Hát furcsa egy dolog dolgozni ! Főleg ilyen hosszú kihagyás után. Tudtam, hogy nem lesz egy fáklyásmenet, de nem gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó lesz. Nem kellett volna az első hétre mindjárt mind az öt napot bevállalni. De persze aki bizonyítani akar… Az első napokban még aludtam délután, de aztán azt hittem én már megint a régi vagyok. Hát tévedtem. Pénteken reggel már a párom ébresztett fel, mert én simán aludtam volna. Ma reggel persze már hajnalban felébredtem, pedig végre alhattam volna. Most délután be is pótoltam. Ma viszont az ebédfőzéssel és majd az esti vasalással le is tudom az egész napi munkát. Majd beáll minden a helyére, legalább is bízom benne.
Már a negyedik nap hagytak egyedül dolgozni, ami az én számomra nagyon-nagy dolog. Eddig hagytam a kolléganőimet érvényesülni a számítógépnél, de most rá voltam kényszerülve a használatára. Meglepően hamar visszaálltak az automatizmusok. Ami jelen esetben pozitívum.
Én előző életemben egy nagyon pörgős nő voltam. Most a betegség miatt kicsit lelassultam. Régen mindenről meg volt a saját véleményem. Most is meg van, de nem mindig mondom el. Nagyon sok minden megváltozott bennem, körülöttem, és ez nem mindig hátrány. Egy betegség teljesen meg tudja változtatni az ember gondolkodását. Engem tavaly tavasszal kétszer élesztettek újra, örülök, hogy élek, és teljes életet élek. Nekem nincs időm a „vihar egy pohár vízben” és a „csináljunk magunknak egy kis gondot” című játékokra, mert az élet rövid. Ezért nem foglalkozom a hatalmi harcokkal sem. Más szemmel is lehet nézni a világot! Nem csak most amikor visszamentem dolgozni, hanem már az egész „új életemben” azt vallom, hogy nem érdemes olyan dolgokon idegeskedni, amin nem tudsz változtatni. Azokon a dolgokon csak rágódjanak azok, akiknek még nem volt dolguk valami szörnyű betegséggel, vagy ez valami perverz élvezetet okoz. Remélem, be tudom tartani a magamnak tett ígéretemet és nem fogok idegeskedni hülyeségeken. (Van elég sok komoly gondom is.) Tudom, hogy a munkahelyemen néhányan árgus szemekkel figyelik a munkámat, és csak az alkalomra várnak, hogy valamibe beleköthessenek. A mai világban kegyetlen hely tud lenni a munkahely. Sajnos nagyon rossz irányba változott a világ, és már senkit nem a másik érdekel, csak annak a helye. Azért ne feledjük, földön fekvő emberbe nem illik belerúgni. (Ettől én szerencsére nagyon távol vagyok.)
Hát most ennyit a munkáról. Sajnos romlott a szemüvegem olvasó része, és ez inkább aggaszt engem, mint a világ folyása. Hosszú, eseménydús lesz a jövő hetem is, remélem mindent sikeresen sikerül majd elintéznem. Minden hatással lesz majd a jövőre.
Amióta beteg vagyok sokkal érzékenyebben reagálok a halálhírekre. Fokozottan érvényes ez az ismerősökre. Tudom, hogy csak szombaton lesz a temetés, de emlékezzünk Dr. Jerabek Mónikára…
