Elfáradtam. Több, mint két éve vívom harcomat az új életemért. Mostanában nagyon fáradtnak érzem magam. És leginkább nem a napi rutinban fáradok el, hanem abban, hogy mindenáron igyekszem úgy viselkedni, mintha 2010. áprilisában nem kaptam volna agyvérzést, mintha folytatódna a régi életem, mintha nem történt volna semmi sem.(Mostanában nagyon rossz kimenetű híreket hallok agyvérzésen átesett betegekről. De hát azok Ők, én pedig Én vagyok!, amíg világ a világ!) Nem alakult ki bennem betegségtudat, és most már nem is kell. De tudomásul kell vennem, hogy vannak dolgok amiket most már lehet, hogy sosem fogok tudni megcsinálni. Ennek ellenére még mindig nagy bennem a „megfelelni akarás”. Pont emiatt érnek időnként csalódások! Csinálom én a gyógytornát, de kezdem unni, hogy két éve minden nap ezt kell csinálnom. Márpedig kell, mert ha kihagyok pár napot menten labillisebb lesz a járásom. A munkahelyemen is igyekszem megfelelni az elvárásoknak, még ha lassabb is vagyok, vagy vannak akik keresztül néznek rajtam. Lehet, hogy rengeteg panaszom oka ez a sok időjárási front is, ami akár elismerjük , akár nem, megvisel bennünket. Engem pedig főleg!
Már július van és én még nem voltam szabadságon hosszabb ideig az idén. Annyira fáradtnak éreztem magam egy ideje már, hogy legutóbb csináltam egy hosszú hétvégét. Nem voltunk sehol abban a négy napban, de az maga megnyugtató volt, hogy nem kellet reggel korán kelni, hogy beérjek a munkakezdésre. Péntektől hétfő estig csak pihi volt. Azt hiszem nagyon-nagy szükségem volt rá. Most még az sem zavart, hogy a Balatonon, a szőlőben nem tudok segíteni. A hétvégi ebédfőzés volt az egyetlen, de annál izzasztóbb elfoglaltságom. Jól estek a délutáni lazsálások.
Aztán tegnap beindult a taposómalom, de hát ezt nem kell senkinek sem ecsetelni.
Már mindenek tudok örülni! Most éppen az esőnek, mert nagyon-nagy szükség volt rá, és mert ma sem kell locsolni. Viszont a gaz az aztán tud nőni. Lehet gyakorolni a guggolást, gazolás címén. Most még vizes minden, tehát van egy kis haladékom. Nem tudok hajolni és guggolni. Ha lehajolok megfájdul a fejem és szédülök. A guggoláshoz egyensúly kell, amit én két éve elvesztettem. Ezért aztán általában térdelve vagy ülve szoktam gazolni.
Ami mostanában az elkeseredésem egyik oka, hogy néha olyan dolgokat nem tudok megcsinálni, amit két éve emlékeim szerint meg tudtam. A másik, hogy nem igazán tapasztalok javulást a jobb szememnél hiába használok mindenféle szemcseppet és végzek szemtornát. Anno, a Rehabon azt mondták, hogy a kettőslátást meg lehet szokni. Akkor hitetlenkedve hallgattam őket. Most két év távlatából én is azt mondom, hogy lehet vele együtt élni, de nem lehet vele olvasni. Én mégis jobban szeretnék mindenből egyet látni! (Lehet, hogy egyszer még ezt is elérem!) Egyenlőre marad a „kusza szemű” jelző.
Minden panaszom ellenére még mindig bizakodom…
