Tegnap volt, tegnap volt Szent Erzsébet napja! isten éltesse, így egy nap késéssel is az Erzsébeteket! (Sajnos egyre kevesebben ünneplik évről évre ezt a névnapot, mert manapság nem tartozik a "divatos" nevek közé, és a mai gyerekek közül már nagyon ritkán kapják ezt a nevet.)
A szép hosszú ősznek az ibolyanyíláson kívül még nagyon sok előnye van. A hétvégén volt szerencsénk belefutni egy nagy hátrányába is: ez a köd. A Balaton felé menet oda-vissza útitársul szegődött.Én alapban nem szeretem a nagy ködöt. Számomra olyan, mint egy nagy fal, aminek csak nekimenni lehet. Ezen kívül úgy érzem, hogy ebben a nagy ködben nincs oxigén és nem kapok levegőt! Levegő híján pedig meg fogok fulladni! Legalább is ez az érzésem és nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy ezt az érzést úgy legyőzzem, hogy a környezetem ne vegye észre. Senki sem szeret céltábla lenni!
Viszont, a szőlőben a napsütésen kívül láttam olyan virágokat nyílni, amit máskor ilyenkor soha. Ki látott már novemberben virágzó katángot!vagy primulát? Nekem mindkettőben volt részem. De a legeslegjobb mégis a Balaton parti séta volt. (Bár részemről túlzás sétának nevezni,azt a táncikálást.)Mindenkiből kibújik a gyerek ha játékokat lát, lehet akármennyi idős is. Főleg ha nincs aki kacagjon a kudarcon.Itt volt részem új életem egyik nagy felfedezésében: tudok hintázni (lánchintán). Én nagyon élveztem! Csak amiatt van egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy ezzel a tettemmel kicsit megijesztetem családom férfitagjait. (Pedig ők csak féltettek.) Egyszóval, részemről jól sikerült nap volt!
Persze, részemről minden napról elmondhatnám, hogy jól sikerült volt, de ezt sajnos mások nem mindig látják így. Ők azt látják, hogy én el vagyok a saját kis világomban, a terhek pedig rájuk maradnak. Azt nem tudhatja mindig mindenki, hogy azért én sem mindig látom olyan szépnek a világot, nekem is vannak problémáim. Én is elkenődök sokszor, hogy ide jutottam és csak ennyit sikerült elérnem a gyógyulásom terén. De ezek az én gondjaim, és ha lehet igyekszem őket magam megoldani, és kifelé gondtalannak mutatni magam.Tudom, hogy vannak embertípusok, akik minden problémát nagyon komolyan vesznek és még fel is nagyítanak. Ők azt hiszik, hogy én félvállról veszek mindent! Pedig tévednek! Csak nálam más a fontossági sorrend! Én még szeretnék néhány évig élni és ehhez nagyfokú pozitív életszemlélet kell! Sajnos sok mindent csak így lehet túlélni.
Most tele vagyok nagyon sok negatív gondolattal és ezeket nem akarom most kiírni magamból, mert nem szeretnék senki sem megbántani hirtelen felindulásból...
