Azért lassan, de biztosan kiderül, hogy mégsem olyan szép a leányzó fekvése, mint ahogy gondoltam, már ami a Nagyi betegségét illeti. De legalább a fulladásának nagy valószínűséggel meg van az oka. Amúgy pedig az orvostársadalom megint ékesen bizonyította, hogy amire nem akar, vagy nem tud válaszolni, azt a kérdést nem hallja meg. Egyszerűbb dolog süketnek tetetnünk magunkat. Pedig szegény Nagyit megnyugtatná, ha valaki legalább válaszolna a kérdésére: miért zsibbad a bal keze és a bal lába. Senki ne vádoljon érzéketlenséggel, de örülnék én, ha közel hetvenkilenc évesen ennyi bajom lenne. Véleményem szerint a mi korosztályunk már meg sem éri a hetvennyolc évet, és lám én is viszonylag fiatalon kaptam agyvérzést, ami azért inkább az idős emberek betegsége volt eddig.
Mi sem tudtuk kivédeni, pedig a párom rengeteg vitamint, gyümölcsöt belém tömött. Mégis utolért mindkettőnket a végzet. Már szerdán délután kezdődött, de igyekeztem nem tudomást venni róla. Akkor még csak fáradékonyabb voltam és egyre többet köhögtem. (Ezt akár figyelmeztető jelnek is vehettem volna, ha akartam volna, de egyszerűbb volt egy kis félrenyeléssel magyarázni!) A csütörtök reggel hőemelkedéssel kezdődött , aztán láz lett belőle. Emlékeim szerint gyerekkoromban voltam lázas utoljára, ezért lepett meg nagyon, hogy 38,5 C mennyire megviseli a szervezetet. És mind a ketten betegek lettünk. Ma délben jöttek a fiúk ebédeltetni és pátyolgatni bennünket. Soha nem gondoltam volna, hogy egy kis felsőlégúti megbetegedés ennyire meg tud fektetni. Nem szűnik meg hosszabb időre a lázam, fáj a fejem, fülem, torkom, szemem, a köhögéstől a hátam. Egyszóval nyűgös vagyok. Egy férfit hasonló állapotban körbe kel ugrálni, és most az életben először a hasonlóan beteg párom engem ugrál körbe. Nagyon elesett vagyok. De meg fogok gyógyulni, mert még nagyon sok dolgom van.
Pedig odakint már tombol a tavasz, hétágra süt a nap. Még ez sem tudott kimozdítani az ágyból. Négy napja szinte hozzá vagyok nőve az ágyhoz, már tyúkszem nő a seggemre és a hátamra. Pedig a hét elején még annyi kerti munkát terveztünk erre a hosszú hétvégére. Hát mindebből nem lett semmi! Majd egyszer! Most az a napi fél órás séta a kertben is úgy elfárasztott, hogy utána rögtön le kellett feküdnöm. Nagyon beteg lehetek, ha már attól sem kapok dührohamot, hogy nem tudok kimenni a kertbe dolgozni. Csak a fekvéshez van elég energiám.
Ettől persze még tombol odakint a tavasz! Kiszőrösödött a barka, ellepték a méhek, döng az egész fa! Kivirágzott a törpeirísz, most elég feltűnő királykék foltjával. Krókuszok serege virít mindenfelé a kertben, és ma már láttam ibolyát is nyílni. Nyílik a puskinvirág is, és ahogy nőnek a hagymások zöldjei egyre színesebb lesz a kert. Csak az én kétkezi munkám hiányzik nekik…
