Halleluja! Máris itt van az idei nyár első hőségriadója. Ajtó, ablak becsukva, sötétitőfüggöny behúzva, légkondi megy, ventillátor bekapcsolva. A mai nap még istenes, de tegnap délben annyira leesett a vérnyomásom, hogy muszáj volt lefeküdnöm. Amúgy sem maradok le semmiről, senkinek nincs kedve semmit sem csinálni. Majd kora este kimegyek locsolni, addig szegény növények is kénytelenek bírni a kánikulát. Különben is, farkastörvények uralkodnak! Én elég nehezen viselem ezt a hirtelen jött meleget, de tudom, hogy nyár van. Egy-két nap, és az ember szervezete átáll a melegebb időre. Addig pedig igyekszik a tennivalóit a reggeli illetve az esti órákra időzíteni. Mert megtehetem! De mit csináljon az, aki nem engedheti meg magának ezt a luxust, és kénytelen ebben az embertelen időben is dolgozni? Épp ma méláztam el a postásunkon, aki hidegben, melegben, esőben, hóban, szélben, napsütésben kénytelen dolgozni, és időnként (mint ma is) még kollégát is helyettesíteni. A hirtelen jött melegtől amúgy is ingerlékenyek, érzékenyek az emberek. Mindenki minden kicsiségtől a plafonon van és a másikat vádolja mindenért.
Azért sok minden történt az elmúlt időszakban, mégha néha azt is érzem, hogy élem a nyugdíjasok eseménytelen életét unokára várva. Időpontot kellett kérnem a szemészhez, mert másként fájt a jobb szemem, mint szokott. A vizsgálat során kiderült, hogy nyavalygásom nem volt alaptalan, mert olyat produkáltam, amit eddig még soha. A szemhéjjam által fedett területen kaptam kötőhártyagyulladást, ami olyan ritka, hogy még magyar neve sincs. De jött a gyógyító szemcsepp és két hét után megszüntek a panaszaim. Most már csak fáj a szemem. Bízom benne, hogy a következő két hónapban nem is lesz más panaszom rá!
Voltunk egy temetésen is, ami nekem mindig a múlandóságot juttatja eszembe. Nem volt váratlan a halál, mert már jóideje betegeskedett, és sajnos már fiatal sem volt. Nem volt rokon, de úgy éreztem, hogy kutyakötelességem lerónom a végtisztességem, mert amikor hét éve Kisbéren a rehabon voltam rendszeresen meglátogatott. És, hogy ez milyen sokat jelent, azt csak az tudja, aki már volt hasonló helyzetben. Férjem napi rendszerességgel látogatott, fiaim is vagy jöttek, vagy telefonáltak, más látogatóim is voltak, de ő akkor is vidámabbá, elviselhetővé tett mindent a látogatásával. Hazajövetelem után is beszéltünk telefonon, skypon. És most már nincs. Ő sincs!
Az olyan az idő amilyen ellenére is termett valami a kertben. A madarak segítségével leszedtük a cseresznyét (nagyon finom volt), és a vele szinte egyidőben beérrő meggyet is., ami a tavaszi moníliafertőzés ellenére is szépen termett. Na, a borsószedést azt kihagynám, nem is a szedését, hanem a fejtést. De most már túl vagyunk rajta, már csak emlék. Amennyi málna és ribizli terem, az elfogy szedés közben, be sem kerül a házba. De most már érik az eperfám! Naponta körbelegelem az alulról elérhető részeket. Remélem nem érik le pár nap alatt.
Éjszaka, amikor nem tudok aludni, nagyon-nagy eszmefuttatásokat folytatok magammal (legalább nem veszünk össze). Gyakori elmélkedési témám a férfi klimax. Miért mindig a női klimaxról beszélnek?Miért nem tudja egy férfi elfogadni, hogy már nem fiatal? Az Ő énképük megváltozását miért nem sulykolja annyit a média? Miért mindig csak azt látni, hogy korosodó férfiak fiatal lányokkal mutatkoznak? Azt hiszik a férfiak, hogy ők hibátlanok és szeretnivalók, és ez életük végéig így lesz? (Van még mire magyarázatot találnom.)
Miért ugat éjszaka a kutya?????
