Túléltük Karácsonyt! Szó szerint és átvitt értelemben is.
Persze azért az egész nem ilyen egyszerű. Előbb volt a két fiú születésnapi ebédje. Nem azért, mert én csináltam, de szerintem jól sikerültek a szülinapi torták és jól sikerült az ebéd is. Szóval ez volt a bevezetés, aztán jött a Karácsonyi „erezd el a hajam”-at. Készen lett minden időben, de ilyenkor érzem, hogy ez azért sok nekem. Még mindig meg akarok felelni az elvárásoknak, de egy idő után kénytelen vagyok rájönni, hogy már megváltozott az életem. Persze tudom, hogy következő Karácsonykor megint megpróbálok mindent megcsinálni. Akkor megint rá fogok jönni, hogy ez már nem az én világom. Persze mindez csak a konyhára vonatkozik, takarításnak neki sem állok. Az agyvérzésem óta nem megyek létrára, mert nem érzem biztonságban magam, nem hajolok le, mert akkor nagyon szédülök. Szóval vannak dolgok, amik emlékeztetnek a múltra. De nem csak ezek, nagyon sok más is!
Tegnap még a szép napsütéses időben a férjem rábeszélt egy sétára, de a mai szürke, ködös időben csak pár percre sikerült a kertbe kicsábítania. Az az igazság, hogy nagyon fáradt vagyok, nincs kedvem semmihez. Tiszta szerencse, hogy még majdnem egy hetem van a következő munkanapomig. Addig pedig nincs semmi halaszthatatlan dolgom. Úgy döntöttem fő elfoglaltságom most az egyszer a pihenés lesz. Amúgy is gyakrabban fáj a fejem, szédülök. Tehát a jelszó:PIHI. A fiatalok mind elmentek élni a saját életüket, így talán megengedhetem magamnak ezt a luxust. Éhen halni biztosan nem fogunk!
Végre kiolvashatnám az elmaradt folyóiratokat, ha nem fájna annyit a jobb szemem. A távollátással nincs semmi bajom, már megszoktam a kettőslátást is. Az olvasás, a közellátás okoz gondot. Ilyenkor nagyon hamar megfájdul az amúgy is kiszáradt szemem, kénytelen vagyok ráhúzni a szemhéjamat. Pedig kenem, csöpögtetek rendületlenül. Szerintem a szemész is csak próbálkozik, hátha bejön valami tanácsa. De hát itt is mindennek én vagyok az oka, miért akarok olvasni!
Mostanában elég rossz a hangulatom. Eddig mindig ráfogtam a szememre vagy a fejemre vagy az időre. De a lelkem mélyén érzem, hogy másról, többről van szó. Nem tudok parancsszóra jókedvű lenni. Mostanában megint nyomasztó álmaim vannak. De én bízom benne, hogy megjön a jókedvem is. Ha előbb nem, az új esztendőben.
Most pedig megyek a csodás karácsonyfám mellé dartsot nézni…
