Nem vesztem el, csak ezer volt a munka! És a nap csak huszonnégy órából áll! De most már úgy döntöttem, hogy több időm lesz magamra.
Úgy persze könnyű, hogy rövidülnek a nappalok, csökken a hőmérséklet és egyáltalán.
Ami most nekem a legfontosabb, mielőtt elfelejtem, hogy szeptember 14-én és 16-án még fürödtem a Balatonban és isteni volt a víz. Jó, néha a hínáron kívül az ember megküzdött a kacsákkal is, de hát, Istenem.
Szóval úgy döntöttem, hogy beköszöntött az ősz. Ezt nem csak a hőmérséklet csökkenésén, az idő romlásán lehet észrevenni, hanem benne van a levegőben. Valamelyik nap esett az eső, és komolyan mondom örültem neki, mert ilyenkor nem kell okot keresnem magamnak, hogy ne menjek ki a kertbe dolgozni. Persze, nem azért megy ki az ember, hogy dolgozzon, csak körülnézni. Aztán meglát valamit, amit sürgősen el kell végezni, és megcsinálja. Pedig, a fenét, ha minden úgy maradna akkor sem történne semmi. De ehhez újra kéne születnem. Még mindig túl nagy bennem a megfelelési kényszer, és folyamatosan úgy érzem, hogy valamit nem csináltam meg, amit meg kellett volna. És ezt sajnos, azt hiszem már nem fogom kinőni.
Egyre inkább úgy érzem, hogy igaza van az egyik szomszédasszonyomnak, aki mér évekkel ezelőtt mesélte, hogy a kertből be kell vinni, mindent, ami megtermett, megpucolni, megmosni, üvegekbe rakni, dunsztolni, pakolgatni, őrizni, aztán fél év múlva üvegestől kidobni. Nálunk az agyvérzésem óta évről- évre csökken a konyhakert területe, de vannak jó szomszédok is (idén vettem először patiszont). Tehát mindig van mit eltenni. A fügebokraink idén nagyon szépen teremtek, és nem csak én és az ismerőseink ették degeszre magukat, hanem jutott lekvárnak is. A legutolsó projekt pedig a lecsóeltevés volt, hogy ne a vándorpoloskák zabálják le az összes érett paradicsomot. Azt hiszem megvert bennünket az ég: a harlekinkaticák után megjelent az amerikai kabócalepke, aztán most inváziószerűen a vándorpoloska. Mi lesz jövőre? Tudom, hogy morbid, de ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen azoknak jó, akiknek már tavasszal tönkretette valamilyen természeti csapás a növényeit. Mi tavasztól-őszig pátyolgatunk mindent, aztán a már kész termés a szemünk előtt megy tönkre. Hiába örültem a kedvenc körtémnek, leszedés előtt mindet megszúrja a darázs és elkezd még a fán rohadni. A háromszori oltás próbálkozás után megmaradt és már termő jonatán almánkkal ugyanez a helyzet. Hát csoda, hogy ennek nem tudok örülni? Tehát maradnak a virágok!
Szóval nyaralás helyett volt sütögetés a teraszon, aztán viszont, névnapünneplés,koncert, lángosevés. séta, lecsófesztivál, nyugdíjasbúcsúztató. Mindegyiknek meg volt a maga bája, szépsége, jó volt emberek közé menni, de azért mindegyiktől el is fáradtam kicsit. Ennek ellenére jó volt! Szinte minden napra volt valami elintéznivaló vagy esemény. És mivel egyre szenilisebb vagyok már én is ezért mindent feljegyzek. Még így is sikerül napot tévesztenem. De ma egy kicsit azért megnyugodtam. Holnapra vártuk a kéményseprőt, aki tíz nappal ezelőtt pénzért csöngetett be hozzánk. Szóval holnapra beszéltük meg vele és ma délelőtt becsöngetett. Percekig állította, hogy ma huszadika van, és csak miután a telefonját kézbe vette, ismerte el, hogy huszadika csak holnap lesz. És Ő csak harminc év körüli. Szóval ettől megnyugodtam. Nem csak én vagyok néha zokni.
Most éppen eszembe jutott: időpontot kell kérnem a szemészhez. Egyrészt időszakos kontrollra. Másrészt attól tartok van mit nézni a szememen. Újabban megint gyakran fáj, ég, nem tudok eleget csöpögtetni. A bal szemem előtt a nyári nagy meleg óta kis fekete pontot látok, először azt hittem a szempillámon van valami. Sajnos nem. Különben is úgy érzem, hogy egyre romlik a látásom. Egyenlőre még kötök, és nem csak azért, hogy elfoglaljam magam, hanem azért is, hogy a finom motorika fennmaradjon. Nekem mindig is fontos volt, hogy tudjak írni, és egyéb finom mozgásokra is tudjam használni a kezem. Na, varrni már a szemem miatt nem állok neki! Különben én úgy érzem, hogy nekem az agyvérzés a látásomon okozta a legnagyobb és legérzékenyebb kárt. A többi maradványtünetet a kívülálló látják, ezt viszont én érzem legjobban a saját bőrömön. Minden, amit muszáj pontosan látni,nagy koncentrációt igényel. Ha valamire nagyon koncentrálok az fáraszt és előbb-utóbb fejfájást okoz. Néha gondot okoz a térbeli látás, nem mindig tudom pontosan megítélni, hogy mit és milyen messze látok. Ez pedig az évek alatt azt okozta, hogy nem bízok teljesen abba, amit látok. Ezért vagyok alkalmatlan az egyedi utcai közlekedésre.
Megyek, mert dörög, fúj a szél, és időnként nekiered az eső, nyugtatni kell a kutyát...
