Amióta táppénzen vagyok semmire sincs időm!
Azért mentem el táppénzre, mert nagyon elfárasztott a napi nyolc órai munka. Aztán ahogy itthon maradtam, pihenés helyett rögtön beteg lettem. A köhögésemmel két hétig jártam folyamatosan az orvosokat, hogy megtudjam, mindez az agyvérzésemmel van összefüggésben. Na ettől teljesen megnyugodtam! Közben annyi szem-, orr- és egyéb gyógyszert kaptam, hogy szép lassan meggyógyultam. Most már csak a szokásos mennyiséget köhögöm, amit az elmúlt négy év alatt már teljesen megszoktam.
Szóval, most már pihenhetek egy kicsit, mert mindjárt szabadságra megyek. Repülnek a napok! Most már kezdem megérteni a nyugdíjasokat, akiknek soha semmire nincs idejük. Nekem sincs, de ebbe belejátszik az is, hogy kicsit lassabb vagyok. Persze ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a dolgok jó oldalát kell néznem: nem vagyok ágyhoz kötve, nem vagyok kiszolgáltatott. Persze azért nagyon rossz érzés, ha valamit nem tud megcsinálni az ember. És ez most már mindig így lesz!
Tehát ez a hét már a pihenésről szólt. Ezért csak a munkahelyemen tettem egy kis látogatást és csak a gyógytornász jött hozzánk. És ez csak a hét eleje volt! Megmondom őszintén, jó érzés volt bemenni a munkahelyemre, de nagyon jó volt, hogy nem kellet dolgozni. Nagyon jó, hogy nem kell hajnalban kelni. Most, hogy már később világosodik nagyon fárasztó lenne. A szemem miatt nagyon nehezem viselem a szürkületet, sötétséget. Ilyenkor oda a kevés biztonságérzetem. Többek közt ezért kap a kutya korábban vacsorát amióta én etetem. De a hét második fele nagyon kemény volt. Tegnap a Nagyiéknál és Tapolcán voltunk. Nem tudom, hogy az idő miatt vagy más miatt, de reggel nagyon magas volt a vérnyomásom és a pulzusszámom. Ezért is indultunk későn! Aztán később (miután a gyógyszerek megtették hatásukat) minden rendbejött. Azért estére nagyon fáradt voltam. Aztán még jött a mai nap, amikor Szeged volt az úticél. (Mindenhol áll a földeken a belvíz! Gondolom ettől lesz fantasztikus a jövő évi termés.) Persze sem a tegnapi, sem a mai utazásnál nem kellett volna ott lennem, de miután ketten vagyunk a férjemmel, nem volt senki aki velem legyen. Így hát jó helyen voltam a kocsi jobb oldali ülésén, jó voltam társalkodónőnek és szem előtt is voltam.Na, majd holnap kialszom magam. Úgy is esik már megint az eső. (Ilyenkor már a hónak lenne itt az ideje!) A fáradtságom jele, hogy pár napja megint fájogat a fejem. Minden fejfájásomat mintha elúujták volna, amikor elmentem táppénzre.
Na, terveim azért vannak! Valamelyik reggelre kitaláltam, hogy mit kapnak a fiúk karácsonyra. Azóta éjjel-nappal dolgozhatok a feladat megoldásán. De ez nagyon jó érzés. Olyanok miatt dolgozom akik nagyon kedvesek nekem, arról nem beszélve, hogy nekem meg még sikerélményt is jelent. Csak az idő kevés, így hát hajrá!
Úgy volt, hogy november 20-án megyünk kontrollra, de a professzor elfoglaltságai miatt csak december 13-án kerül sor a nagy találkozásra. Igazándiból azért nem vagyok emiatt ideges, mert már elkészült a koponya MR-m, és szerencsére még nem újult ki a daganatom. Ha valaki már a pokol kapujából jött vissza, akkor az már kis dolgoknak is tud örülni.
A jövő héten már pihenhetnék is, ha nem lenne annyi feladat. És ez Karácsonyig már így lesz, mert annyi a munka, mint égen a csillag! Legalább azt szeretném megcsinálni amit megtudok.
Most megyek és várjuk a Mikulást...
