Barack, barack, barack minden mennyiségben. Az idén biztosan jó volt a sárgabarack termés, mert minden szomszédtól, ismerőstől azt kaptunk. Tele is ettem magam dugig, és még eszem is folyamatosan (Nagyon szeretem, de hát melyik gyümölcsöt nem.) Fölfújtam magam és a férjem segítségével még lekvárt is készítettünk. És még a kezemet sem égettem el, és nagyon finom lett a lekvár! Nem azért, hogy magamat dicsérjem. Ja, és került belőle a mélyhűtőbe is! (Gondolva a télre.)
Nemcsak a sárgabarack dömpingből következtetek arra, hogy itt a nyár, hanem sajnos a hőmérsékletből is. Szerintem nagyon-nagy a forróság, és az a legnagyobb problémám, hogy éjszaka sem hűl le számottevően a levegő. Már a téglaépületek is átmelegedtek. Egész nap megy a ventilátor, a légkondi, sötétítő függönyök behúzva, de sokat nem segít. Szenvedek mindentől. Nincs sem kedvem, sem energiám bármit is csinálni délutánonként. Ülök a lakásban és várom, hogy kora este legyen és akkor beindul a locsolási projekt. Ez az egyetlen munka, amit elvégzek itthon, ezt is csak azért, hogy minél később égjen ki a fű. Mert valahol tudom, hogy azt csak egy kis eső menthetné meg. Tulajdonképpen nem fáj semmim, csak nincs kedvem semmihez. Minden mozdulatra leizzadok. Ilyenkor gyönyörűen nézek ki! Elkezd gyöngyözni a homlokom, aztán elkezd folyni az arcomon a víz és teljesen lelassulok. Azt csak én tudom, hogy az egész testemen folyik a víz. A zuhanyzás a nap fénypontja!
Tudom, hogy régen is voltak nyarak, és nyáron meleg is szokott lenni, csak akkor még fiatalabb voltam és ez nem szokott gondot okozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak az utóbbi pár évben visel meg a kánikula. Már előző életemben is jobban elviseltem a 25-30 fokot, mint a 35 fokot. De amióta volt az agyvérzésem sokkal nehezebben viselem. Nem csak azért nem megyek tűző napra, mert az orvosok kifejezetten ellenjavallták, hogy a fejemet a nap tűzze, de testem-lelkem nem kívánja a napsütést. És nem csak azért izzadok, mert híztam!( „Add már Uram az esőt…”) Tudom, hogy javulást csak egy jópofa eső és egy kis lehűlés hozhatna, de egyenlőre nem látom sehol az alagút végét, tehát marad a szenvedés. Persze télen jólesne egy kis meleg, de hát akkor meg hideg van. Nagy szerencse, hogy mindenki nem tudja befolyásolni az időjárást!
A hőség már a technikát is megviseli! Mostanában nem mindig tudok fellépni az oldalra, de van amikor már a net-hez sem csatlakozik a gép. De ezek olyan kis szösszenetek amiket jobb nem is észrevenni, illetve nem bosszankodni rajta. Majd legközelebb minden rendben lesz!
Persze ilyen melegben szóba sem jöhet semmiféle mozgásjavításra irányuló gyógytorna sem. Most csak túlélésre játszunk! (Remélem még nagyon sokáig!) Van viszont valami, ami nagyon aggaszt egy ideje. Egyre többször kérdeznek vissza, hogy mit mondtam. Lehet, hogy a beszédem nem mindig érthető? Lehet, hogy a „lustábbik” arcfelem gondokat okoz? Akkor viszont megint kezdhetem a beszédgyakorlatokat, ülhetek a tükör előtt. Persze az is lehet, hogy csak jobban kellene figyelnem a beszédre. Majd minden kiderül. Az is, hogy akikkel telefonon beszélek, azok csak ámítanak azzal, hogy értik amit mondok. Ez nem csak azért okoz nekem gondot, hogy legyen mivel foglalkoznom.
Már érik a füge, megyek keresek ehetőt a bokron…
