Hát sokkal nem lett jobb a kedvem, de ezt már írjuk a borongós időjárás számlájára. Az lesz a legjobb. Tegnap éjszaka olyan történt velem, ami még új életemben soha ( a régiben sem). Miután éjszakára egy zselét kenek a jobb szemembe, azzal nem sokat látok, mert összeragad és váladékos lesz. Na, egy ilyen este után döntöttem úgy éjszaka, hogy meglátogatom a fürdőszobát. Villanyt nem szoktam gyújtani, mert a kazán zöld ledje, és az ablakon át beszűrődő utcai fény elégségesnek bizonyult. Eddig. Most mellényúltam a kapaszkodónak és úgy vettem mellre a WC csészét, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hiába vettem észre, hogy mellényúltam a kapaszkodónak, vitt a lendület, mag a félálom. Először térdre estem, még jó, hogy van szőnyeg. Aztán megkapaszkodtam a csészében. Illetve az jobb lett volna, mert csak a jobb kezemmel tudtam megtámaszkodni stabilan a WC mögött, a bal kezemmel sodortam a zuhanyfülke falát és a WC kefénél kötöttem ki. Az mindennek mondható, csak stabilnak nem. Fájt minden porcikám, mire sikeresen feltápászkodtam. Eddigre persze már odaért életem párja is, aki mindig felébred ha én felkelek, de csak azt szokta konstatálni, hogy visszafeküdte, hisz szerencsére egyre önállóbb vagyok. Most viszont az általam csapott nagy zajra azonnal kiugrott az ágyból. Mivel nem akartam megijeszteni, jóhogy letagadtam a fájdalmaimat. Csak tegnap délben tudta meg, amikor a fiúknak elmeséltem. Éjszaka meg voltam én ijedve tisztességesen, semmi szükségem nem volt még egy kis kioktatásra. Az izomfájdalmak pedig majd elmúlnak. A lényeg, hogy a fejemet nem ütöttem be. Viszont, most megint bizonyíthatom majd, hogy sok mindent meg tudok csinálni egyedül is.
Érdekes módon az ebédfőzést eddig sem és most sem kérdőjelezte meg senki. De ettől legalább mindig sikerélményem van, mert a fiaim a hálás falókör. Erre is szükség van.
Ma ebéd után még szép idő volt, sütött a nap. Persze, hogy ki kellett menni a kertbe, hiszen most olyan gyönyörű! Csak sajnos a gaz is elkezdett nőni a virágok között. Ennek ritkítása volt a mai feladat. (És az elmaradhatatlan fényképezés.) Új életemben ma vettem először kapát a kezembe, úgy hogy használni is tudtam. Végre be tudtam menni olyan helyre is ahova tavaly még nem mertem, mert szűknek éreztem a helyet, és nagyon instabil voltam. Azért még a szintkülönbségeknél mindig vannak problémák, de nagyon strapabírók a növényeim. Sajnos két-három óra után elfáradok és abba kell hagynom a munkát: A másik pedig, hogy még mindig nem tudok hajolni, csak guggolni. Így aztán biztosan marad még munka holnapra is. Na, és a kert nézegetése sem semmi.
Csak most már el kéne végre ültetni azt a szerencsétlen állómuskátlit…
