Jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok! Ezt szoktam válaszolni a hogylétemet firtató kérdésre. Mindig háromszor, mert azt hiszem ezzel magamat is megnyugtatom. Meg amúgy is nehezen tudná megfogalmazni az ember, hogy mi baja. Hál Istennek, kimondottan nem fáj semmi, nincs semmi különös. Hisz ami gondot okoz nekem, az már évek óta megvan, és ennyi idő alatt az ember megtanul együtt élni a problémáival, vagy legalábbis megpróbálja tudomásulvenni a korlátait.Tehát én szó szerint próbálok két lábbal a földön állni, mert számomra az jelent biztonságot és nem is akarok létrára menni. Nem is az agyvérzés, hanem a korosodás miatti korlátokat viselem nehezen. Mert tudom, hogy ezeket gyakorlással sem tudom kiküszöbölni, maximum késleltetni. Most amúgy is rossz passzban vagyok, nem igazán látom a jövőt, és ami engem elkeserít, mostanában nincsenek tervem, céljaim a jövőre. De a remény hal meg utoljára, és bízom benne, hogy az életkedvem is visszatér. Aggódni csak akkor kell értem, ha a telefont sem veszem fel, és nem is írok.
Napok óta egyre többet köhögök. Ez valamilyen szinten meg van már az agyvérzésem óta. Az orvosok szerint ez a szervezet védekező reakciója, nehogy félrenyeljek. Na ez lett nekem az utóbbi pár napban gyakori, olyannyira, hogy már nem csak a környezetemet, hanem engem is aggasztott. Ennek következménye lett,hogy tegnap este elővettük a hosszú évek óta nem használt Tens készüléket.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elmúlt egy hét nem volt egy leányálom. Sok elintézni valónk volt, sokat autóztunk és sokat idegeskedtem. Mindig azt hittem, hogy a következő nap jobb lesz, aztán mégsem. Ja, és közben kifogtuk a júniusi kánikulát is! Egy hete nincs egy nap sem, amikor nem fájna a fejem. Nem hiszem, hogy fehér embernek való, ha egyik nap harminckét fok van, másnap meg csak huszonkettő. És minden nap esik az eső! És akkor még nem is panaszkodhatok, mert itt csak dörög, villámlik, belecsap a hálózatba, esik. Eddig, hogy el ne kiabáljam, elkerült bennünket a jég, az özönvíz. Na szelet azért kapunk, ettől szenvedek ma is. És ma még vidító napsütést sem láttam, de azt nem mondhatom, hogy várom az esőt. Valami úgy is lesz! A sok eső hatására nő a gaz, mint a bolondgomba, de nem tudok gazolni, mert olyan nedves a föld. Tehát, ha az ember nem akar még jobban elkeseredni, ki sem megy a kertbe. Legfeljebb a virágokat nézi körbe és gyönyörködik. Mert azt kell!
Egyre többet ütök mellé...
