Sok minden történt az elmúlt héten.
Mindjárt hét elején rész vettem egy nyugdíjas búcsúztatón, és a vele összekötött vacsorán. Tök jó volt. Mindenki kiöltözött csinosan és a város konyhájáról híres éttermében, egy különteremében vacsoráztunk. Itt valahogy mindenki más volt, mint a rendelőben. Szerintem mindenki jól érezte magát, én legalábbis igen. Fontosak az ilyen ünnepi együttlétek, mert színt visznek az életbe, és szerintem másnak is adott egy kis feltöltődést. Persze csak annak, aki nem döntötte el már az elején, hogy nem fogja jól érezni magát, vagy az volt neki a fontos, hogy ki milyen ruhát vett föl. Mindenesetre én feldobódtam, és az sem volt érdekes, hogy már későre jár, hogy nem vettem be a gombakivonatomat, hogy nem ettem gyümölcsöt. És az sem, hogy másnap hajnalban fel kell kelni. Az volt a lényeg, hogy jól érezzem magam, sok fotót készítettem, és sokat beszélgettem. Szükségem volt ere az estére, ne szürküljön be a világ, és hogy a párom is pihenjen egy kicsit nélkülem (amit kétlek, hogy sikerült volna neki, biztos egész este értem aggódott). Csak azt sajnáltam a végén, hogy ez az egyik kolléganőm búcsúztatása volt.
Mióta jobban vagyok és dolgozom, egyre több olyan emberrel találkozom, vagy hallok róla, akinek agyérgörcse, agydaganata vagy agyvérzése volt. Ebben valószínűleg benne van az is, hogy affinitásom van ezekre az esetekre.
A férjem találta meg annak a fehérvári hölgynek a blogját, akit négy évvel ezelőtt ugyanaz az orvos operált, mint alig két éve engem. Érdekes volt olvasni az írását, bár neki szerencséje volt az agyvérzés műtéttel.
Két nappal ezelőtt egy élelmiszeráruház vezetőjével beszélgetve derült ki, hogy pár hónapja a gerincében volt vérzés, aztán mélyvénás trombózist kapott. Szerencsére már megint dolgozhat, és a fejfájáson kívül semmilyen maradványtünete sincs. Hiába, mindig mondtam, hogy az élethez kell egy kis szerencse.
Elfáradtam a héten a munkában. Annak örülök, hogy itt a hétvége, végre pihenhetek. Ma délután, ha ilyen szépen süt a nap, lehet bócorogni otthon a hóvirágok között. A következő két napban pedig nem kell korán kelni. Amúgy pedig vár otthon az elliptikus bicikli, az olvasnivaló újságjaim és a nagy semmittevés (félek, hogy a semmittevésből nem lesz semmi, mert olyan fajta vagyok én)...
