Két hete elkövettem egy kis bakit, és a blogom csak némi késéssel került ki az oldalra, de sajnos még ma is érvényes. Közben már allergológusok is elismerték, hogy az eső sajnos nem mossa ki a polleneket. De a jobb idő sem kedvez neki. Kis enyhülés után megint gőzerővel tombol az allergiám (lehet, hogy csak erőt gyűjtött). Csak egyre nehezebben viselem.
Esik, fúj, süt! Mármint, esik az eső, fúj a szél, süt a nap. Nekem meg semmi sem jó! Az esőt már nagyon unom, annyit esett. És akkor még nem is panaszkodhatok, mert a mi környékünkön sehol nem volt árvíz, mert nincs ami kiöntsön. Tegnap, amikor a Balaton északi partjára mentünk, láttam homokzsákokat, vízátfolyások nyomait az úton, és természetesen sok helyen belvizet. A szelet kifejezetten útálom, mert fejfájást okoz. A nappal tulajdonképpen nem lenne sok bajom, de ha kisüt rögtön meleg lesz. Borult időben fel kell öltözni, hogy ne fázzak, ha kisüt a nap, akkor pedig rögtön melegem lesz. Ez tulajdonképpen csak akkor zavaró, ha mindez egy napon fordul elő esővel megspékelve.
Amúgy is nagyon unom már az állandóan változó időjárási frontokat. Nagyon megviselnek a napkitörésekkel együtt. Még jó, hogy nincs telihold! Nem is az a fárasztó, hogy elviseld egy-egy front hatásait, hanem, hogy megpróbálj úgy viselkedni ilyenkor is, mint akinek nincs semmi baja. Hát nem egyszerű és gyanítom nem is mindig sikerül. Jobb napjaimon ezért nagyon tudom sajnálni a férjemet, hogy neki mindezt szó nélkül kell elviselnie. Nekem pedig átélnem!
Egyre fáradékonyabb vagyok, egyre több minden idegesít. Ezért is vettem ki tegnap egy nap szabadságot, meg azért, hogy mást kíméljek. Na ezért mentünk tegnap a Balatonra. Na meg azért, mert bort kell fejteni, meg felkészülni az idei szüretre. Bár arra nem nagyon kell készülni! Nem sok mindent kell az idén leszüretelni! A szőlőt az idén elrendezte a lisztharmat. Már most úgy néz ki minden, mintha már november lenne. Szinte semmi levele sincs a szőlőnek. Fürtöket is alig látni, épet meg szinte egyet sem. Én csak a csemegeszőlőt sajnálom, mert nagyon szeretem. Idén sajnos nem sokat kell böfögnöm tőle. Az a baj, hogy azért a kevés szőlőért is végig kell kajtatni a hegyoldalt többször is, mert a lisztharmatos fürtöket is le kell vagdosni. Az én nagy bánatom, hogy ebben a munkában nem tudok segíteni, mert a hegyoldal nagyon-nagy kihívás nekem. Közben elolvasom az újságjaimat, és majd „Szabad föld félórát” tartok. Higgyétek el, szívesebben szüretelnék, pedig az soha nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé.
Ebben az egész tegnapi turnéban számomra az volt a kedvező, hogy vettem magamnak négy kis cserép virágzó krizantémot. Még ma délután is bennük gyönyörködtem! A pár napja vett gömbvirág még csak bimbós, ő költözik majd a bejárat elé. A zöldséges már nem nyújt nagy látványt, de a virágok nagyon ígéretesek. Virágzik a varjúháj (amit a kutya azért kicsit átrendez) és a kékgyökér. És kezdik az aszterek! Őket én sosem tudom megunni! Sem a magasság, sem a szín, sem a levélvariációikat. És ami a legszebb, akkor virágoznak amikor már minden elnyílott! És aztán utánuk vagy velük együtt megkezdik majd táncukat a krizantémok! Kell valami melengető a léleknek is! És számomra erről szól a vénasszonyok nyara!
Megyek kitalálni a fiam névnapi menüjét…
