Fáradok. Ebbe sok minden belejátszott az elmúlt napokban a hőségen kívül. A kánikula már önmagában elég lett volna hozzá, hogy nyűgös legyek. És ezzel nem lettem volna egyedül. Környezetemben többen nehezen viselték azt a nagy hőséget. A harmincöt fokot nem középeurópai embernek találták ki hosszútávon. Legalább éjszakára hűlt volna le a levegő! De nekem más gondjaim is voltak.
Családom férfitagjai időnként úgy kérik ki dolgokban a véleményemet, mintha misem történt volna velem két éve. Időnként el is mondom a véleményemet, de a döntés felelősségét nem tudom felvállalni. Ahhoz nem vagyok elég erős. Szeretnék mindenkinek megfelelni, de ez nem mindig sikerül, és ezt mindig nagy kudarcként élem meg. Egy vitában is csak utólag jutnak eszembe észérvek. Tudom, hogy előző életemben is az volt a baj, hogy időnként indulatból reagáltam dolgokra, ahelyett, hogy előtte gondolkodtam volna. Na, de gondolkodásra ott vannak a férfiak. Magas vérnyomás, fejfájás, álmatlanság után is csak egyet tudok, szeretném látni a tengert!
De ezek a kisebb gondok, igazándiból már a hét elején felhúztam magam. És a közigazgatás hülyeségein. Lejár a „rokkant parkoló kártyám”. Két éve van meg, és mindig évente kell újat csináltatnom, mert az állapotom „nem végleges”. Ennek eddig mindig örültünk, bár mindenki tudja, hogy ebbe mennyi munkám van. Idéntől megszigorították a kártya kiadását, ami nem is csoda hisz én csak tátottam a számat, hogy ez eddig mennyire egyszerű volt. Na, most aztán megbonyolították! Nesze neked „fülkeforradalom”! Az egésszel az volt a legnagyobb gondom, hogy hat személytől érdeklődtünk mielőtt elkezdtük az egészet. Ami a döbbenetes volt, hogy mind a hatan más variációt mondtak, pedig elvileg mindegyikük ezzel foglakozik. A „Nemzeti Rehab…” Isten tudja milyen bizottságnál, ahol le sem fütyültek, közölték velem, hogy másfél év alatt harmadszor változott meg a törvény, legutóbb áprilisban. Ezt így nem lehet követni! Valószínűleg, mire az ügyem végére érek már lesz valamilyen visszamenőleges szabály is, hogy az amúgy is beteg emberek sorsát még tovább nehezítsék. Tudom, hogy szigorítani kellet a dolgokon, mert lassan minden négykerék meghajtású terepjáróhoz tartozott egy „nyomikártya”, de miért nem elég ehhez egy szakorvosi igazolás, miért kell mindenféle bizottságokat létrehozni? Nem minden rokkantnak van két lába és segítő családtagja, aki segít elintézni a dolgokat. De ha ettől gazdagabb lesz a népgazdaság, kifizetem a parkolási díjat és akkor nem kell hatvan napot várnom az elbírálásra. Nagyon unom az egészet, de azért közben akaratlanul is felhúzom magam. Aztán csodálkozom, hogy még a függőágyban sem tudok kikapcsolni rendesen.
Úgy döntöttem kicsit mazochista vagyok. Középiskolás korom nagy könyve volt Karinthy Frigyestől az Utazás a koponyám körül. A hetvenes években megjelent bakelit lemezen Latinovits Zoltán előadásában. Rojtosra hallgattam. Aztán, amikor két éve a műtéti időpontra vártam megint elolvastam. De ez nekem még mind belefért a normálisba. A csúcs a múlt héten történt. Mivel úgy is tele volt a hócipőm a focival megörültem amikor megláttam az egyik csatorna műsorában a könyvből készült ezer éves filmet, természetesen Latinovitssal és Rutkaival. Na, az volt az én mazochismusom. Párom kíváncsian várta meddig bírom. Hát nem sokáig néztem! Másként néznek ki a dolgok, ha veled történtek meg, és átélted őket. Tudom, hogy a könyv megírása óta nagyon sokat fejlődött az orvostudomány, de az én fejem fölött mindig ott lebeg Demokles kardja!
Aztán itt a sok herce-hurca közepette még az önsajnálat is kitört rajtam. Én eddig mindig pozitívan álltam a dolgokhoz és megbeszéltem magammal, hogy megfogok gyógyulni. Ezért is mentem vissza dolgozni! Most a sok rohangálásban megint előkerültek a zárójelentéseim, és mindenhol az van, hogy "rosszindulatú", noha nekem mindig az ellenkezőjét mondták. Tudom, hogy kell valamit írni a papírra. Azt is tudom, hogy az én daganatom hajlamos a kiújulásra, de én szeretnék megöregedni. (Ez az első mélypontom. Ki fogok mászni a gödörből!)
Ma jó napom van! Esik az eső, nem kel locsolni! Nem lehet kimenni a kertbe, így aztán lelkiismeretfurdalás nélkül lehet nyomkodni a gombot a számítógépen. Később jöhet majd a gyógytorna, biciklizés, aztán a vasalás. És mindenre jut idő…
