Olyan vagyok, mint Dúli-fuli a Hupikék törikékből. Ki nem álhatom a ködös, szürke időt. Útálom, amikor a konyhaablakon kinézve nem tudom eldönteni, hogy esett az eső vagy a lecsapódó párától vizes a térkő, a terasztaposó. Ha kimegyek mindig úgy érzem, hogy szitál valami. Nem eső esik, mert annál apróbb szemű, de folyamatosan érzem. Tipikusan az az idő, amikor az ember nem húzza föl az esernyőt, mert nem esik, de hosszútávon mindene nyirkos lesz. Ja, és ilyen időben csak akkor mozdul ki otthonról, ha muszáj. Aki dolgozni jár, annak persze muszáj. De én kényelmes vagyok, még a karácsonyi vásárba sem szívesen indulok el. Pedig ott nagyon finom puncsot lehet inni.
A szürke idő persze vonza a negatív gondolatokat is. Főleg, ha erre rásegít egy ismerős halálhíre is. Amúgy is nagyon sokat foglalkoztat mostanában az elmúlás. Néha úgy érzem, hogy minden nap csak haladék ezen a világon és már régen odaát kellene lennem. Ha éjszaka nem tudok aludni, még többet foglalkoztat ez a téma. Ilyen volt a mai hajnal is. Mindig az jut eszembe, amit a férjem szokott mesélni: Amikor ott feküdtem Pesten az Intenzív Osztályon mélyaltatásban férjem megkérdezte az engem műtő professzort, hogy mire számíthat. (Tulajdonképpen semmit nem tudtak.) Az egész mondanivalójának a lényege az volt, hogy engem nem fog zavarni, ha zakkant leszek, mert elleszek a magam világába, a velem együtt, körülöttem élőnek lesz nehéz. Ez van a halállal is, ha meghaltál nincs már semmi gondod, nem zavar semmi. A szeretteid az első sokk után nagyon fognak sajnálni, hiányozni fogsz nekik, de egy idő után enyhül a fájdalom és az élet megy tovább. Tudom, hogy ezek nagyon morbid gondolatok, de mostanában nagyon áthatják egész valómat. Néha úgy érzem, hogy ez az én előzményemmel valós is. Ilyenkor nem is tervezek hosszú távra. Persze elvileg senki sem tervezhetne hosszútávra, mert senki sem tudhatja, mit hoz a jövő.
Na , azért nem csak ilyen eretnek gondolatok foglalkoztatnak eme szép ünnep előtt. Mivel a rövidtávú memóriám időnként cserben hagy, ezért listát írtam arról, mit kell elvégeznem még Karácsony előtt. A mézeskalácsok már kisültek, készen vannak, csak a csomagok elkészítése van hátra. Ma volt a beigli és zserbósütés napja. Ezen is túl vagyok. Holnap megfőzöm a székelykáposztát és a kocsonyát, aztán már jöhet a Jézuska. Azért közben még a másik fiamnak is lesz egy tortája. Mert megérdemli! Aztán izgatottan várom a Szentestét, mert ajándékot kapni akármennyi idős is az ember, nagyon jó.
Kicsit nagyon fárasztó nekem ez a sok munka, de arra gondolok, hogy ha minden úgy lesz, mint régen, akkor néhány embernek sikerül örömet okoznom. Azt hiszem minden nő elfárad kicsit itt a karácsony előtti hajrában, de ez hozzátartozik az ünnephez, és hiányérzetünk lenne, ha nem így tennénk. (A nagytakarítást már régen mellőzöm.) Aztán Karácsony után majd pihenek. (Ez a terv.)
Most pedig úgy látom felszállt a köd, irány a belváros...
