Igazán nem szólhatunk az időre egy rossz szót sem. Még nem volt igazán hideg, mostanában nem esik az eső és csak reggelenként van nyakig érő köd. Ma is láttuk a napot! A szél azért persze fújogat, nehogy már mindig, mindenki jól érezze magát. Hiába mondja a pesti ember, hogy nincs időjárási front, azért igenis van. Legalábbis a frontérzékenyek ezt támasztják alá. Hisztis, ingerlékenyebb vagyok, nehezebben tolerálok dolgokat. És sokkal, de sokkal fáradékonyabb vagyok. Kezdem magam egyre nehezebben elviselni. Az óraátállítás csak hab volt a tortán! Nem szeretem a sötétet és most hirtelen sokkal előbb lett sötét esténként. (Hiába van reggel világosabb, akkor úgyis elmész a munkahelyedre.) És ha még csak a korai sötétedés lenne a fő ok, hanem az, hogy hiába állítottuk át az órát már egy hete, még mindig nagyon álmos vagyok esténként és szívem szerint már kora este lefeküdnék. De hát még annyi munka van.
A szép időnek köszönhető, hogy még ma is sikerült epret ültetni. A férjem felássa a helyét én pedig ha ülve is, de szerencsére el tudom ültetni. Még van egy ágyás, de azt hétfőre halasztottuk, mert kell venni eperfóliát is.Ma viszont vettünk folytontermő epret is. Na, őt kell elültetni. Meg a virághagymákat is majd, de azt előbb megbeszélem a kutyával, hogy nem kell feltétlenül kiásni. Merthogy a virághagyma illata nagyon izgató. Dehát még a tanulási folyamatok közepén vagyunk. Mert a nők mindig találnak magyarázatot a kölyökkutyák hülyeségeire is. Én akartam kutyát és majd a tavasszal én akarok cicát is. Addig pedig várom a tavaszt. Ez tök jó, mert még a tél is hátravan!
Nagyon úgy érzem, hogy megint fel kell keresnünk a szemészt, mert a jobb szemem egyre többet fáj. Hiába használom a műkönnyet, nem igazán érek el vele eredményt. Úgy látszik az én agyvérzésem legnagyobb csapása a kettőslátásom és a szemfájdalmam lett. Valószínűleg ezt csak én élem meg ilyen nagy csapásként és lehet, hogy annak van igaza, aki azt mondja, hogy ez legalább nem látszik. Én pedig igyekszem nem panaszkodni, csak a legvégső esetben. Annyi embernek van még gondja, én meg oldjam meg a sajátomat. Azt még nem igazán tudom, hogy mikor tudjuk beiktatni a szemészt is, mert elég sűrű lett hirtelen a program. Már meg van az időpont az Amerikai úti kontrollra, de előtte még kell egy koponya MR-t is csináltatnom. Aztán még ezer a munka.
Holnap pedig jön a Halottak napi temetőjárat. Jó találkozni Apukámmal, a testvéreimmel, de mégis nagy szomorúsággal tölt el az egész nap. Nem csak azért, mert az ember közeli hozzátartozók sírjához megy, hanem azért is, mert mindig arra gondolok, hogy egyszer majd az én síromhoz jönnek. Ha valaki ettől happy lesz az nem normális. Persze az sem normális, hogy nekem ez jut azonnal eszembe. Dehát, akit a mozdony füstje megcsapott... Nem csak az utazás miatt, hanem a depim miatt is fárasztó napom lesz holnap. És még mára is van egy telefonom, amitől érzelmi okok miatt nagyon félek.
De látom az alagút végét (és ott nem a vonat jön)...
