Sajnos egy ideje sem erőm sem időm nincs leülni a számítógép elé. Az én szempontomból a lehető legjobbkor jött ez a négy napos munkaszünet, mert már nagyon elfáradtam. Rendben van a vérnyomásom, nem fáj különösebben semmim, elvégzem a dolgomat, csak kicsit le vagyok lassulva.
Az elmúlt napokban, hetekben a 40 és a 30 fok között volt minden. Sőt volt még erősebb lehűlés is, igaz erőteljes széllel kísérve. Egy valami viszont nem volt: eső. És az eső hiányát nagyon érzem. Már nem csak én, a veteményes és a virágok érzik, hanem sajnos a gyümölcsfák is. És az ország nyugati feléből jött rokonaim szerint arrafelé még nagyobb a szárazság. (Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy tavasszal „illetékes elvtárs” bejelentette: idén jó éve lesz a mezőgazdaságnak, mert elég eső esett. Erre van a „dakota” közmondás: Nyugtával dicsérd a napot!)
De igazándiból nem is az eső hiánya miatt szenvedek, hanem a meleg visel meg nagyon, időjárási frontokkal tarkítva. Kicsit sok nekem az egész most már, szeretnék valami nyugodtabb, kellemesebb időt. Tudom, hogy aki szabadságon van, pihen valami víz mellett, vagy csak napozni szeretne, annak nagyon jó ez az idő. De nekem túl jó, nyűgös vagyok, hisztis vagyok. Ezért is jó, hogy most négy napig nem kell menni dolgozni, ajtó becsuk légkondi bekapcsol, ebéd megfőz és pihi. (Azt hiszem csak így lehet kibírni!
Persze a letörtségemnek az időjáráson kívül az is lehet az oka, hogy egy nagyon sűrű időszak áll mögöttem. Minden napra esett valami elfoglaltság munka utánra még az elmúlt két hétben. Kétszer is jártunk a megújjult Fő utcán. Először csak azért, hogy megnézzük milyen visító munkagépek nélkül, és amikor már lábtörés nélkül lehet rajta közlekedni.(Ja, és megmutattam férjemnek városunk „jól kinőtt” polgármesterét.) Második alkalommal a hivatalos utcaavató napján voltunk, de kora délután. Ekkor még nem volt tömeg, de voltak emberek. Lehetett jönni-menni, nem botlottál bele a másikba. Nagyon jó volt egy padon ülve fagylaltozni (lehet kapni vanilia-csokoládé csavaros krémfagylaltot, majdnem olyan, mint régen), nézelődni. Közben elvonult az ember előtt a fél város és olyanokkal tudtam beszélgetni, akiket már régen nem láttam. (Hogy hol tartok beszédfejlődésben az még mindig titok, mert akikkel régen nem találkoztam azok nem fogják bevallani, hogy nem értik minden szavamat. Hiába, az ember már csak így van kódolva.)
Fáradt, levert, nyűgös vagyok, valószínűleg ezért is nem voltam olyan feldobott a Húgom és kísérete látogatásakor. Pedig nagyon örültem annak, hogy itt vannak, de nagyon zokni voltam. Még jó, hogy a férjem megpróbált helyettem is teljesíteni. Aztán megjelent előbb az egyik, majd a másik fiam is a barátnőjével. Szóval volt fennforgás! Azt vettem észre, hogy a kivülállók nyugalmával szemlélem a dolgokat, amiket már két napja próbálok kiheverni. Még mindig nagy bennem a megfelelni akrás, ezért azt érzem, hogy nem így kellett volna tennem, de jelenleg erre vagyok képes. Vnnak korlátok, amiket sajnos nem tudok áthágni.
Jó két éve fáj a jobb szemem, de most két napja nagyon és nem is tudom csillapítani egyik szemcseppemmel sem. Nem lehet oka az allergiám, mert akkor mindkét szemem fájna, nem csak az egyik és használna a szemcsepp. Tök jó, hogy még két napig nincsen semmilyen rendelés, lehet rinyálni.
Attól félek, megint szaruhártyagyulladásom van…
