Újra itt vagyok a gép előtt! Remélem ma jobban bírom, mint tegnap.
Tehát az éjszakák katasztrofálisak voltak az én szempontomból a kórházban, de gondolom más is így vélekedett. Csak hanyatt tudtam feküdni , és ebből néhány óránál több már sok a jóból. Hát még két nap ! Leginkább az zavart, hogy a tavalyi varrataimon feküdtem sokáig, és egy idő után ez érzékeny. De hát ez volt a múlt! Kiszedték a csöveimet és hazajöhettem. Viszont volt egy szigorú orvosi utasítás: használni kell a haskötőt! Ha valaki próbálta már ezt az tudja miről beszélek. A haskötő egy műszálas anyagból készült rugalmas övszerű valami (az enyém széles) tépőzárral, amit bőrre szerintem nem lehet vakaródzás nélkül felvenni. Így aztán nagy élmény volt kánikulában trikó+haskötőben létezni. (Még jó, hogy lehűlt kicsit a levegő! Kár, hogy nincs tél, akkor jó lenne derékmelegítőnek.) Viszont van néhány nagy előnye: oldalra lehet benne fordulni éjszaka (így is fájdalmas művelet), megakadályozza, hogy felrepedjen a varratom, ami egy újabb műtétet eredményezne. Azt hiszem ez a legfőbb célja, a műtéti terület szétnyílásának megakadályozása.
12 nap után szedik ki a varrataimat, a haskötőt viszont minimum egy hónapig kell hordanom (nem egy nagy élmény).Nekem most az a legfontosabb, hogy itthon lehetek a megszokott környezetemben, használhatom a zuhanyzót és első szóra akad aki átköti a sebeimet. Legnehezebb az ágyból való felkelés és lefekvés, ebben mindig van segítségem. Már próbálkozom egyedül is a fájdalmak ellenére. Minden nap többet tudok egyedül is megtenni.
Tudom, hogy két hónap múlva már csak nevetni fogok a mostani nyavalygásaimon és meg fognak szűnni a fájdalmaim is, de egyenlőre a nap minden percét ez teszi ki és nem igazán tudok másra gondolni. Pedig igyekszem. És nem vagyok egy nyafogós , lusta fajta sem, de mostanában nagyon rám jár a rúd! Az első két nap itthon is nehéz volt, mert szinte mindig feküdtem kábán. Eddig nem szoktam fájdalomcsillapítót szedni, de most muszáj. Tegnap óta többet motyorgok fent, de hát ennek is ára van. Most már a fiaim és a férjem zavar az ágyba. De hát ki kell menni megnézni a virágokat és kiadni az utasításokat. Nehogy már kiszáradjon és elgazosodjon minden, mert én beteg vagyok! Néha csak az utolsó pillanatban ugrik be, hogy én még nem hajolhatok le, hogy felegyek valamit a földről, vagy nem emelhetem meg a locsolókannát, hogy meglocsoljam a virágokat a teraszon. Majd ezeknek a dolgoknak is eljön az ideje, most egy kis pihenőt rendelt a sors!
A párom szerint az elmúlt napokban sokkal harmonikusabb lett a járásom (amit ugye úgy tanultam), én viszont úgy veszem észre, hogy az altatás óta szita lett az agyam. A párom szerint ez csak az én rögeszmém. Mát túl vagyok az első stresszen, elkeseredésen és már megint látom az előttem lévő utat. Innentől a dolgok már csak jóra fordulhatnak (remélem), mert nem biztos, hogy még egy csapást átvészelnék ilyen pozitív hozzáállással. Amúgy az én betegségem csapás a család számára is. Ezért is fontos hamar meggyógyulnom.
Hát ennyit az idei nyárról és a tengerről…
