Eltelt egy év. Megint FEZEN van. Változatlanul a MÁV pályán. Tényleg halkabb, mint tavaly volt. És idén úgy hirdették, hogy a nagyszínpadon csak éjfélig lesz műsor. Ennek ellenére még hajnali háromkor is hallottuk a zenét, pedig jó messze lakunk a helyszíntől. Remélem nem a kórház felé fújt a szél, mert nem hiszem, hogy a betegek zöme pont ezért a zenéért rajong. Engem személy szerint az is felháborít, hogy „illetékes elvtárs” azt nyilatkozta, hogy a környékbeli utcák lakói ingyenjegyet kapnak, hogy ne telefonálgassanak a hangerő miatt. És mi van akkor, ha a szegény lakó nem koncertre akar menni, csak aludni szeretne? Költözzön el? (Még jó, hogy a -1. Napon Al di Meola zenélt és az legalább nem üvöltött.) Már előre félek az éjszakától.
Megint kitört a kánikula, hogy valaminek tudjak már kicsit örülni. Egyre nehezebben viselem.
Pár napja lent voltunk a Balatonon, mert meg kellett permetezni a szőlőt mielőtt a lisztharmat azt hiszi, hogy övé a világ. A permetezés férfimunka, előző életemben is csak a permetlé keverésében tudtam segíteni, de most semmiben sem. Nagyon szerencsétlennek és fölöslegesnek éreztem magam. Olyan volt, mintha csak nehezék lennék a kocsiban. Tulajdonképpen azért mentem el, hogy ne kelljen rám senkinek sem vigyáznia itthon. Összes ténykedésem az újságolvasás volt, és egy kicsit megpirultam árnyékban is.
Nem igazán tudom magam összeszedni. Nagy szükségem van a rég nem látott emberek rámcsodálkozására, dicséretére. Az sem igazán segíti az önbecsülésemet, hogy egyre többször visszakérdeznek, hogy mit mondtam. Lehet, hogy romlott a beszédem? Vagy egyszerűen csak nem figyelnek rám? Nagyon nehéz tisztán látni!
Látok, jól tudom használni a szemüvegemet, de a számomra létfontosságú olvasás nehezen megy. A kettőslátás főleg olvasásnál nagyon zavaró. De ha ennyivel megúsztam az agyvérzésemet, boldog lehetek. Ha valakinek sérül valamelyik érzékszerve, azonnal elkezd valami mást kifejleszteni még ha nem is mondja. Nekem a radarom fejlődött ki nagyon. Pontosan tudom, mit gondol a másik, még ha nem is reagálok rá. Tudom, hogy ki néz rajtam keresztül, mint az üvegen, de nekem egyszerűbb ha szó nélkül hagyom. Igyekszem kímélni magam és az idegrendszerem. Azonkívül még Ő is kerülhet hasonló helyzetbe, egy ilyen franckarika ellen senki sincs beoltva.
Ja, és még mindig nincs „rokkant parkoló kártyám”! A lényeg, hogy „épül az ország”…
