Megint esik! Esett már napokkal ezelőtt is, aztán esőszünet és most megint esik. Nem az a baj, hogy esik az eső, hisz annak van itt az ideje. Az én bajom, hogy az őszi monszunnal megjött a hideg is. Tél végén már melegnek éreznénk ezt a hőmérsékletet is, de most nagyon fázunk. Fázunk, mert hozzászoktunk a magasabb hőmérséklethez, és valljuk be, hogy eddig szép idő volt. Különben is, betakarítottunk a kertből minden fontos dolgot, a többit pedig vigye kánya. Na persze a még a teraszon lévő szobanövényeket ne! Amúgy is nagyon fáradékony lettem az utóbbi időben, és ez a borult, takony idő legalább okot (felmentést) ad egy is pihenésre. Nem foghatok mindent az időjárásra, de mostanában elég csehül érzem magam. Szédülök, dülöngélek a lakásban, és nagyon levert vagyok. Néha az az érzésem, hogy nem mindig lehet tisztán érteni a beszédemet.
Amúgy éppen ez az, ami napok óta foglalkoztat. Miért van az, hogy emberek titkolják mások elől a betegségüket? Senkit nem lehet felelőssé tenni emésztési problémái, izületi fájdalmai, egyéb betegségei, rosszindultú daganatai miatt. Elég baj az neki! Nagyon nehéz egy betegség tudatával megbirkózni. Mindenkinek kell valaki, akivel beszélhet erről. Én nem azt mondom, hogy dicsekedni szoktam az agyvérzésemmel. (Bár látható jelei is vannak, tehát úgy érzem, hogy jobb ha elmondom, hogy mi történt velem, mintha kicsit hibbantnak néznek.) De ha egy beszélgetésben szóba kerül nem titkolom. Mindenkinek saját belátására van bízva, hogy beszél e betegségéről, de nem kellene szégyellnivaló dologként kommunikálni egy betegséget csak azért, mert a kommunikáló egészséges (láttam én már nemdohányzó tüdőrákost). Senki nem tudhatja, mit hoz neki a jövő és sajnos életünk végéig tartó egészségre senkinek sincs biztosítása. Nem akarom megváltani a világot, csak azt szeretném, hogy ebben az elembertelenedett világban legalább a közeli ismerőseinkkel beszélgessünk, hallgassuk és halljuk is meg, mit mondanak. Mert nem biztos, hogy csak az anyagi segítség a segítség, van amikor a legnagyobb segítség ha az ember elmondhatja valakinek búját-bánatát. Nem lehet egy ember vállára sem rakni, azt a terhet, hogy nem elég, hogy beteg, még szégyellje is magát, mert ő az oka a betegségének. Tudom, hogy ez csak egy hiú ábránd, de annak legalább szép!
Olyan jó bentről hallgatni, ahogy a tetőablakon megnyugtatóan kopog a csendes eső. És jó meleg van idebent,mert megy a fűtés. Nálunk van fűtés! És ezt én nem érzem nagy kegynek, nekem ez normális, megszokott. Mi még ki tudjuk fizetni, de mi lesz azokkal akiknek ez nem adatik meg. És ők is lehetnek betegek. (Tudom, foglalkozzak a saját bajommal.)
Megyek és folytatom a kötésemet...
