Vannak eleve elrendelt dolgok! Tegnap ebéd után találtam a Facebook-on egy képet Latinovits Zoltánról, és egy 1975-ben Ruttkai Évához New Yorkba írt levelet. Gyönyörű! Meg is osztottam gyorsan. Aztán este, egy eseménydús, "esőáztatta-szélfútta" délután után a tv távirányítóját kapcsolgatva belebotlottam egy múltidéző műsorba, ami Latinovitsról és a filmszerepeiről szólt.Nem kellett tovább nézhető műsort keresnem! Hosszú évek óta nem hallunk a "színészkirály"-ról, aztán egy nap többször is. Tudom sokan nem szerették annak idején sem, főleg idegkitörései miatt.Megosztó személyiség volt, mindenkinek volt valamilyen vélemény, de senki sem volt közömbös irányába. Én személy szerint imádtam. Vannak filmjei, amit más főszereplővel el sem tudok képzelni. Ilyen az "Isten hozta őrnagy úr" a "Szinbád", és az "Utazás a koponyám körül". Tegnap az utóbbiból adtak részletet, ami engem ifjú korom óta nagyon izgat, és most már a személyes érintettség okán is mélyen megfog. A felsorolt filmeket a nagy rendezők sem próbálták meg mással újraforgatni, és ez az én szememben azt jelenti, hogy valami maradandót sikerült alkotnia.Ilyenkor mindig beugranak a klisék:"csak az hal mag, akit elfelednek".Én mindig elfeledkezem arról, hogy már majdnem negyven éve halott,nekem él, de sajnos már csak a mi korosztályunk emlékszik rá.
Tegnap délután jött hozzám a gyógytornász. Ez több okból is jó. Ő aztán mindig keményen megdolgoztat, átmozgattat minden izmot, amit kell és nincs lazsálás. Viszont dicsér is, és erre nagy szükség van. Ő nem lát minden nap, viszont látja az eredményt amit elértem. Én nem. Én csak nyavalygok, sajnálom magam.Rajtam kívül nem tudja senki, mennyi energiát fektetek nap- mint nap abba, hogy normálisan mozogjak. Mindenki azt hiszi, hogy ezek az eredmények maguktól jöttek, én nem teszek érte semmit. Megint, sokadszorra beigazolódott, hogy csak akkor ismerik el a teljesítményedet, ha folyamatosan mondod hangosan, hogy mit miért csinálsz. És erre, meg arra éppen miért nem érsz rá. A megfelelési kényszer nem kifizetődő!
Tudom, hogy (szerencsére) sokat beszélek. De nem mindenkihez. Vannak emberek, akikhez szinte nem is szólok, és vannak akik szinte azt sem veszik észre, hogy újra tanultam beszélni. Az önimádó, türelmetlen emberekhez nekem sincs türelmem. Az önbizalmam növeléséhez szükségem van olyan emberekre, akikkel már találkoztam új életemben, és megerősítenek abban, hogy mindig jobb-és jobb vagyok. (Akikkel csak "előző" életemben találkoztam azok furcsán néznek rám, valószínűleg részegnek gondolnak.)
A lényeg, hogy itt van az ősz (és én ezt is megértem)...
