Terveim szerint holnap reggel mentem volna dolgozni. De hát a tervek arra valók, hogy a sors felülírja azokat. Most ennek annyira nem tudok örülni. Tudom, hogy még van egy hét arra, hogy az ANTSZ kijelölje azt az foglalkozásegészségügyi orvost, aki eldönti, hogy dolgozhatok-e a szakmámban most. Addig pedig dobál az ideg!
Én az elmúlt bő egy évet arra tettem fel, hogy felépüljek annyira, hogy újra dolgozni tudjak. Ezért van még most is a napi gyógytorna, az elliptikus bicikli és a rengeteg immunerősítő vitamin. Ha nem lebegett volna előttem ez a cél, akkor még most is fekhetnék az ágyban és várhatnám a segítséget! Orvosok szerint kész csoda, hogy ilyen rövid idő alatt idáig jutottam, de tettem is érte nagyon sokat. Ezért ért hideg zuhanyként a múlt heti orvosi verdikt, ezért kezdek lassan egyre idegesebb lenni. Pont most, amikor úgy érzem minőségi változás is állt be a javulásomban. Egyre stabilabb vagyok, és már a kettős látásom sem állandó.
Az önbecsülésemnek is jót tenne egy kis munka. Itthon sem heverészek tétlenül az ágyban, de szétfolyik a napom. Aki dolgozni jár, az eleve feszesebben osztja be a napját. Most tehát csak várok a szabadságom alatt és nem sok befolyásom van a dolgokra. Talán ez zavar a legjobban.
Látom a páromon, hogy Ő is szeretné, ha megint dolgozhatnék. Tavaly március vége óta nincs saját élete. Amíg kórházban voltam naponta látogatott, július vége óta (amióta itthon vagyok) pedig huszonnégy órás szolgálatban van mellettem. Tavaly április óta miattam nem tud dolgozni. Ha egy vállalkozó huzamosabb ideig nem dolgozik, a kuncsaftok elmennek máshoz, és őket nagyon nehéz visszaszerezni. Tehát másfél éve nincs bevételünk, szép lassan feléljük a tartalékot, és még nem vagyunk öregek. Arról nem is beszélve (amit mindenki tud), hogy az ingyenes magyar egészségügy nagyon sokba kerül. Az anyagiakon kívül is látom, hogy a férjemnek szüksége van egy kis levegőre. Nem betegápolónak vagy pesztrának szegődött mellém. Én is sokkal önállóbb lennék, ha nem lennék miden nap összezárva. Én megértem az Ő aggódását, hisz Ő látott tavaly az agyvérzés után olyan rossz állapotban, én arra az időre nem igazán emlékszem (vagy nem akarok).
Nem akarok rokkant nyugdíjas vagy ellátatlan lenni! A táppénzjogom pedig lassan, de biztosan lejár. Na, ennyit a nyavalygásról! Ez is sokkal több, mint amennyit akartam.
Éjszakánként, amikor felébredek és nem tudok visszaaludni, nagyon jó blogokat írok fejben,amit abban a pillanatban el is felejtek, amint elaludtam. Aztán van, hogy leülök a gép elé és teljesen üres az agyam. Olyankor legfeljebb játszani szoktam.
Az elmúlt héten kétszer is voltunk a szőlőben, mert dolgoztak a mesterek. Őket pedig nem árt időnként ellenőrizni. Már ott is egyre több mindent tudok megcsinálni (na, földet nem fogok talicskázni). Viszont már kezd érni a csemegeszőlő. Lehet, hogy csak ezért megyek le. Tegnapelőtt délután fürödni szerettünk volna az idén először a Balatonban. Semmi idő alatt olyan felhők lepték el az eget, hogy csak na. A szélről már ne is beszéljünk. hamar lebeszéltem magam a fürdésről és elindultunk hazafelé. Így is esőben tetük meg az út harmadát.De ez csak egy kis csendes eső volt.Ahonnan indultunk, ott utánunk nagy zivatar volt, sok esővel, dörgéssel, villámlással. Itt Fehérváron pedig egy csepp eső sem esett.
Nagyon sok gyümölcsöt eszem mostanában esténként. Na persze lehúzom a héjét vagy meghámoztatom. Tudom, hogy a héjjában van a vitamin, de a fene szereti azt a szőrös madarat!
Na, elmegyek egy nyárbúcsúztató kerti partira, megkíméllek benneteket a további humoromtól…
