Már régen szántam rá magam egy kis nyünyörgésre,de a nap csak huszonnégy órából áll. Én sajnos biztosan nagyon rosszul osztom be az időmet, de soha semmire nem jut elég időm, legkevésbé magamra. Pedig tudom, hogy saját magammal kellene foglalkoznom,amíg van rá lehetőségem. Dehát szerencsére mostanság sokáig van világos odakint, így a sok locsolás mellett jut időm Lujzival, a kutyával foglalkozni is. Én akartam kölyökkutyát, hát megkaptam. Nincs vele semmi extra, de kell neki egy kis törődés, hogy ne unatkozzon. Unalmában ás gödröket is a kertben.Nem bántja a virágokat ha én tiszteletben tartom az ő közlekedési útvonalait, fekvőhelyeit. A virághagymákkal azért nincs kibékülve, azok egy részét ki kell ásni! Persze lehet, hogy csak a szaguk miatt, mert minden tücsköt-bogarat is kiás (végre nem lesz lótetű a kertben!). Kedvenc ásó helye a két komposztgödör. A komposztforgatásal biztosan nem lesz semmi dolgunk. Viszont félénksége miatt elég sok vitám van a család tagjaival. Sajnálom szegényt, mert mindig az előző kutyához hasonlítjuk, pedig minden állat egy egyéniség. Ő még nem ragaszkodik ahhoz, hogy szeretgessük, illetve simogassuk. Még csak hét hónapos kajla kölyök. De már megugatja a szórólapost, a macskákat, és dolgozik éjszaka is.Mire tizenéves lesz már ő is mindent a mi szánk íze szerint fog csinálni. Addig pedig így fogadjuk el!
Mint a korunkbeliek zöme, én sem szoktam tükörben nézegetni magam. Otthon már nem is igazán van egészalakos tükör, sőt csak az előszobában. De most, sajnos már lassan két hete, elég gyakran megfordulok a kórházban, mint látogató. Ez csak azért érdekes, mert az ember jövés-menés közepette óhatatlanul belenéz a vele szemben lévő üvegajtóba, ami tükörként funkcionál. Mindig is tudtam, hogy az én tanult járásom nem olyan, mint azoké akik világéletükben tudtak járni. Mégis megdöbbentő volt azzal szembesülni, hogy hogyan járok. Széles alapon megyek, dobálom a lábam, imbolygok jobbra-balra. Mindig azzal áltattam magam, hogy csak hozzáértő szem állapítja meg, hogy agyvérzésem volt. Sajnos nagyon látszik! És ehhez még csak meg sem kell szólalnom. Akkor ugyanis nagyon szembeötlő az arcasszimmetria. Az új életemben kialakult testformáról nem is beszélek.
Mostanában az a legnagyobb gondom, hogy kicsit labilisnek érzem magam. Nem esek el, mert arra ég tudok vigyázni. De egyre gyakrabban érzem szükségét annak, hogy stabilitást érezzek valami szilárd dolog megfogásával. Elvégzem én itthon a dolgomat, de egyre kevésbé érzem magam biztosnak. Könnyebben elfáradok, soknak kezdem érezni a napi nyolc órai munkát.
Biztos mindebbe belejátszik az is, hogy nem igazán javul a jobb szemem.Tudom, hogy ez egy kívülálló számára nem mindig észlelhető, de én eléggé megszenvedem az állandó fájdalmat, még ha az nem is olyan nagy.
És az az igazság, hogy nem tudom függetleníteni magam az időjárási frontoktól sem. Minden időjárásváltozást nagyon megérzek és rajtam keresztül megérzi a környezetem is, mert nem mindig tudom leplezni a hangulatingadozásomat. Mindenkit nagyon sajnálok környezetemben, de sajnos nekem ez az állapot nem okoz örömet.
A most tomboló kánikulát viselem a legnehezebben. Nem volt hülye aki kitalálta a légkondit...
