"A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve." Nekem pedig nincs sem időm, sem energiám a kövek szedegetésére. Örülök, hogy élek. Persze, ahogy javul az állapotom, úgy próbálok újra egyre önállóbb lenni. Hát az önállóságomért újra meg kell vívnom a harcomat. Én pedig mindent elkövetek, hogy egyszer valamikor újra a régi életemet tudjam élni. Persze, addig még sok mindent meg kell újra tanulnom. Leginkább járni rendesen. Egyenlőre még mindig "táncikálok", széles alapon járok, és mindig elfelejtem, hogy nem tudok egy helyben megfordulni. Most már én is azt mondom amit a pesti Sebész-Professzor: majd az idő megoldja. Ahogy eddig gyógyultam, remélem egyszer teljesen rendbe jövök. Ebbe eddig is sok energiát fektettem, és még sok munka vár rám.
Azért is jó dolgozni, mert az ember találkozik rég nem látott emberekkel és legalább valaki megdicséri az elért eredményekért. Kikerülhetetlen, hogy az ember néha depressziós legyen ennyi megpróbáltatás után. Ilyenkor aztán családtagjaim emlékeztetnek rá, hogy honnét indultam. Ahhoz képest tényleg nagyon sokat gyógyultam, csak ezt időnként jó lenne hallani is. Mindenki szereti hallani, hogy milyen erős, kitartó. Ha mindig csak kritikát hallasz, és csak a hibáidat veszik észre, akkor egy idő után depressziós leszel. Tudom, hogy csak segíteni akarnak, de nem kritikára, hanem biztatásra van szükség. A fejlődést csak azok veszik észre, akik ritkán látnak. Ezért van szükségem a rég nem látott betegekre, ismerősökre. Tudom, hogy minden agyvérzés más és más. Az enyém sajnos nem volt egyszerű. Nem akarom fényezni magam, de az hogy már vissza tudtam menni a régi munkahelyemre nyolc órában szerintem jelent valamit. Engem még mindig idegesít, hogy nem látok rendesen, illetve, hogy még mindig kettős látásom van. Még mindig külön olvasószemüvegem van, letakart egyik lencsével, hogy olvasni tudjak, és írni a klaviatúrán. De ez szerintem mindig jobb lesz, és most már jobbára csak este használom az olvasószemüvegemet, lassan csak a multifokálisat használom.
Nagyon jó volt, hogy előző életemben csak egy szemüvegem volt, mert az mindig rajtam volt. Most pedig rendszeresen keresem valamelyik szemüvegemet, mert kettő nem lehet egyszerre a szememen. De ez lenne a legnagyobb bajom, csak tudnám, hogy mikor látok kettőt és mikor egyet. Most van amikor letakarom ez egyik szememet, hogy eldöntsem két kémény van ott vagy csak nekem van kettőslátásom.
De hát az élet nem fekete-fehér. Minden kis eredményért meg kell küzdeni...
