"Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja." Csak tudnám, hogy mi van akkor, ha Dorottya nem szorítja! Merthogy tegnap aztán minden volt, csak hideg nem.Jól is esett kimenni a kertbe, kicsit kapirgálni. A nap sütött, a szél csak enyhén fújdogált. A kutya nagyon boldog volt, hogy a madarakon kívül másnak is tudta produkálni magát. Szóval tegnap minden idilli lett volna, ha nem fáradnék el olyan hamar. Na, de hát Rómát sem egy nap alatt építették. Én tulajdonképpen nem is vagyok elégedetlen magammal, mert annak is örülök, hogy tudok valamit csinálni. Tegnap a hajolgatások napja volt, mert az ősszel nagyon sok későn virágzó évelőt nem vágtam vissza. És tegnap úgy döntöttem, ennek is eljött az ideje. Pontosabban nem is csak tegnap, hanem már előtte napokon is. Aztán kicsit megkapirgálom a föld tetejét, hogy az ott maradt leveleket is összeszedjem. Ezt hívom én tavasz kerttakarításnak. Nem egy rettenetesen nagy munka, de látványos.Hát ezért a látványért csinálom, meg azért, mert idebent már minden bajom van, minden porcikám egy kis tavasz jó levegőért remeg. (Szoktam is mondani, hogy ha annak idején nem családi házban élünk, akkor most is csak egy ágyban fekvő beteg lennék.) Persze nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem az idei tél csak kétszer egy nap volt, mert az nem normális. Az sem volt normális (és abszolút illúzióromboló volt), hogy karácsonykor pluszok voltak. De nagyon szomorú lennék, ha most több napra vastagon behavaznánk. Már napok óta nézegetem a tavasszal nyíló hagymás virágokat, hogy bújnak ki a földből. Szélvédett helyen már majdnem arasznyi a tulipán levele. A lila törpeíriszt minden nap várom, hogy kinyíljon. A hóvirág kezdte a táncot, és ha nem figyelek lassan el is nyílik. Tudom, hogy ezeknek a virágoknak semmi bajuk nem lesz, ha jön rájuk egy kis hideg, de most már színeket szeretnék látni!
Látni, amíg láthatom őket. Egy ideje megint sokat nyavalygok a jobb szememmel. Kiszárad, de mégis mindig úgy érzem, hogy totyog benne a folyadék. Most legalább nem folyik ki! Fáj, de nem tudom megfogalmazni, hogy hol és mi fáj. Lehet, hogy azért, mert lassan már hat éve van valami bajom a szememmel. (Csak olyankor szoktam nyavalyogni, amikor valami változik.) Az, aki megszokta, hogy van két szeme, de semmi gondja vele, az lehet, hogy pontosabban meg tudja mondani, ha valami gondja van. A kisebb- nagyobb meghatározása már évek óta gondot okoz nekem, sőt az előtte-mögötte is.Ez a kettőslátásomból is fakad. Az agyvérzésem után úgy kezdtem el üvegből pohárba tölteni, hogy a flakon száját a pohár szélére tettem. Aztán volt egy időszak, amikor minden simán ment. Most azt veszem észre, hogy nagyon magasról akarok mindent megoldani, ezért sokszor melléöntöm, mellé-szórom. Most megint elkezdhetem tudatosan, hogy előbb tapogassam ki az edény szélét az egyik kezemmel csak aztán tegyem bele a belevalót a másik kezemmel. Időnként úgy érzem magam, mintha vak lennék. De én még látok! Ezeket a "problémákat" csak az érzi át, aki maga is benne van. Egy egészséges ember számára ezek, nem gondok. Csak viselkedj úgy, mint aki normális! (de ki mondja meg, hogy mi a "normális"?)
Persze a gyakran változó időjárási frontok sem igazán kedveznek a hangulatomnak, már jó lenne ha el döntené az idő, hogy mit akar! Szinte minden másnap fúj a szél, és nem hiszem, hogy sok ember van, aki szeretni hallani a fütyülését. Engem határozottan irritál, és ilyenkor nem tudok jópofát vágni a dolgokhoz, nem igazán vagyok jókedvű és feldobott.(Sajnos vannak hangok, amelyek az agyvérzésem óta nagyon tudnak ingerelni.)
Megyek madarakat nézni...
.
