Hát most már okosabb vagyok, de boldogabb nem! Az üzemorvos nem írta alá a munkaalkalmassági könyvemet. Arra hivatkozott, hogy június elsején Ő már egyszer aláírta két hónapra, korlátozással. Erre neki csak egyszer van lehetősége, és azt nekem is be kell látnom, főleg így a sérv műtét után, hogy nem vagyok száz százalékos. Azért vagyok elkenődve, mert szerintem én vagyok széles e világon az egyedüli aki dolgozni szeretne. Most várom az ANTSZ határozatát, hogy ki fog dönteni alkalmasságomról. Addig pedig szabadságon vagyok. Úgy látszik az egészségügybe visszamenni dolgozni nem egyszerű dolog. Az üzemegészségügyi orvosok mindenhatóságáról pedig eddig is tudtunk.
Jelenlegi idegállapotomban minden pozitív jelzésnek nagyon tudok örülni. Ezért is esett ma nagyon jól, hogy a gyógytornász, aki már másfél hónapja nem látott, ma nagyon meg volt velem elégedve. Stabilabb lett a járásom, hátulról már nem is látszik az agyi katasztrófa nyoma. Sokkal stabilabb lett minden mozdulatom, meg tudok állni kidőlés nélkül, és nagyobb biztonsággal végzem az egyensúly gyakorlatokat is. Később jött egy építész ismerősünk, aki három hete látott utoljára. Szerinte is nagyon sokat fejlődtem azóta.
Na ennyit az öndicséretről és a sirámokból. Várom a határozatot…
