Elkezdődött egy hét ami sokkal hosszabb lesz, mint az előző kettő volt.
A múlt héten mi is részesei voltunk a nagy "országjárásnak". Igaz, hogy mi megmaradtunk szigorúan a Dunántúlon. a férjem szerdán lement a szüleihez és végigjárták a Balaton-felvidéki temetőket. Pénteken pedig Zala megye felé vettük az irányt, hogy az én rokonaim sírját is meglátogassuk. Szerencsére egész jó idő volt, még eső is kevés esett. Na, de annál nagyobb volt a köd, és nagyon korán besötétedik. Ha mát olyan messze elmegyünk esély sincs rá, hogy világosban el tudjunk indulni. Nagyon ritkán, évente egyszer-kétszer szánom rá magam ilyen hosszú útra. Hiába nem csinálok semmit, csak ülök hol a kocsiban, hol itt-ott, mire hazaérünk nagyon elfáradok.Fáraszt minden, nem csak a korom, Fáj, hogy sok mindent nem tudok megcsinálni, vagy csak segítséggel. De látnom kellett Apukámat, aki sajnos már nem mai gyerek. Rossz látni, hogy megöregedett (85 éves), tavasz óta megrogyott. Ilyenkor mindig elfeledkezem a magam bajáról. Ez az egyetlen jó az egészben.De már ez sem tud örömet okozni.
Tegnapelőtt az azt megelőző napot pihentem ki, tegnap pedig örültem a jó időnek. Tegnapelőtt késő délután azért átmentünk a hozzánk közeli temetőbe, hisz évről-évre gyarapodik (sajnos) azoknak a síroknak a száma, akikhez senki sem megy gyertyát gyújtani. Ezekre a sírokra szoktunk mécsest tenni, de jövőre már több kell, időből és mécsesből is. Ez az én jótékonykodásom, mert pénzt semmiféle indokkal kérik nem adok. Tegnap az ebéd utáni sziesztázás után még sétálni is elmentünk, hisz sosem lehet tudni mikor lesz még ilyen szép idő. Még arról is elfeledkezek, hogy lehullanak a falevelek és azokat össze kell takarítani. Bár ezek a munkák nálunk már "férfimunkák" lettek, én maximum megpróbálok segíteni, hogy örömet okozzak. Nekem nem igazán okoz örömet, hogy már nem tudom megcsinálni ezeket, és még sok minden mást sem.Viszont, ha van miben megkapaszkodnom, akkor már meg tudom taposni a zsákban az összegyűjtött faleveleket. De sok minden munka lenne még a kertben, amit nem tudok elvégezni, és a páromat sem akarom már vele terhelni. Van neki elég dolga.Viszont, mivel a kisvirágú krizantémok átvészelik a fagyot, ezért most még szép színes a kert.
Egy valamit viszont meg kellett állapítanom: bármennyire is unom már a tornát,muszáj minden nap csinálnom. Ha ellustálkodom azonnal meglátszik a járásomon. Sokkal instabilabb leszek. Így hát, akár tetszik, akár nem gyógytornász nélkül is muszáj minden nap csinálnom a gyakorlatokat.(Apropó, üzent a gyógytornász, hogy a hétvégén lesérült, nem jön ma.) És használnom az elliptikus trénert is (ne csak a port fogja). Azért nem nagyon hiszem, hogy agyvérzés után két és fél évvel még sok ember dolgozik azon, hogy tovább javuljon az állapota. Lehet, hogy noszogatás nélkül már én sem csinálnám!
Ma viszont már vége a jó időnek. Egész nap esik és hideg szél fúj...
