Rég írtam már, de azt hiszem senki sem kíváncsi a nyavalygásaimra, örömteli dolgokról pedig nem igazán tudnék beszámolni. Hát ezt a hónapot, ezt az évet nem fogom piros betűkkel írni bármeddig élek is.
Ha az emberrel történik valami egészségügyi katasztrófa az maga a katasztrófa. Bennem anno nem alakult ki betegségtudat, de komoly lelki vívódások után tudomásul kellett vennem, hogy sok minden megváltozott, sok mindenre képtelen vagyok. De nagyon büszke voltam arra, hogy nagyon sok munkával megtanultam újra járni, beszélni, enni, ülve vasalni , motyorogni. Elfogadtam, hogy sok minden elvégzéséhez segítségre van szükségem. Elég nehéz volt! Ezért aztán az évek teltével egyre rosszabbul esett, hogy folyton kijavítanak, kritizálnak.Komoly próbatétel volt, hogy pár hete elmentem itthonról a város másik felébe egyedül. Hogy sikeresen végrehajtottam a feladatot az nagyon jót tett az önbizalmamnak, önbecsülésemnek. Nagy sikerélmény volt!
Aztán jött a feketeleves. Kaptam a pofonokat az élettől jobbról is, balról is. Nem egyszerű feldolgozni egyiket sem! Az egész idei évet jellemzi az érzelmi hullámvasút (megszületik az első unokám, de közben ott a másik oldal is). Közben az időjárás sem kedvez, mert egyik nap fűteni kell (májusban!), másnap pedig hőgutát kapsz.
Még csak május van! Mikor lesz már vége a rémálomnak...
