Legutóbb elkövettem egy szarvashibát, ilyet csak egyszer csináltam amióta írom a blogomat: elfelejtettem publikálni, egy hétig ott maradt vázlatba. Csak tegnap este korrigáltam a mulasztásomat.
Pedig nem is ezzel akartam kezdeni a mai eszmefuttatásomat, hanem azzal, hogy nem tudom ki volt az a nagyeszű sündisznócska, aki 1. Augusztus elejére tette szeptember helyett a FEZEN-t. (Ilyenkor rendes nyári időben csak nyitott ablakok mellet lehet aludni.) 2. Az Fesztivál helyszínéül a MÁV- focipályát jelölte ki. Mi Felsővárosban lakunk, vasárnap hajnalban még kristálytisztán hallottuk a dobokat, annyira, hogy nem lehetett aludni. Én nem haragszom a fesztiválozókra, de két éjszaka nem tudtam rendesen aludni, pedig messze lakunk a helyszíntől. Éjszaka, alvás helyett sajnáltam a MÁV-pálya és köztünk lakókat, hisz ők még jobban „élvezhették” a zenét. Aztán eszembe jutott, hogy ott van még a Kórház is, szegény betegek. Remélem ennek a „nagyeszű sündisznócskának” lakik valami rokona, boldog őse ezen a köztes területen, hogy élvezzen valamit a város kultúrális életéből. Régen a Bregyó-közben volt a Fesztivál (azt sem hallottam jobban), de ott este 10 után már csak sátorban, és kisebb hangerővel lehetett dorbézolni. Na ennyit a soros sirámaimról, de egyébként jól vagyok.
Egy hete még a hidegről panaszkodtam, aztán jött a „három napos nyár”, és ma estére már megint lehűlést ígértek. Nem igazán szeretem ezeket a nagy hőingadozásokat, meglehetősen megviselnek. Amúgy is elég bolond vagyok, nehezen viselem az időjárási frontokat. Fáradékony vagyok, nehezebben megyek. A meleget pedig még felerősíti a haskötő, amit már csak akkor viselek, ha valami munkával is megpróbálkozom.
Az elmúlt héten kétszer is voltunk a balatoni préssháznál, mert kedden végeztek az épület két oldalán a térkő lerakásával. Végre egyedül is tudok mászkálni az épület körül. És végre másfél év után először, nem éreztem magam herének. Tudok söpörni! Legalább is kvarchomokot besöpörni a térkő fugáiba. Mindig mondtam, hogy kis örömökből áll az élet! Azt azért előző életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd annak is örülök, hogy valamilyen munkát el tudok végezni. Vízszintes felületen, lakáson belül egyedül is tudok mászkálni. A felfelé, illetve lefelé haladás meredek felületen (nem lépcsőn) okoz nekem gondot, ezért jelent nagy kihívást a balatoni szőlő. De a nehézséget azért vannak, hogy leküzdjük őket! szerencsére minden alkalommal könnyebb a közlekedés. Mától tényleg nagyon komolyan veszem a tornagyakorlatokat!
A körülöttem lévő három férfi aggódásukban teletöm mindenféle táplálékkiegészítővel, hogy véletlenül se legyek beteg. Ezektől aztán olyan vagyok, mint egy Duracell-nyuszi, tele vagyok energiával, és mindig dolgozni kéne valamit (na nem nekem, hanem másnak).Bennük nincs ennyi vitalitás, elfáradnak és szerintem néha már szeretnének egy kicsit pihenni. Tegnap viszont én pihentem, nem kellett vasárnapi ebédet főznöm. A nagyfiam elvitt minket ebédelni, ami már a változatosság miatt is élmény volt. ( A kaja is finom volt!)
Azért nagyon ciki lehetett, amikor az ebéd végén kitáncikált egy nő az étteremből (nem írhatom ki magamra, hogy agyvérzésem volt)…
