Nem vagyok túl jól. Napok óta nem vagyok túl jól. És mostanában nem csak a gyakran változó időjárási frontok tépázzák az idegrendszerem.
Egy hete már, hogy egy telefonhívástól minden megváltozott. Húgom hívott, hogy másik húgom hét éves unokája meghalt. Hirtelen, minden előzmény nélkül. Kinek, mivel árthatott egy hét éves gyermek? Miért kellett ennek történnie? Mi az a nagy bűn, ami miatt a szülőkre ezt a büntetést mérte bárki is? Mert szerintem, nincs annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy szülő eltemeti a gyermekét bármilyen életkorban. És erre nincs racionális magyarázat, mert ez felfoghatatlan.
Nos, ennek az ártatlan kislánynak a halálhíre indított be nálam nagyon sok negatív gondolatot. Ez már odáig fokozódott, hogy éjszaka sem tudok leállni, nehezen alszom el, borzalmasakat álmodok. Félreértés ne essék, nem félek a haláltól. Senki nem tudja előre (szerencsére), hogy mikor fog meghalni. De, mint minden halandó, én is sok mindent szeretnék még látni az életben, vannak, voltak terveim. Még alig múlt el a nyár, máris azt várom, mikor bújnak elő a tavasz hagymás virágok. És sok-sok ibolyát is szeretnék még látni. Ami nagyin izgatja a fantáziámat, hogy egyik pillanatban még a gondok foglalkoztatnak, a másikban vége mindennek. És innentől kezdve már semmi nem a tied! Megszűnt számodra a világ és te is megszűntél a világ számára. Már nincs fájdalom, nincs panaszkodás. De ott vannak a szeretteid, akiknek akaratlanul is fájdalmat okozol (legalábbis most szeretnéd azt hinni). Te meghaltál, megszűntél létezni, nekik pedig a fájdalmon kívül még gondokat is okozol. hát ez az egyik, ami nagyon zavar engem, pedig tudom, hogy ez már nem az én gondom.
És még sok negatív gondolat cikázik a fejemben, de nem akarok senkit elkedvetleníteni vele és most nem is tudnám leírni. Érzem, hogy gödörben vagyok és lassan megpróbálok kimászni. Nehéz úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne, és nem is mindig sikerül. Na, de lesz még jobb, sokkal jobb is. Nem akarok depis lenni!
Egyszer vége lesz ennek a szürke, esős időnek és ki fog sütni a nap...
