Tegnap nem írtam, mert lusta és fáradt voltam.
Tegnapelőtt megemlítettem egy rendszeres látogatót Budapesten.
Én, nem titok 1975-ben érettségiztem Nagykanizsán egy nagylétszámú osztályban. Volt nekem egy Zsuzsa nevű barátnőm, akivel egy időre megszakadt a kapcsolatom, de már vagy 25 éve tartjuk valamilyen szinten a kapcsolatot.Tavalyelőtt együtt nyaraltunk a Horvát-tengerparton, ez az én nagy szerelmem. Már évekkel ezelőtt kiköltöztek Pestről egy az agglomerátióhoz tartozó faluba.
Amikor kiderült a betegségem egyértelmű volt, hogy felhívtam telefonon és elpanaszoltam bánatomat.
Onnantól kezdve,hogy befeküdtem az Amerikai úti Kórházba Ő és a férje rendszeres látogatóim voltak, az Intenzíven is. A férje minden alkalommal beöltözött, bejött hozzám, adott két puszit, elmondta aznapi viccét kiment, leült a folyosón és megvárta amíg kimegy a felesége. Nagyon hosszú ideig azt hittem az én "felemelő" látványom zavarta.
Közben a felesége hozott nekem krémeket, kenegetet, levágta a körmömet, hozott nekem bármit kívántam, és a vége felé amikor már óvatosan ehettem, főzött is nekem. Nem az Ő hibája volt, hogy félrenyeltem és újra kellett ébreszteni. Mi nem is akartuk neki elmondani mitől nyeltem félre, egy ápolónő szólta el magát véletlenül.Ha olvassa a soraimat, most is azt üzenem neki, nem Ő volt a hibás.
Nyáron pedig kiderült, a férje nem azért ment ki, mert zavarta a látványom, hanem , mert mindketten úgy érezték, engem zavar a jelenléte. Pedig ha tudnák, hogy örültem Nekik ! Soha nem fogom tudni meghálálni, amit értem tettek...
Még teganap, 30-án írtam ezeket a sorokat, de a technika ördöge miatt csak ma került publikálásra.
