Valamire mindig vártam. Esőre, jobb időre, jobb kedvre, sok mindenre. Aztán nem lett semmi. Rá kellett jönnöm, hogy "magad uram, ha szolgád nincsen". Így aztán a most tomboló, hirtelen jött meleg elől bemenekültem a számítógép elé. És közben várom a nem tudom mit. Nem tudom mit, mert minden időjárási fronttól szenvedek. A hidegfront előtt, alatt fáj a fejem, melegfronttól álmos leszek, ásítozok. És közben teljesen mindegy, hogy hideg vagy melegfront van fáradékony, ingerült, kiállhatatlan vagyok. A telihold már csak hab a tortán! Mi jöhet még?
Közben vívom mindennapos harcomat a kutyával és a férjemmel. Lujzi, a kutyánk nem egy bújós fajta. Meg kell küzdeni a kegyeiért. Simogatni pedig csak reggel, az első találkozáskor lehet, később már nem tart rá igényt. Már ez is feketepont! Az öntörvényűsége pedig a másik nagy bűne! De van még egy nagyon rossz szokása: hajnalonta mély gödröket ás a veteményesbe. Én nem azt mondom, hogy örülök neki, de tudomásul veszem. Fogom a gereblyét, begereblyézem a gödröt és az élet megy tovább.Valószínűnek veszem, hogy valami állat mozgását vagy szagát észlelte. Amúgy meg rohadtul unatkozhat. De sajnos nem mindenki osztja ezt a véleményt. Van aki tökéletes állatról álmodozik, vagy folyamatosan az előző imádott kutyánkhoz hasonlítja. Pedig tudomásul kell vennünk, hogy minden állat más, és szerencsére egyedi. Aki, és többnyire a nők, már felnevelt egy-két gyereket, az tudja, hogy nem mindig úgy mennek a dolgok, ahogy azt elképzeljük.És ettől még nem dől össze a világ! Egy ismerősöm egyszer azt mondta, hogy semmi nem nagy dolog, amit pénzért meg lehet venni, még akkor sem, ha nincs rá pénzed. Az ember a gyerekét sem dobja ki csak azért, mert nem tetszik neki amit csinál. Az én véleményem szerint,majd alakulnak a dolgok. De ezt én mondom,aztán majd minden kiderül. Mindenesetre Lujzi sorsa egyenlőre nagyon kérdéses. És ez nekem az időjárási frontoktól függetlenül is sok fejfájást okoz.
Ma itt volt a gyógytornász, aki keményen megdolgoztatott. El is fáradtam tisztességesen! De a tegnapi nap után szükségem is volt rá. Én nagyon hamar hajlamos vagyok elfelejteni, hogy öt éve kemény dolgok történtek velem és most már minden más lett. Tegnap gyöngyvirágot akartam szedni egy ismerősömnek. A hagymakapát már eleve vittem magammal támaszkodni, de azt már elfelejtettem, hogy mindig csak egy dologra kell koncentrálnom, és miközben átlépem az ágyásszegélyt nem kellene még azt is néznem, hogy kibujtak már a virágmagok. Persze, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, estem is akkorát, mint a nagykabát. Még jó, hogy deréktájon "kicsit" már ki vagyok párnázva. De a legnagyobb szerencsém az volt, hogy nem estem rá az ágyást határoló kövekre, és a kapával sem tettem kárt senkiben. Nekem elég volt az ijedtség, és a fájdalomérzet, de azért ne nekem kelljen már kisebbítenem a "bűnömet". Megtanultam a leckét! Persze ebben a korban (és bármikor is) bárki eleshet, és nem mindenki foghatja rá az agyvérzése okozta egyensúlyzavarra. De ez még nem a világ vége! Arra mindig igyekszem nagyon vigyázni, hogy nem a fejemet üssem meg. Nem azért, hogy nehogy ütődött legyek!
Volt eső, volt szél (amitől megőrülök), volt hideg és volt meleg! De a legeslegjobb ami volt az Anyák napja! Amiben az volt a legszebb, hogy mindkét fiam megjött. Hogy virágot is hoztak, az már csak hab volt a tortán. De jöttek, puszit adtak és örültünk egymásnak. Mint minden Anya, én is büszke vagyok a fiaimra és úgy érzem, hogy meg is van rá minden okom. Olyan hamar felnőttek!
Most pedig megyek labdázni a kutyával, és szagolni az orgona fenséges illatát...
