszaka, alvás alatt ne nyíljon ki a szemem. Ettől persze még nem szűnt meg a kettőslátásom, csak kevésbé fáj a szeme. Az olvasás persze még mindig fárasztó, de erőltetem, mert a lelki békémhez kell. És mégis szerencsésnek mondhatom magam, mert nem vagyok magatehetetlen.

Mindezt négy évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni...

Túl vagyok jó néhány álmatlan éjszakán. Ezekért nem okolhatok senkit, csak saját magamat. Esetleg foghatom a teliholdra vagy a hidegfrontra. Szívem mélyén tudom, hogy ez csak alibi magyarázat lenne.

Az igazi bajaim közé tartozik, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok hozzám hasonló korú barátom, ismerősöm, rokonom hagyta itt ezt az árnyékvilágot. Az ilyen hírek mindig érzékenyen érintenek, még akkor is ha ez nem látszik rajtam. Mindig eszembe jut, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy ne legyél az élők között. És az is, hogy milyen kegyetlen az élet, azoknak a társaságától foszt meg, akikre a leginkább számítottál.

Félreértés ne essék, nem vagyok depressziós! Csak napok óta azon jár az eszem, hogy normális embereknek általában ötven év felett kezdődnek az egészségügyi problémái. És nem tudok mást csinálni, mint reménykedni, hogy nem lesz semmi nagy problémám, mert nem hiszem, hogy könnyen találnék orvost (életveszélyt kivéve), aki egy agydaganatműtét utáni agyvérzés után megoperálna, vállalná az altatás kockázatát. Persze, ha az agyvérzés után még mindig ágyban feküdnék valahol, akkor nem lennének most ilyen sötét gondolataim. Sőt, egyáltalán nem lennének gondolataim.

Persze bízom benne, hogyha túl leszek az álmatlanság idején, vége lesz a hidegfrontnak és szép lassan tavasz lesz, akkor az én kedvem is jobb lesz. Nem is a telihold, inkább a hidegfront az oka a gyakori fejfájásomnak. Ezzel nagyon meg tudom ijeszteni a férjemet, pedig emlékszem rá, hogy előző életemben is gyakran fájt a fejem. Csak akkor még fiatalabb voltam és nem volt agyvérzésem. Tehát meg tudom én őt érteni, ezért nem is mindig mondom el neki. Persze ez is egy kétélű dolog, mert sokszor én nem tudom reálisan megítélni a dolgokat, nem mindig érzem a saját fáradtságomat.  Ha alszom éjszaka, akkor zöldeket álmodok. Legutóbb például szegény anyámmal beszélgettem, kávéztam. Csak szegény már több, mint harminc éve halott. Ha felébredek, akkor pedig már megint a több, mint három évvel ezelőtt az intenzíven átélt emlékeken rugózok.Tudom, hogy jobb lenne ezen átlépni, elfelejteni de ez nem ilyen egyszerű. Amin egyszer átestél az maradandó nyomot hagy benned. Ha fontos volt számodra! De azért nagyon jól esik mindenkinek a tanácsa, mert számomra azt jelenti, hogy foglalkozik az én problémámmal. Amit biztosan meg tudok ítélni, az a fejfájásom és a jobb szemem fájása. Ehhez a kettőhöz nincs szükségem külső segítségre. (Mármint, hogy észrevegyem, hogy fáj.)                                                           

Jajj, két nagyon fontos dolog történt! Voltam üzemorvosnál. Aránylag hamar végeztem és a tavalyi megkötésekkel dolgozhatok. Hurrá!                                                                                                                                                    A másik pedig, hogy végre lesett a tél első hava. Mindig is mondtam, hogy nem eszi meg a kutya a telet, de ez azért lófüle volt. Annyi hó esett csak tegnapelőtt délután, hogy kicsit fehér lett a világ. Hogy tudjuk, hogy TÉL van. Havat lapátolni, söpörni nem kellet, mert annyi nem volt. Most már csak itt-ott látni mutatóban belőle. Hideg azért van, napközben is mínuszt mutat a kinti hőmérő. Szerencsére nem nagyon hideget (bár az eddigi pluszok után minden hideg), mert hótakaró nélkül biztosan nagyon nehezen viselnék el a növények a hideget.                         Látom a hírekben, hogy vannak részek az országban, ahol több hó esett, mint nálunk, ott most „hóhelyzet” van! Én pedig úgy gondolom, hogy megint túl lett lihegve minden. Tél van. Télen hó szokott esni. Nincs ebben semmi rendkívüli.„Hóhelyzet” miatt akkor lehetne rinyálni, ha mindez májusban történt volna. Vagy megint fényezni kell valamit?

Amíg ilyen dolgok foglalkoztatnak, addig nem sajnálkozom magam miatt…

Vannak alkalmak amikor úgy érzem, hogy muszáj írnom. Nincs semmi különös oka, egyszerűen jól esik. De lehet, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok.

