Nem vagyunk jóviszonyban az időjárással. Március vége van, én már a tavaszt várnom, virágokkal, madárdallal, meleggel. Ehelyett tegnap reggel is esett a hó, ma délután pedig olyan kitartóan esik, hogy már minden fehérlik. Aminek januárban még örülnék, az most már túl sok a jóból. Az pedig már mindennek a teteje, hogy mindehhez még téli hideg is járul. Már tegnapelőtt sem volt valami gatyarohasztó meleg, de tegnap némi széllel megspékelve kifejezetten hidegnek éreztem séta közben. Ezért is lett olyan rövid a séta! Hosszabbnak indult, hogy gyakoroljam a járást, de hamar meggyőzött a hideg. Szégyenszemre elő kellett venni a télikabátot, és ha nem szégyellném még kesztyűt is húznék. Persze szégyellje magát az idő! Már csak szegény tavaszi hagymás virágaimat sajnálom. Nagyrészük már két hónapja kidugta a fejét, azóta is áll és nézelődik. Valami majd csak lesz. Mostanában a császárkorona a léghőmérséklet mérőm. Fagyos reggeleken fekszik a földön, aztán ahogy melegszik az idő, úgy éled fel. Hogy lesz-e rajta virág az még a jövő zenéje. A jácintok már mutogatják kis virágfejeiket, de a nárciszok már egy hete képtelenek kinyitni virágjaikat. A kinyílt ibolyákat belepte a hó.
Nem csak a virágok miatt, magam miatt is nagyon várom már a tavaszt. Dél óta egyre jobban fáj a fejem, és ennek nem tudok más magyarázatát adni, mint az erős fronttevékenységet. Délelőtt munka közben nem volt semmi bajom, tettem a dolgomat. Csak ezért fogom az időjárásra mai bajaimat, pedig ma még a gyógytornász is volt nálam. Minden páciensének negatív előjelű tapasztalatai vannak, és mindegyik a hosszú téllel, a borult idővel hozza összefüggésbe. Nem akarok mindent az időjárásra fogni, de nem vagyok topon. Nincs valami sok életkedvem, és nem sok minden érdekel igazán. Bízom benne, hogy a napsütés mindezt meg fogja változtatni. És végre lehet menni a kertbe, nem biztos hogy minden munkát el fogok majd tudni végezni (sőt), de végre kint lehet majd lenni.
Arról, hogy csökkenni fog a súlyom már letettem, nekem az is eredmény ha nem hízok. A páromnak szoktam mondani (aki nagyon aggódik értem), hogy ez nem fáj. És már fiatalabb sem leszek. Ha el tudtam fogadni, hogy az agyvérzés után megváltozott az életem, akkor ezt is el kell tudnom fogadni. Nem kötelező tükörbe nézni és akkor olyan önképed van, amilyet megőriztél.
Jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok…
