Heuréka! Mindig mondtam, hogy a jó munkához idő kell. Hát ez egy olyan hét , amikor minden összejön. Kezdődött azzal, hogy felkerült a falra egy olyan kép, amire már két hete vigyáztam a nappaliban. Aztán még aznap fel lett állítva a zuhanykabinom a régi szétesett helyett. Hiába, egy férfi gondolkodik mielőtt bármihez hozzákezd, csak egy nő kezd el hebehurgyán dolgozni. A gondolkodáshoz pedig, mint tudjuk idő kell.
Na, de a nagy meglepetés ma ért! Június 15. óta nyugdíjas vagyok. Ma csengetett a postás és hozott egy tértivevényes levelet. Ma kaptam meg a határozatot, arról hogy mennyi a nyugdíjam. Oké, két hónapja már kapok nyugdíjelőleget. Na, de az aki fizetéstől fizetésig él, az miből fizesse két-négy hónapig a rezsijét, miből vegyen élelmiszert? És akkor nekem még volt segítségem, de aki nem ismer senkit, aki tudna neki segíteni, az mit csináljon? Miért kell még megalázni, megtaposni az, aki egy élet munkája után meg merte érni azt a kort, hogy nyugdíjas lehessen?
Játomban-keltemben, ha ismerőssel találkozom, mindenkinek az az első kérdése, hogy milyen nyugdíjasnak lenni. Jelentem, jó, sőt nagyon jó. Nincs a munkahelyi hajtás, a megfelelési kényszer. Annyit dolgozom egy nap, amennyire erőm és energiám van. Amit ma nem tudtam elvégezni, az majd meglesz holnap. Mondom én, de persze azért a férfinak is vannak elvárásai. Nagyon rossz, hogy vannak dolgok, amiket pár éve, vagy előző életemben csont nélkül el tudtam végezni, most gondot okoznak. Nem mindig az van a háttérben, hogy közben idősebb lettem, nagyon sok mindent írhatok az agyvérzésem számlájára is. Bizonytalan a mozgásom, mostanában elég sokat szédülök. A szédülésekhez elég gyakran (szinte mindig) társul egy rövid ideig tartó fejfájás. Az a szerencse, hogy csak rövid ideig tart. Hasonlóan rossz, hogy lefekvés után újra hallom a jobb fülemben a ciripelést (nincs tücsök a jobb fülemben). A legújabb, hogy légyzümmögést hallok percekig minden esetben, ha leülök a számítógép elé. Néha az az érzésem, hogy kezdek megzakkanni.
Nagyon jó, hogy eddig ilyen szép idő volt. Jó volt ez a hétvégén is, amikor gondolom hozzám hasonlóan sokan keltek útra, hogy leróják tiszteletüket szeretteik sírjánál. Jó volt, hogy egy ideig nem esett az eső, így össze lehetett gereblyézni a lehullott faleveleket. A korai sötétedés miatt, már egy ideje kimarad az ebéd utáni pihi, mert délután már nem sok mindent lehet csinálni odakint. Reggel nagyon vizes még a harmattól és a ködtől minden, délután pedig kezdődik megint a párásság és korán sötétedik. A kint végezhető munkák ideje két-három órára korlátozódik és ez nekem elég is. Utána már csak nézek ki a fejemből, nyomogatom a számítógép klaviatúráját, esetleg kötök. Időnként eszembe jut, hogy régebben mindezt munka után végeztem.
Az az igazság, hogy próbálok mindenféle pótcselekvéseket kitalálni, mert vészesen közeleg az évnek az az időszaka, amit nagyon nem szeretek. Négy nap múlva megyek koponya MR-re, ami tudom, hogy nem fáj, de az ellenségemnek sem kívánom. Negatív eredményben bízom. Aztán lesz még egy orvosi kontrollom is., de az szinte csak formaság. Ami nekem a legnagyobb gondot okozza, az az, hogy lejár a rokkant parkolókártyám is. Ez mindig eszembe juttatja, hogy milyen kálváriát kellett járnunk három éve. Tudom, fő a pozitív hozzáállás! Majd beszámolok az eredményről!
Még csak most nyílnak a krizantémok...
