Nem igazán szeretem a teliholdat. Előző életemben is csak a fénye vonzott. Mostanában pedig agyon megvisel fizikailag és idegileg is. De úgy vettem észre, hogy nem csak engem.
A hétvégén egy születésnapi vacsorára voltunk hivatalosak, aminek nagyon örültem. Olyan emberekkel találkozhattam akikkel nincs napi kapcsolatom, viszont szeretek velük beszélgetni. Egy darabig ez az este is a szokott mederben folyt, aztán előkerült az évek óta külföldön dolgozó egyik felnőtt fiúk. Ez még mindig örömet okozott a társaságnak. A gond akkor kezdődött, amikor „tévedhetetlen” hangon echte Jobbikos szöveget kezdett nyomni, aminek a lényege a holokauszt megkérdőjelezése volt. Ekkor az egyik vendég felállt és hazament azzal, hogy „én ezt nem hallgatom tovább”. És az én véleményem szerint igaza van. Nem csak azért, mert nekem más a véleményem (hisz szerencsére nem vagyunk egyformák), de ide most születésnapot jöttünk ünnepelni, nem politizálni. Nagyon sajnálom, hogy idáig jutottunk, hogy már egy baráti társaság sem tud egy jót beszélgetni, mert mindennek ez lesz a vége.
Van elég gondom a munkahelyemen is. Egyértelműen a tudomásomra hozták, hogy „nem vagyok teljes értékű munkaerő”. Akkor viszont nem értem, hogy miért várják el tőlem, hogy hibátlan munkát végezzek? Miért teszik mindig szóvá, ha kis hibákat vétek? Nem lesz abból semmi hiba, ha elírok a füzetben egy születési dátumot. Nem lőnek belőle. Létrára pedig a jövőben sem fogok menni! Az én véleményem szerint csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Régen sem volt szokásom, hogy minden kis vacak miatt körbeordítozzam a házat, eztán sem fogok rászokni.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer várni fogom azt a pillanatot, amikor elmehetek nyugdíjba. Most pedig csak azt várom, hogy meglegyen a negyven év munkaviszonyom. Kristálytisztán tudom, hogy én nem tudok hatvannégy és fél éves koromig dolgozni. Az talán agyvérzés nélkül is sok lenne, így pedig értelmezhetetlen is számomra. Amennyire lelassultam, nagyon vígan el tudnék én lenni itthon is. Remélem lesz még alkalmam élvezni a „csak vagyok” állapotot. Ez a cél, ezért dolgozom!
Ma volt nálam a gyógytornász. Nagyon jól esett a masszírozás. Kimasszírozza hátamból az ataxia okozta kötöttséget egy időre. Most pedig különösen jól esett, hogy megmasszírozta azt a pontot, amit egy hete ütöttem be. Nem az én hibámból estem el a hálóban, hanem azért, mert elcsúszott a szőnyeg. De ez nem lett volna baj! Beütöttem a hátam a mögöttem lévő szekrény nyitógombjába. De nem olyan fából faragatak engem, hogy ezért nyafogjak. A lényeg, hogy nagyon jól esett a masszírozás.
Ja és ápolgatom a jobb szememet! Csöpögtetek, kenegetem éjszakára. A kettőslátás nagyon nehezen akar megszűnni. Előbb tanulok meg vele együtt élni! Már a blogírás is a multifokális lencsémmel történik, igaz, hogy van egy bazi nagy monitorom. Az elmúlt két évben a klaviatúrát is megszoktam, és nagy segítség a szövegszerkesztő is, ami a legtöbb hibára reagál. Már csak azt kell megkeresnem, hol hibáztam. Már egy ideje tudom, ha csökken valamelyik érzékszerv működése, a többi sokkal érzékenyebb lesz. Ez nem mindig áldás!
Na, hátha eláll a hóesés…
