Úristen! Hogy szaladnak az évek! Már hat éve, hogy sikeresen túléltem az agyvérzésemet.Már hat éves vagyok, lassan iskolás lehetek és nem leszek dedó!
Azért ez nem volt egy könnyű hat év. Ha akkor magamnál vagyok, és valaki azt mondja nekem, hogy van még hátra hat évem, boldogan beleegyeztem volna. A mai eszemmel azt mondom, hogy nem kezdeném mégegyszer. Persze ilyet soha nem mond senki, mert soha nem tudhatjuk előre mit hoz a jövő. És, hogy adott helyzetben ki hogy viselkedik, azt nem lehet előre megjósolni. Nagyon sok minden meg tud változni egy pillanat alatt. És az egyén dolgokhoz való hozzáállása is! Az életösztönről nem is beszélve! Inkább a családomnak lehetett rossz ott állni a bizonytalanságban, hogy mi lesz velem. Hogy olyan nagy vehemenciával vetettem bele magam annak idején a rehabilitációba, annak egyik oka lehetett, hogy ezzel akartam megköszönni nekik, hogy mellettem álltak. Ja, és akkor ez volt a dolgom. A nem tudatosan megfogalmazott cél az volt, hogy minél kevésbé legyek kiszolgáltatott.Ezt, azt hiszem sikerült elérnem. Eljutottam, arra a szintre, hogy lakásom belül, talajszinten, biztos alapokon állva elvégzek mindent. Megtanultam ülve vasalni, ezt előző életemben próbáltam, de nem ment. Hiába, a szükség nagy úr.
Most viszont egy ideje már úgy érzem, hogy belefáradtam mindenbe. Csinálhatok akármit, akkor sem leszek már a régi. Valami mindig emlékeztetni fog a hat évvel ezelőtt történtekre. Ha jön a gyógytornász és megdolgoztat, akkor csinálom a dolgokat. De önként, dalolva már nem szívesen tornászom, gyakorolok. Pedig biztosan sikerülne még eredményeket elérni. de mire az egész napos motyorgásomnak a végére érek már elegem van mindenből. Az ember kifele azt kommunikálja, hogy minden rendben van, de belül érzi, tudja, hogy megváltoztak a dolgok. Csak éppen nem látja értelmét, hogy ezt naponta hangoztassa is, mert tudja, hogy ettől nem változik semmi. Amúgy is, amikor anno kiderült, hogy agydaganatom van egyik napról a másikra átértékelődtek a dolgok. Akkor úgy döntöttem, hogy nem idegesítem magam olyanon, amin nem tudok változtatni. A saját állapotomon talán tudnék még, de már nem is akarok. Tudom, hogy csak jobbító szándékkal mondják, hogy széles alapon járok, de sajnos már ezzel is csak ellenkező hatást érnek el. Tudok járni és ez nekem így biztonságos! Ugyanez vonatkozik a testsúlyomra is. Nem érdekel. Nem vagyok tonnadonna, és ha sanyargatom magam, akkor sem fogom folytatni az előző életemet.
Most megyek és megnézem, hogy a napsütéstől milyen hagymás virág nyílt ma ki. Ez még megmaradt...
