Ezt a napot is megértem. Azt hiszem a születésnapján mindenki megáll egy pillanatra, még ha nem is kerek számról van szó. És hosszan elgondolkodik arról, hogy milyen relatív dolog is az idő. Amíg iskolába jár az ember nagyon lassan telik az idő. Mindig azt hiszi az ember, hogy sohasem lesz szünet. De teljesen normális módon, akkor ez a dolga. Aztán elkezd dolgozni, és ha nem milliomos, akkor várja a fizetésnapot, ami soha nem akar eljönni. Aztán gyereket, gyerekeket szül, és élvezi minden napját. Nagy öröm látni, hogy egy kiszolgáltatott csecsemőből gondolkodó, cselekvő, okos gyerek lesz. (Egy idő után már csak a szépre emlékezik az ember, és hajlamos azt gondolni, hogy a problémák is csak azért voltak, mert valamit rosszul értelmezett.) Aztán szegény poronty elkezd iskolába járni, az idő pedig szaladni. Egyik év megy a másik után, egyik probléma a másik után. Én a kisebbik fiam ballagásán mondtam azt, hogy nem lehetsz ilyen öreg, hiszen most születtél. Igen, 18éve. (Akkor.) És aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy most volt Karácsony és máris itt a következő. Na jó, közben van egy kis Húsvét is. Aztán nyugdíjba mész, minden nap olyan, mint a másik, és közben múlnak az évek. Ilyenkor jut eszembe, hogy "várunk, és közben szép lassan eltelik az életünk". Nem panaszkodom, azt szoktam mondani, hogy a kor nem érdem, hanem állapot. Meg kell érni, meg kell élni! Sajnos nagyon sokan nem érhetik meg, hogy megüljék az X. születésnapjukat. Azt hiszem én eddig elég jól vettem a születésnapjaimat. A 40. volt az, amit végigbőgtem, mert veszettül öregnek éreztem magam. Most csak az zavar nagyon, hogy ez az utolsó ötössel kezdődő évforduló. De süt a nap, nyílnak a virágok, ezerrel örülni kell az életnek.
Hosszú kihagyás után ma megmasszírozták a hátamat...
