Hiányoltam. Hát megkaptam. Mármint pénteken délután a levelet, hogy hétfőn délelőtt (óra, perc) jelenjek meg a Nemzeti Rehabilitációs Basz Fasz Bizottság előtt rokkant parkoló kártya ügyileg. Mindezt postázta nekem kézzel címezve a Kormányhivatal. És még mondja valaki, hogy nem „épül az ország”. Mivel én törvénytisztelő és kötelességtudó ember vagyok a párom kíséretében megjelentem a kívánt időpontban. ( Hogy ez a munkahelyemnek jó vagy sem az senkit sem érdekelt, és időt sem hagytak intézkedésre.) Na, engem még engem még nem aláztak meg úgy, mint itt! A páromat azért kértem meg, hogy kísérjen el, mert járdán még nem tudok biztonságosan közlekedni, szükségem van a segítségére. Amúgy pedig vannak emberek akik nem értik, vagy nem akarják érteni amit mondok, tehát vittem egy tolmácsot-járókeretet magammal. Az orvost egyáltalán nem érdekelte, hogy mi bajom, mi történt velem, miért kérek parkolókártyát. Ő csak a lefektetett „kritériumokat” emlegette, és legfőbb elfoglaltsága volt a mi egreciroztatásunk. Tegnap óta sokat gondolkodtam rajta, de a jelen pillanatig sem értem, hogy egy térdreflex vizsgálatához miért kellet bugyi-melltartóra vetkőznöm. Egyértelművé vált, hogy az egész buli arra ment ki, hogy ne kapjak parkolókártyát. (Ettől valószínűleg csődbe menne a város, sőt a haza is!) Csoda, amit csináltam két év alatt, de túlságosan jó állapotban vagyok. És nem rokkantjáradékot vagy egyéb „alamizsnát” akartam, csak kicsit megkönnyíteni a párom és a magam dolgát, hogy adott helyzetben ne kelljen messziről gyalogolnom. Nem biztos, hogy ez jár nekem. Leht, hogy jobb lenne, ha valami intézetben ápolnának az állam pénzén. Hát érdemes itt valamiért dolgozni? Igazuk van azoknak aki azt mondják, hogy ezzel a birka néppel bármit meg lehet csinálni…
Hát elég balfék vagyok! Képes lennek fél méteres vízbe is belefulladni! Ezt most hétvégén bemutattam a Balatonban. Még az északi parton is nagyon alacsony a vízállás, maximum combközépig ér a strand lépcsőjénél. Az ataxiámon kívül a legnagyobb baj, hogy félek a víztől. Tehát egy ember felügyeletét igénylem amíg vízben vagyok, és még így is „hambalgok”. Nagyon fárasztó lehetek!
Közben véget ért a FEZEN és túl vagyunk az év „legmelegebb” napján is. Egyáltalán nem bánom, hogy csökkent a kánikula, még ha ez egy nagy hidegfront betörésével is járt. Meglepően jól viseltem a tegnapi szaharai meleget, még a szél is meleg volt! Tehát most már hajnali három óra előtt is lehet aludni ( a FEZEN-en állítólag csak 45 decibeles volt a hangerő, tehát az én mosógépem centrifugáját is hallja a fél város, vagy csak én vagyok rosszindulatú). A lényeg, hogy élvezzük a csendet és az elviselhető meleget (hiszen nyár van). A mai napra már túl vagyok a savanyúság és befőtt eltevésen is. Nagy szerencse, hogy van segítségem, mert egyedül azért még kicsit sokáig tartana.
Igyekszem mindent úgy csinálni, mint előző életemben, de sok minden nem megy. Muszáj minden nap tornáznom, mert ha kihagyom azonnal látszik a járásomon. Amúgy is nagy koncentrációt igányel tőlem a járás és az olvasás. Majd ha ezek kitűnően, automatikusan mennek, akkor meggyógyultam. Addig pedig vívom a magam harcát magammal, magamért…
