Vége a szabadságnak! Már egy hete.Még jó, hogy sikerült feltöltenem a lemerült aksiimat a szabadság alatt, most egy darabig van miből erőt merítenem.
A múltkori édeni állapotok után most van lehetőségem panaszkodni. Minden nap fáj a fejem. Szerencsére csak rövid időre, de naponta többször is.Két-három hétig fáj ugyanott, aztán utána másik területen. De ezt csak megjegyzem, ezt én nem veszem panasznak, hisz előző életemben sokat fájt a fejem, új életemben pedig még egyszer sem vettem be fájdalomcsillapítót, amit régen is csak többnapos fejfájás vagy nagyon erős fejfájás esetén szoktam bevenni. Ilyenek meg szerencsére nincsenek.
Még mindig változatlanul tart a depressziós korszakom. Tudom, hogy tudomásul kell vennem az állapotomat, vagy különben teljesen megmakkanok. De ezt sokkal könnyebb mondani, leírni, mint tudomásul venni. Lehet, hogy most azért élem meg nagyon rosszul a dolgokat, mert annak idején sikerült látványos eredményeket elérnem, és ahhoz képest most stagnál az állapotom. Mindenkinek nagy fegyvertény, hogy tudok járni és nem vagyok ágyhoz kötve. Viszont hiába csinálok akármit, akárhogy erőlködök nem sikerül javítanom a stabilitásomat. Ezek a mostani erős időjárási frontok sem segítik a dolgomat. Úgy megyek, mint egy részeg. Csak lapossarkú cipőben tudok járni, de tudok lábujjhegyen lépkedni. A papucs nem az én műfajom. Fontos, hogy stabil lábbeliben járjak, mert amúgy is nehéz dolog az. Nagyon nehezen szokom meg azt is, hogy járás közben nem bambulászok, a járásra koncentrálok, a lábam elé nézek. Ha valamit meg akarok nézni, akkor meg kell előbb állni. Így jártam ma reggel a hőlégballonnal is. A legújjab nagy eredményem az, hogy egyre távolabbról járok be gyalog dolgozni. Na persze nem egyedül, hű fegyverhordozóm mindig velem van, vigyáz rám (már amennyire lehet), viszi a cuccomat. Valószínűleg egyedül már nem is mernék közlekedni, annyira megszoktam, hogy mindig velem van. Ezt persze előző életemben el sem tudtam volna képzelni. (Hát így múlik el a világ dicsősége.) Otthon már a kertbe is kimegyek egyedül, de szerencsére huszonnégy méter széles a kert, lehet táncikálni keresztbe. Ami azért számomra elég elkeserítő, mégha ezt a külvilág nem is látja rajtam. Nem sokan tudják, hogy időnként mennyire el vagyok keseredve, mert ezt igyekszem leplezni, ha nem is mindig sikerül.
Tehát gondok vannak, nem is kicsik. De még mindig azt tartom, hogy a nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk őket...