Még alig kezdődött el az év máris annyi minden történt. Tudom, hogy egy bizonyos életkor fölött már elképzelhetetlen, hogy ne legyen valami egészségügyi panasza az embernek, de jobban jár ha nincs. Órákon át ücsörögni egy műanyag széken, hogy a nagytudású doktor elé kerülj, nem egy felemelő érzés. Közben tudod, hogy a panaszodra igazán nincs gyógyír, azt az életkorod hozta magával. Amúgy sem igazán nyúlna hozzád senki egy agyvérzéssel a hátad mögött. Közben te titokban reménykedsz a hosszú életben, terveket szősz, hisz nem vagy még öreg.

Sokan azt hiszik, hogy nekem szerencsém van, hisz lám milyen szépen felgyógyultam az agyvérzésemből. Úgy érzem a gyógyulásért tettem, teszek. Semmi nem esett az ölembe! Közben kevesen feltételezik, hogy magammal is vívom mai napig a csatáimat. Látszólag tudomásul vettem a történteket, de senki nem tudja, hogy mi zajlik bennem. Tudom, hogy tudomásul kéne vennem a változásokat, de ez nem ilyen egyszerű. Sok minden bánt, sokszor érzem magam fölöslegesnek, és időnként úgy érzem senki nem kíváncsi a véleményemre. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha az agyamnak a gondolkodásért felelős része sérül meg. Lehet, hogy akkor nagyobb teher lennék a családomon. Így viszont kialakul az emberben egy olyan radar, ami azt is érzékeli amit nem mondtak ki. Ezért bonyolult az egész! Vannak alkalmak amikor sikerül átlépnem az ilyen agyament dolgokon, de van amikor nagyon mélyen megérint. És ezt nem foghatom teliholdra, időjárási frontra.

Abból is van elég. Feszült is vagyok eléggé! Nem hiszem, hogy nálam jobban örülne valaki a hónak! Tudjátok, annak a hideg fehérnek. Már azt sem bánnám, ha hideg lenne. De az én szervezetem még mindig a négy évszakra van felkészülve. Én nem tudom elhinni, hogy hideg nélkül megy ki a tél, pedig már január közepe is elmúlt. Virágzik  is mindenfelé a kertben a hóvirág! Meg is csodálom őket minden nap. És közben mindig ott motoszkál a fejemben, hogy majd belepi a hó, és mire újra napvilágra kerül már elvirágzott. Ezért gyönyörködök bennük minden nap amíg lehetőségem lesz rá. De ha hó nélkül csak hideg jön, akkor elfagy minden, hisz ez a meleg idő minden növényt becsapott és mindenben megindult a nedvkeringés. Ha viszont nem lesz hideg, akkor mg lesz annyi növényi kártevő, hogy egész tenyészidőszak alatt mindenki csak permetezni fog. Szóval szerintem időjárás pajtás már semmiképp sem tud jó megoldással előállni.

De amíg ilyenekkel foglalkozom , addig nem magammal vagyok elfoglalva…

Túléltük Karácsonyt, Szilvesztert és az Új évet is, sőt már eltelt Vízkereszt is és elfogyott a beigli is. A karácsonyfa még áll, mert egyrészt szép, másrészt segítség kell a lebontásához, mert mégsem szeretném feldönteni. Majd jön valamelyik fiam segíteni.

Hosszú ködös szürke napok után ma délután végre kisütött a nap is. Jött egy erősebb hidegebb szél és végre kisöpörte ezt a mocsadék időt. Egyből jobb lett a kedvem is. Azért nagyon örülni mégsem tudok, mert erősen érzem a hidegfront közeledtét. Fáradt lettem, egyre erősebben fáj a fejem és már kint lenni a kertben sincs kedvem. Ez pedig már erősen jelzés értékű, mert miután eddig nem volt még tél sem, a természet teljesen megbolondult. Lépten nyomon virágzó hóvirágokba botlok, és a tavaszi hagymások is bújnak kifele a földből. Közben a „pesti ember” most ígéri a hideget és a havat. Mivé lesz így a világ! Közben pedig az ember ép ésszel tudja, hogy szükség van, illetve már hetekkel ezelőtt szükség lett volna a kemény hidegre, mert így minden gazdálkodónak rá fog menni a gatyája is a kártevők elleni védekezésre. A meghűléses, felsőlégúti betegségek megfékezésének is jót tenni egy kis téli hideg.

Miután úgy sem tudtam mi hiányzik az életemből még, a két ünnep között elkezdet erősen fájni a torkom. Ez nem is igazán zavart volna, ha nem társult volna hozzá egy erős száraz köhögés. Amúgy is nagyon rosszul alszom éjszakánként, de amikor mindig a köhögésre ébredtem, akkor kezdett nagyon elegem lenni. Itt kezdtem el gyógyszert szedni. Azért volt egy pozitívuma is a dolognak, hosszú idő után, új életemben először sikerült kifújnom a jobb orrlyukamat. Tudom, hogy ez nem feltétlenül fontos azoknak akik ezt eddig is megtudták tenni, de én sajnos az agyvérzésem óta hiába próbálkoztam vele.

