Kisfiam (29 éves múlt) reagált a blogomra a múltkor, aminek nagyon örültem. Pesttel kapcsolatban csak azokat írtam le amikre én emlékeztem. Ők sajnos kívülről durvább dolgokat is láthattak, de a betegségnek is meg vannak a maga előnyei. Az emberi agy egy csodás szerv, nagyon hamar törli a memoriájából ami neki nem kellemes. Van még néhány emléktöredékem amiről azért nem írtam, mert túl bonyolult lett volna körülírni, fájdalmasak, ép ésszel nem sok értelműk van és úgy érzem keveredtek az álmommal. Mindenesetre jobb őket mihamarabb elfelejteni.
Tegnap este olvastam egy tegnapelőtti napilap hétvégi mellékletét. Döbbenetes volt! Hazánkban az újraélesztések 20-30 %-a jár sikerrel. Ez még csak azt jelenti, hogy életben maradt a páciens. Hogy mennyire sérült az agya, és mennyire romlottak az életfunkciói az csak 4-5 nap múva derül ki.Így hosszú idő elmúltával fogom fel lassan, hogy menyire beteg voltam. Engem kétszer élesztettek újra és tudok beszélni, számítógépezni, főzni, ellátom magam, javul a kettőslátásom és csak a járásnál van szükségem egyenetlen terepen segítségre. A férjem szerint csak egyszerűen jó helyen voltam, ők napi szinten végzik az újáélesztést és meg van hozá a gépparkjuk is. Én arra a megállapításra jutottam, vagy nagyon szeretnek engem az égiek, vagy nagyon szerencsés vagyok. Mindenesetre ha valakinek azt említem, hogy készülök visszamenni dolgozni, úgy néz rám, mint tyúk a piroskukoricára. Mindenesetre az önbecsülésemhez szükségem van arra, hogy fontos legyek és más közegben is mozogjak.
Már napok óta a szememről szereték írni. Erre Pesten nem nagyon volt szükségem. Először akkor vettem észre, hogy gond van, amikor a szembe lévő ágy végét nagyon szélesnek láttam. Másodszor, amikor nem tudtam elolvasni az ajándék folyóíratot. A harmadik alkalom az volt, amikor a férjem tolókocsival sétálni akart vinni. Már a lifttől vissza kellett olnia, mert úgy éreztem kiesik a jobb szemem, és nagyon fájt. Na itt elhatározásra jutottam. Van nekem egy szemészdokorő ismerősöm meg egy mobiltelefonom. (A telefonról már írtam, amit nagy kegyesen itt hagyott nekem a családom. Ők is azt hitték amit én, hogy majd el lesz a párna alatt és felveszem ha valaki hív. A fiam által említett emlékezetes telefonálást már első este megejtettem.Este felhívtam a férjemet. Először megdöbbent majd felvette a telefonját "Szia Édesem" hörögtem bele a telefonba, mert beszélni csak szerintem tudtam.) Na ilyen előzmények után hívtam fel a szemész doktornőt, aki azt mondta bármikor nagyon szívesen megnézi a szememet a rendelési ideje alatt. Na most, ha eddig egészséges voltál és most fekszel először kórházban, nem tudhatod, hogy ez nem egy egyszerű dolog. Te kórházi bentfekvő beteg vagy, szakrendelésre csak úgy mehetsz, (már ha tudnál menni), hogy kérnek egy konziliumot. Ezt egy ápolónőtől sikerült megtudnom és a megoldást is. A következő vizitnél körbeudvarolod az osztályvezető Főorvost és megteszi azt a szívességet, hogy megírja a konzíliumkérő lapodat. Jön a beteghordó, akit többszörösen öröm ér. Az ágyam mellett van tolókocsi, nem kell keresgélnie. Fogja a papírjaimat és elindulunk a Rendelőintézet felé, ez tulajdonképpen a kórházi épület egy másik szárnya, tehát jön számomra a labirintus effektus. Nagyon megörül amikor megtudja, hogy személyesen ismerem a doktornőt , mégis meglepődik, hogy milyen hamar behívnak bennünket.
A Doktornő igykezett, de nem sikerült lepleznie a megdöbbenésést, hogy mi történt velem és milyen állapotban lát viszont.Minden kérdésére a beteghordó felelt, mert az én beszédem szinte artikulálatlan volt.Kiderült, hogy minden bajok forrása az, hogy a jobb szemhéjam nem csúkódik teljesen, van egy hat mm-es rés alul. (Ezen át én csukott szemmel is láttam.) Az Intenzíven egész nap égtek a neonok és ment a légkondi.Ez a két dolog együtt kiszárította a levegőt és vele együtt az én szemem nyálkahártyáját is.Kiszáradt, kipikkelyesedett, ez okozta fájdalmat. Kaptam rá szemcseppet, gél, szemkenőcsöt, műkönnyet. Szóval sok mindent. Egy hónap múlva kontroll! A férjem amkor bejött látogatni, mehetett a patikába. Később ezt a Doktornőt kerestem fel legtöbbször, de okkal...
