Tudtam! Már két hete tudtam, hogy fogunk mi még rinyálni a meleg miatt! Akkor a júniusi ősz miatt, most pedig a hőség miatt panaszkodunk. Mert nekünk, embereknek semmi sem jó! Sem a hideg, sem a meleg! Tehát az a legjobb, hogy az időjárást egyenlőre még nem tudja mindenki befolyásolni (na, hogy abból mekkora kavarc lenne!).
Tehát, miután nem nagyon élvezem a tartósan harminc fok feletti hőmérsékletet, ülök a lakásban, sötétítőfüggönyök behúzva, megy a légkondi, a ventilátor és nyomkodom a klaviatúra gombjait pihenésképpen. Locsolni majd csak jóval később lehet a kertben. És miután, mint minden nap, ma is jól elfáradtam, rám is fér a pihenés.Ilyen szempontból még jól is jön ez a hőség, mert legalább nem érzem úgy, hogy lustálkodás helyett valamit csinálnom is kellene.
Ma elmentem munkával töltött életem utolsó Semmelweis ünnepségére, ahol negyven évi munkám örömére kaptam egy virágcsokrot és kezet fogott velem a polgármester is. De ez mind eltörpül amellett, hogy rég nem látott ismerősökkel találkoztam, beszélgettem. Nagyon jó érzés volt. Jó volt azt érezni, hogy nem felejtettek el, örültek nekem (legalábbis látszólag). Az már csak hab volt a tortán, hogy még fürdőruhát is sikerült vennem. Ezzel jutalmaztam magam, meg a fagylalttal. Hát csoda, hogy elfáradtam mire hazaértünk!
Tegnap pihi nap volt, csak a hőséget kellett átvészelnem.
Tegnapelőtt viszont (és ilyenkor tényleg mazohistának érzem magam) elmentünk meghallgatni egy előadást a gyógygombákról. (Ilyen melegben!) A végén csak azt állapítottam meg, hogy másfél év elteltével sem lett sokkal jobb előadó az előadó. De volt egy kérdés, amit meg kellett tőle kérdezni. Megkérdeztük.
Pénteken este elmentünk a fiamért Tatabányára, a vasútállomásra, hogy ne kelljen Pestig vonatoznia és onnan Fehérvárra. Hát ezen azóta sem tértem napirendre és folyamatosan ki vagyok akadva! Én még az életben nem láttam vasútállomást az emeleten, csak most Tatabányán. Alul üzletek, stb. a váróteremhez pedig egy hosszú, meredek lépcsősoron kell felmenni. És itt még nincs vége a történetnek, mert a peronokhoz gy hosszú függőfolyosón át lehet kimenni, ahol kétoldalt padok vannak, hátha valaki épp ott akar megpihenni. Most a szauna kutyafüle volt ahhoz képest ami itt fogadott este nyolckor, az üvegfelületek miatt. Elképzeltem, milyen hideg lehet ez télen. ( Úgy kell nekem, minek képzelődök!) A peronokhoz persze megint csak egy meredek, lépcsősoron lehet lejutni. A mai napig nem tudom, hogy egy mozgássérült, ne adj isten tolókocsis, idős ember, babakocsis hogyan közlekedik itt. De nagyon hálás lennék, ha ezt nekem valaki megmondaná. Komolyan érdekel!
De a csúcsnap az csütörtök volt, amikor lent voltunk a Balatonon a szőlőben. Akkorát estem, mint az ólajtó. Pedig csak segíteni akartam, hogy ne mindent egyedül kelljen csinálnia a férjemnek. Úgy gondoltam, hogy tudok feketeepret szedni a fáról. Csak hát ez egy hegyoldal, és amúgy sem egyenletes a talaj. A vége az lett, hogy hiába fogtam segítségként egy szőlőkarót, túl magasra és túl nagyot akartam lépni. Hát minden nem jöhet össze! Elvesztettem az egyensúlyomat, és miután ha hanyatt estem volna, akkor a fejem nekicsapódik az épület falának, ezért "csak" seggre ültem. Ennek nyoma ott van a bal hátsómon, a bal könyökömön és a bal csuklómon. De megúsztam mindent és most elmesélhetem nektek. Na persze megdicsérve nem lettem, mert csak gondot okozok mindig.
És mindeközben nem sopánkodtam a jobb szemem miatt...