 Mára már szerencsére csak egy rossz emlék az egész. Meg amúgy is van ezer más bajom. Még november elején voltam térdszakrendelésen, mert nagyon fájt a jobb térdem.2014. január 7-re kaptam VIP-es időpontot MR-re. A mai napig nem hiszem, hogy a beteg dolga arra figyelni, hogy melyik testrészén történik a vizsgálat. Szerintem azért kell a beutaló, hogy arra ráírja a kezelőorvos a vizsgálat irányát, és a vizsgálatot végző dolga, hogy ezt végre is hajtsa. Oké, hogy én reklamáltam, hogy nem a bal, hanem a jobb térdemet kellene meg MR-ezni, de nem hiszem, de nem hiszem, hogy egy idős, ilyen vizsgálaton még soha részt nem vevő betegtől ezt kellene elvárni. Egyre inkább meggyőződésem, hogy az életben maradáshoz még jókor volt agydaganatom, és „jókor, jó helyen” kaptam agyvérzést. Persze, ha választani lehetne, akkor szívesen kihagynám az életemből! Már, nincs azonnal eredmény vizsgálat után, távleletezés van. A kedden elvégzett vizsgálatnak péntek délutánra lett meg az eredménye, a betegnek van ereje, ideje sétálgasson! És az eredmény sem lett valami felemelő!  Persze, ha valaki elér egy bizonyos életkort, akkor mindig van valami problémája, csak azért, hogy tudja, hogy él!

Jó, hogy vége van a hétre már a munkanapoknak, nagyon sűrű volt minden, elfáradtam. Erősen bízom benne, hogy ez azért talán mégis egy jobb év lesz!

Holnap pedig megnézzük milyen az idő a Balatonon…

Mindenkinek békés,

anyagiakban és egészségben gazdag,

boldog új évet kívánok !

Túléltük Karácsonyt! Szó szerint és átvitt értelemben is.

Persze azért az egész nem ilyen egyszerű. Előbb volt a két fiú születésnapi ebédje. Nem azért, mert én csináltam, de szerintem jól sikerültek a szülinapi torták és jól sikerült az ebéd is. Szóval ez volt a bevezetés, aztán jött a Karácsonyi „erezd el a hajam”-at. Készen lett minden időben, de ilyenkor érzem, hogy ez azért sok nekem. Még mindig meg akarok felelni az elvárásoknak, de egy idő után kénytelen vagyok rájönni, hogy már megváltozott az életem. Persze tudom, hogy következő Karácsonykor megint megpróbálok mindent megcsinálni. Akkor megint rá fogok jönni, hogy ez már nem az én világom. Persze mindez csak a konyhára vonatkozik, takarításnak neki sem állok. Az agyvérzésem óta nem megyek létrára, mert nem érzem biztonságban magam, nem hajolok le, mert akkor nagyon szédülök. Szóval vannak dolgok, amik emlékeztetnek a múltra. De nem csak ezek, nagyon sok más is!

Tegnap még a szép napsütéses időben a férjem rábeszélt egy sétára, de a mai szürke, ködös időben csak pár percre sikerült a kertbe kicsábítania. Az az igazság, hogy nagyon fáradt vagyok, nincs  kedvem semmihez. Tiszta szerencse, hogy még majdnem egy hetem van a következő munkanapomig. Addig pedig nincs semmi halaszthatatlan dolgom. Úgy döntöttem fő elfoglaltságom most az egyszer a pihenés lesz. Amúgy is gyakrabban fáj a fejem, szédülök. Tehát a jelszó:PIHI. A fiatalok mind elmentek élni a saját életüket, így talán megengedhetem magamnak ezt a luxust. Éhen halni biztosan nem fogunk!

Végre kiolvashatnám az elmaradt folyóiratokat, ha nem fájna annyit a jobb szemem. A távollátással nincs semmi bajom, már megszoktam a kettőslátást is.   Az olvasás, a közellátás okoz gondot. Ilyenkor nagyon hamar megfájdul az amúgy is kiszáradt szemem, kénytelen vagyok ráhúzni a szemhéjamat. Pedig kenem, csöpögtetek rendületlenül. Szerintem a szemész is csak próbálkozik, hátha bejön valami tanácsa. De hát itt is mindennek én vagyok az oka, miért akarok olvasni!

Mostanában elég rossz a hangulatom. Eddig mindig ráfogtam a szememre vagy a fejemre vagy az időre. De a lelkem mélyén érzem, hogy másról, többről van szó. Nem tudok parancsszóra jókedvű lenni. Mostanában megint nyomasztó álmaim vannak. De én bízom benne, hogy megjön a jókedvem is. Ha előbb nem, az új esztendőben.

Most pedig megyek a csodás karácsonyfám mellé dartsot nézni…