Két álló napig tombolt a viharos szél! Ez a szabadság! A tegnapi nap után már nincs is kedvem kimenni, körülnézni, hogy miben tett károkat. Tegnap délelőtt még nagyon merész voltam és kimentem gazolni meg megélni a saját csalódásomat. Már napok óta labilisnek érzem magam (ez mondjuk megint, az időjárási frontok miatt van), de tegnap mindent sikerült felülmúlnom.Elég nagy feladat nekem elmenni az egyenetlen kerti talajon, nem kell ezt még szintkülönbség áthidalásával is fokozni. Aztán tegnap az előzményeken felbátorodva, úgy akartam az alsóbb szintre visszalépni, hogy az egyik kezem még kihúzkodott virággal is tele volt. Na, ezt azért nem kellett volna.Nem is sikerült megtartanom az egyensúlyomat, sem visszaszereznem. Szép lassan úgy estem be a virágok közé, mint a pinty. Ezt egy rózsabokor bánta, de az kit érdekel. Sokkal jobban bántott az esés ténye maga, és az, hogy nem tettem le a kezem. Az egyetlen ami érdekelt, hogy ne üssem be a fejemet, de ezen kívül semmi mással nem foglalkoztam. Így a jobb vállammal fogtam talajt, de mivel a hideg, szeles idő miatt be voltam öltözve, mint egy barnimedve, ezért sehol sem sérültem meg. Azért ez az esés nagyon mélyen érintett, nem a fájdalom, hanem maga a tény miatt.
Ma már süt a nap, innen bentről szép idő van, de egyenlőre még nem vágyom ki a kertbe. Majd annak is eljön az ideje.Ami csapadék lesett a múlt héten, azt már ez a bolond szél mind kiszárította, szélcsendben lehet megint locsolni a talaj felszínét.Így aztán várhatom mire kel ki az elvetett fűmagom! Egyenlőre átadom magam a boldog semmittevésnek. Úgyis olyan ritkán van ilyen. Vagy én akarom bebizonyítani a környezetemnek valamiről, hogy meg tudom csinálni ( ez általában nagy erőfeszítésembe kerül), vagy valami olyat kell csinálnom ami javítja az állapotomat. Időnként annyira szeretném az elmúlt, több mint három évet meg nem történté tenni.Igaz, hogy akkor biztosan nem tudnánk a férjemmel, hogy mennyire szeretjük egymást, biztosan ritkábban látnám a felnőtt fiaimat, de nem kellene engem kiszolgálni. Nem lennék ráutalva senkire. Élném robotolós életemet tovább, soha semmire nem lenne időm és soha semmivel nem végeznék. De legalább nem érezném magam fölöslegesnek, nyűgnek.
Nem vagyok depressziós, nincsenek sötét gondolataim, de nem lehet mindig jópofát vágni az élethez.Időnként engem is elkap a "mi lenne ha" hangulat, főleg ha erre még az időjárás is rájátszik.
Voltak az elmúlt héten szép percek is, de most inkább ez foglalkoztat. Pedig a múlt héten sikerült napoznom is, miközben a férjem füvet vágott a szőlőben. Aztán közelebbi ismeretséget kötöttem egy zöld gyíkkal is (úgy 35 fotó erejéig), bár én nagyon jól megvagyok a gyíkok nélkül is. Aztán voltunk ebédelni a kisfiamnál is (nagyon finomat), tehát még főzöm sem kellett vasárnap.Megünnepeltük a párom születésnapját is.
De a legeslegjobb az egészben, hogy szabadságon vagyok és nem kell menni dolgozni...
