Már napok óta készülök leülni írni. A leüléssel nincs is semmi gond, de az írást azt mindig halogatom. Nem azért, mert nem tudnék miről nyavalyogni, csak nem akarom a rossz hangulatomat senkire áttolni.
Először, mikor napokig fújt a szél, azt hittem attól van, vagy attól, hogy a szél miatt két napig a lakásból sem léptem ki, maximum megetetni a kutyát. De már harmadik napja süt a nap! Bár hideg van, de lehetne jó kedve is az embernek. De nem! Az az igazság, hogy esténként nagyon nehezen alszom el. És mivel van időm a plafont bámulni, jönnek a negatív gondolatok. Aztán nappal, világos fejjel meggyőzöm magam arról, hogy az emberek a legritkább esetben szoktak éjjel meghalni. Nyugodtan el lehet aludni, reggel fel fog ébredni az ember és kezdődik előről a taposómalom, a halálnak nincs ideje. Amikor reálisan próbálok gondolkodni, akkor minden sötét gondolatomat hülyeségnek tartom, de mégsem tudom magam teljesen függetleníteni. Az, hogy napközben is ezek a dolgok foglalkoztatnak rányomja bélyegét az egész napomra, napjaimra. Azt hiszem, az elmúlt években, főleg új életem kezdetén sokkal több okom lett volna a nekikeseredésre, mint most. és mivel nem tudom, hogy kihez fordulhatnék segítségért, azt hiszem kénytelen leszek saját magamat, hajamnál fogva kirángatni a gödörből.
Az egészben az a legborzasztóbb, hogy közben az ember próbál úgy viselkedni, mintha nem lenne semmi probléma. Hogy sikerül-e vagy sem az titok marad, mert e témában senki sem nyilatkozik. Egy próbát megér!
Szóval ilyen gondolatokkal küzdök, miközben a karácsonyra kellene készülni. Meg télapóra, meg születésnapra, meg Bécsre, meg a fene tudja még mire... Dehát eddig is volt mindig valahogy, idén is lesz. Csakhát az adventi koszorú mellé már fel kéne tenni a lakásdíszeket, be kellene tervezni a mézeskalácssütést (hogy térdig járjunk a mézeskalácsban), kellene sütni két tortát, összeállítani a bevásárlólistát, és a jóég tudja még mit. És közben az a legelkeserítőbb, hogy egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. A belvárosi séták, a rumpuncs és a sok ember sem hozta meg. Talán más lenne a helyzet ha lenne hó!
Éjszaka jön a Mikulás...