Előző életemben éveken keresztül, minden szenteste napján sikerült mindenkinek mindenkivel összebalhéznia, hogy aztán este békés boldogságban álljunk a fa alatt. Sokáig ezt nagyon szégyelltem, mert azt hittem csak nálunk van így, és ez az én hibám. Aztán az évek során kiderült, hogy ez nem csak nálunk, hanem minden ismerős házaspárnál is így van. A férfiaknál akkorra szakad el a cérna. Szegény nő pedig szeretne megfelelni az elvárásoknak. A karácsonyi tradíció dől felé a munkahelyétől kezdve a médián keresztül mindenhonnan. (Én például soha nem csináltam halat, mert a férjemen kívül senki sem eszi. Ettől még karácsony volt a karácsony.)

Új életemben viszont nyugodtak a Karácsonyok. (Az eddigi kettő.) Már nem akarok, még fejben sem, mindent megcsinálni. Lassúbb lettem, nem is tudok mindent. Nem főzök napokig, mert nem tudunk annyi mindent megenni. Persze, amit a mi családunk megszokott, azt azért elkészítettem. El is fáradtam nagyon, azóta is azt pihenem. Az én nagy fájdalmam, hogy nem tudom diszíteni a karácsonyfát, mert a kettőslátásom miatt mindig mellényúlok. Ezt a munkát idén is a kisebbik fiam végezte, én csak néztem. Majd egyszer! Egyenlőre örülök, hogy velük lehetek, ők pedig körülölelnek a szeretetükkel. ( Néhány éve ezt a mondatot még nagyon nyálasnak éreztem volna, de tavaly áprilisban nagyon sok minden megváltozott.) Örülök minden pillanatnak, amit velük tölthetek, mert soha senki nem tudhatja az idejét…

Nem akartam ilyen depisre venni a figurát, ez jött magától. Nem dolgozom a két ünnep között, szabadságon vagyok. Még csak pár apja vagyok itthon, de a kondiciómon már is észre lehet venni a kevesebb mozgást. A délelőtti séta nagyon elfárasztott, úgy hogy már használtam az elliptikus biciklimet és még jön a gyógytorna. Muszáj lendületbe jönnöm, mert oda lesz minden eredmény amit elértem.

Így is minden nap százszor hallgatom, hogy milyen telihold képem van, mennyit eszek. Közben pedig folyamatosan vitaminokkal töm, mert az „erősíti” az immunrendszert. Legalább a Millgammáról sikerült annak idején lebeszélni. Persze, hogy a sok vitamintól jó étvágyam van. Az én koromban pedig már a víz is meglátszik az emberen. Én mindenesetre azt szoktam neki mondani: „Örüljön, hogy ez a legnagyobb gondja velem”. Én is jobban örülnék néhány kiló miusznak, de most nem ez a legnagyobb problémám…