Egy jó egy hete még arról panaszkodtam, hogy milyen hideg van és mennyit esik az eső. Hát ez most már a múlt. Napok óta nem vágyunk semmi másra, mint 30 fok alatti hőmérsékletre és egy kis esőre. Minden kora este, azzal telik, hogy meglocsolom a virágoskertet és a veteményest, mert napközben elviselhetetlen a hőség. Esténként pedig a „nemzeti” szúnyogok csípnek, de nagyon. Szóval rettenetes meleg van. És már nem csak nappal, hanem éjszaka is. Átmelegedtek a téglafalak és az időbe telik amíg majd lehűl. Persze nekem még így is jobb, mintha panel lenne. Amúgy pedig még mindig jobb, mintha mindenkinek lenne ráhatása az időjárásra. Na, abból lenne csak szép világ! Tulajdonképpen egyszerűen csak nyár van. Ilyenkor pedig meleg szokott lenni. Régen is! Csak fiatalon az ember jobban viselte a hőséget. Ahogy korosodik úgy lesz egyre több nyavalyája. Most már mindenért tud panaszkodni, pedig egyszerűen csak nehezen viseli a meleget.
Engem amúgy is különösen megvisel a meleg. Fáradékony vagyok, nincs kedvem semmihez, nyűglődöm és labilisnek érzem magam nagyon. Főleg a mozgásomon érzem magam kevésbé stabilnak, olyan vagyok, mint egy alvajáró. A vérnyomásom szerencsére rendben van. A bőséges folyadékfogyasztásra odafigyelek. Mégis valahogy kevésbé van komfort érzetem, mint eddig. Nem is nagyon kapacitálom magam arra, hogy még délután itthon is dolgozzam. Legszívesebben csak a lábamat lógatnám, de az sem lenne jó megoldás, mert már így is vizesedik. Erre sem marad más, mint gyógyszeres megoldás. Szóval az elviselhetőségért marad a munkahelyen a légkondi, itthon pedig a ventilátor. És várom a jószerencsét, ami majd egy jókora eső képében egyszer megjelenik.
Addig pedig a túlélésre játszunk. Ebben én már úgy is nagy vagyok! Csak azt kellene tudomásul vennem, hogy már nem vagyok a régi. Lassabb és talán bölcsebb lettem, mint voltam előző életemben. Máshova kerültek a súlypontok! Ezt a családom és az ismerőseim tudomásul vették. Gondjaim csak a kolléganőimmel vannak, illetve azok közül is csak azokkal, akik azt hiszik, hogy csak az a jó, amit ők csinálnak. Már előző életemben is azt vallottam, hogy a dolgokat meg lehet oldani csendben, dolgozva, nagy csinadtratta nélkül. Amíg nem dolgoztam, sajnos megszaporodott azoknak a száma aki szerint csak folyamatos csiviteléssel lehet dolgozni (tulajdonképpen ezt veszik észre a felettesek). Na , ők azok, akik úgy tudnak átnézni rajtad, mint az üvegen. Az ő megfellebezhetetlen véleményükkel szemben nem kíváncsiak a tiédre, hisz az úgy is hülyeség. Nehéz így dolgozni, de szerencsére nem mindenki ilyen. A relatív fiatalságukból adódó előnyökkel már a koromnál fogva sem tudnék versenyezni, de nem is akarok. Örülök, hogy élek! A sikerélményeket pedig megkapom a családtagjaimtól, az ismerőseimtől. Aztán, ha Isten is megsegít, akkor majd meglátom milyenek lesznek ők az én koromban, ha megérik. Mert az életkor csak pillanatnyi állapot.
És senki nem tudhatja, mit tartogat a holnap…
