Ha egyszer végre mindketten rászánjátok magatokat egy jó kis meszelésre annál csak egy felemelőbb pillanat van: amikor a mester elmegy. Nálunk ez a pillanat tegnapelőtt, azaz szombaton délután következett be. Az egész lakásban nagy volt még a durranat. Én pedig nagyon fáradt voltam. Nagyfiam hazajött pénteken délután segíteni és csak tegnap ebéd után ment föl Pestre. A kisebbik fiam pénteken délután jött meg és letakarította az étkező össze ajtaját, ablakát, kitakarította a WC-t. A nagyfiam rengeteget segített! Nélkülük még sehol sem lennék! Pedig higgyétek el, a munka a legjobb therápia ! Ha azt látod, hogy az egész lakás egy nagy kupleráj, akkor nem tudom honnan van még erőd, de nekiállsz takarítani. Hajt a régi utáni vágy. Csak a hétvégére már nagyon elfáradtam! Egy ilyen meszelés még egy egészséges embert is elfáraszt, hiába próbál meg segíteni a mester, a legkisebb koszt csinálni maga után, letakarítani a lecsöppent meszet. És akkor még nem beszéltem arról, hogy még ne csináld, gondolkozzunk. (Amíg Ő gondolkodik a helyükre kerülnek a dolgok.) Most éppen az a lényeg, hogy tudjál aludni, mosakodni, enni és leülni. Aztán majd a helyükre kerülnek az apróságok szép lassan.
Ki raktuk a szobanövényeket a teraszra, hogy ne legyenek útban. Hát néhánynak annyi! Éppen tegnap láttam, hogy van aminek túl sok volt a napfény! Megégtek a levelei, nem tudom, hogy valaha helyre hozza-e magát! De ezeken nincs időm siránkozni!
Közben tudod, hogy a kertben is lenne munka! De hiába, tudomásul kell venni, hogy a dolgok lassabban mennek. Tegnap délután végre elültettük a másfél hete vett egynyári virágokat. Lassan egy hete nem voltam a kertben, most láttam csak, hogy kinyíltak az esedékes évelők. Nagyon szépek a virágok! A zöldséges ágyásokat pedig ki kéne gyomlálni, meg kéne kapálni. Majd! Senkit nem kerget a török! A párom szerint az én biztonságom mindennél fontosabb. Most, hogy mindenki elment a háztól és csak ketten maradtunk, megint van ideje, energiája értem aggódni. Fel kéne hívni a vízeres, a gyógylovaglós csajt, ki kellene tölteni és leadni a rokkantosítási papírt (formaság, én dolgozni szeretnék), beszélni a főnökömmel, receptet íratni. Ja, és a kocsi nem mozdul a garázsból, nem indul.
Szóval az élet nem egyszerű! Az elmúlt egy évben engem minden ilyen gondtól megkíméltek, el is felejtettem, hogy van ilyen. Most túl sok minden jött össze egyszerre, és néhány dolog lecsapódott rajtam is. Hiába, teher alatt nő a pálma! Az elmúlt egy hétben nagyon sokat javultam, mert muszáj volt. Kíváncsi leszek rá, mit mond holnap a gyógytornász!
Csak azt ne mondjam a családtagjaimnak, hogy fáj a fejem. Ez a mumus, ilyenkor mindegyik meg van ijedve! Pedig mostanában sajnos fáj, és nem csak tarkótájon. Szerencsére már régóta nem fájt! A mostanit a több fizikai munkának és az időjárási frontoknak tudom be. Nem akarok vele foglalkozni, nincs rá időm. „Ezer a munka!” Szóval vannak dolgok, nem is kicsik…
Takarítás közben sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem emlékszem az itthon történt eseményekre úgy, mint a kórházi dolgokra. Itthon már a megszokott környezetben voltam, és nagyon nem akartam tudomásul venni, hogy az én számomra más lett a világ. Néha azért elgondolkozom, hogy az ősszel még nagyon kevés dolgot tudtam elvégezni, és a páromnak is jobban megfogadtam a pihenésre vonatkozó tanácsait. Aztán jött a hosszú tél! Alig vártam, hogy vége legyen! Zöldet akartam látni, kimenni a kertbe! Hogy én ezzel mennyi aggódást okoztam!
Most már a párom is azt mondja, menjek és csináljam meg magam, ha valamit nagyon akarok. Sokáig elvégzett helyettem mindent! A két fiam volt az, aki azt mondta mindig, hogy csináljam meg egyedül. Nem baj, ha táncikálok, nem baj ha dülöngélek, majd felsegítenek ha elesek, de próbálkozzak!
Mostanra már azt hiszem elég önálló lettem, legalábbis veszekedni már tudok. A járásban még mindig vannak kisebb problémák, és a látásom az, ami még nem jött rendbe.
Egy pozitív oldala van a dolgoknak: van amiért harminc éve hiába rinyáltam folyamatosan, mindig falakba ütköztem. Most akkor is megcsinálja, ha nem ért velem egyet. A legjobban annak örülök, hogy a fák alsó ágai az én fejmagasságom fölött vannak.
Kis örömökből áll az élet…
