Épp valamelyik nap vettem észre, hogy egy évvel ezelőtt az akkor már napok óta fújó szél miatt panaszkodtam. Úgy látszik engem kísért a szél, mert most megint már napok óta fúj, szerintem erősen. Ez persze szubjektív. Én nem szeretem a szelet, már a legkisebb légmozgás is zavar így tavasszal. A hozzá társuló hidegfrontról nem is beszélve! Szívesen mennék ki a kertbe nézni a virágokat, a bújó veteményt, de ez az őrült szél visszatart, és inkább a lakásban töltöm el az időt, vágyakozva kifele. Időnként a férjem kimegy és összesöpri a lefújt virágszirmokat. (Csak bízni tudok benne, hogy a méhek időben és szorgosan dolgoztak.) Ilyenkor a legszebb a virágoskert, amikor napról-napra újabb virágok nyílnak ki, az ember meglepetten nézi a kibújó hagymásokat, amikről már el is feledkezett. A hidegfronthoz társuló levertségről, ingerlékenységről és a szél által még fokozott fejfájásról nem is beszélve. De ezt sajnos minden hidegfront érzékeny tudja, tapasztalja. Ja, és az allergiáról nem is beszélte!
Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor az egész szélről szóló nyavalygás csak terelés. A múlt héten két szakorvosnál is voltam kontrollon, és a jó hírek ellenére csak levert lettem. Az első kontroll a szemész volt. Ő semmi új problémát nem talált, és ennek tulajdonképpen örülnöm kellene. De! A jobb szemem már ilyen marad életem végéig. A műkönnyet sem hagyhatom el, de ez a legkevesebb. ( Egy bizonyos kor után már mindenkinek száraz egy kicsit a szeme és szinte mindenkinél kialakul lassabban vagy gyorsabban a szürkehályog.) Nem az zavar, hogy a jobb szemem kicsit kancsal lett, hanem az, hogy folyamatosan fáj. Dehát tudom, hogy örülhetek, hogy ennyivel megúsztam. Aztán megint meghallgattam, hogy milyen okos szerv az agy, mert a kettőslátásom most is megvan, de már csak akkor veszem észre ha koncentrálok, mert az agy korrigálja a szem hibáját. Persze ettől függetlenül még sok egyéb bajom is van a látásommal, de meg kell próbálni alkalmazkodni hozzá.
Szóval ez volt a szemész, de két nap múlva jött a kardiológus. Szerencsére ő is mindent rendben talált, csak meglepetten állapította meg, hogy már hat éve volt az agyvérzésem. Lehet, hogy igaza van a férjemnek és nem úgy gondolta, ahogy én értelmeztem. Lehet, hogy túl érzékeny vagyok. Mindenesetre nekem az jött le, hogy már hat évvel túléltem és még mindig élek. Két napig sírtam és sajnos azóta sem tudom elmagyarázni senkinek, hogy miért, és azt sem, hogy miért értelmeztem én így az elhangzottakat. Ennek nincs racionális magyarázata, ez egy érzés. Biztosan csak egy ilyen sok mindenen átment zokni értelmezheti így a dolgokat. Már lassan kezdem sajnálni a körülöttem élőket, akik folyamatosan bizonygatják nekem, hogy mennyire örülnek annak, hogy köztük vagyok. Majd egyszer, ha túllendülök a mostani mélypontomon, biztosan el is hiszem, Hisz annyira szeretné hinni az ember, hogy sokáig él.
Áll a hintaágyam váza...
