Nem szoktam minden szire-szóra orvoshoz rohangálni. Nincs ez másként új életemben sem. Nagyon sok tünetemre ráfogom, hogy ez az agyvérzésem utóhatása, fantomfájdalma. Így voltam annak idején a fogfájásommal, vagy a „hideg szám”- mal kapcsolatban is. Hogy a szemfájásommal illetve szemproblémámmal orvoshoz fordultam annak az az oka, hogy már annak idején, amikor végre tudtam magamról, kiderült, hogy gondok vannak a jobb szememmel. Sajnos a látásom azóta sem tökéletes, pedig betartok minden szemészi utasítást. Amiért a múlt héten elmentem orvoshoz az új probléma volt nekem. Sajnos egyenlőre nem látom az alagút végét, pedig csöpögtetek rendesen. Egyenlőre még nem, majd csak egy hét múlva akarok visszamenni a doktornőhöz, ha közben nem történik javulás.
Persze közben rendületlenül próbálok helyt állni a munka frontján. Ebbéli igyekezetemet erősen hátráltatják az időjárási frontok. Márpedig ebből az utóbbi időben jócskán kijut nekünk. Tegnapelőtt szakadt a hó, ma eső esik. Ha holnap reggelre ónos eső esik, vagy csúszni fognak az utak, nem fogok tudni dolgozni menni. Nekem akkora kockázatot nem ér meg semmi.
Nem szeretem az ilyen időt. Most január van, tehát legyen tél, hideggel, hóval együtt. Ha pedig nem , akkor legyen végre tavasz ! Minden nap megnézem szegény hóvirágaimat a kertben, napról-napra nagyobbak, mert csak azt érzékelik, hogy plusz fokokat mutat a hőmérő, ők nem szoktak naptárt nézni. Tudom, hogy ha hideg lesz, akkor majd elfekszenek a földön, de utána már soha nem lesznek ilyen szépek. Tavaszt akarok! (Tudom, hogy még tél sem volt.) Unom az időjárási frontokat és útálom a szelet!
Még mindig elég fáradékony vagyok, abba is elfáradok ha csak bemegyek dolgozni és ott vagyok nyolc órán keresztül. Na persze annyi nőt hallgatni egész nap nem semmi. El lehet abba tisztességesen fáradni. De majd megedződöm.
Tulajdonképpen nem szólhatok semmit sem a kolléganőimre , sem a főnökeimre. Másfél év táppénz után jöttem vissza dolgozni. Visszavettek, nem szűnt meg a munkaviszonyom. Nyolc órában dolgozom. Én nem akartam leszázalékoltatni magam, mert majd én megmutatom. Hogy mit, azt nem tudom megmagyarázni, de talán nem is kell. Mindenki vigyáz rám, engem óv, egy percig sem reklamáltak, hogy vannak dolgok amiket nem tudok megoldani. Mégis furcsa minden. Előző életemben meghallgatták a véleményemet, most nem sokan kíváncsiak rá, és ez nem mindig esik jól. Azt szoktam mondani, hogy nem hülye lettem, csak agyvérzésem volt. Sok minden megváltozott a munkahelyemen amíg nem dolgoztam. Sajnos mostanság a butaság lett az úr, és az számit, hogy kinek milyen hosszú a nyelve. Én pedig mostanság inkább szókimondó lettem, hisz sok mindenen átmentem és mit veszíthetek. Tudom, hogy sokaknak nem esik jól, amit tőlem hallanak, „de hát az élet nem habostorta”.
Fontos nekem, hogy legyen munkám, munkahelyem, valakinek érezzem magam, de már megtanultam fontossági sorrendet felállítani… (Remélem)
