Hát, nem egyszerű héten vagyunk túl. Még múlt hétfőn mesteremberek kivágtak nálunk két 40 éves ezüstfenyőt. Még szerencse, hogy el is takarítottak maguk után. Én ezt még nem tudom megcsinálni. A gyógytornászok rendszeresen járnak, hogy javítsanak a járásomon és az egyensúlyozásomon.  A férjem pedig vett nekem egy homorú talpú bőrszandált akkorra ha majd dolgozni megyek. Ideje lenne bemennem a Főnökömhöz mielőtt lejár a táppénzem, hogy szeretnék újra dolgozni. Ehhez persze az üzemorvosomnak is lesz még egy-két szava.

Hétvégén felrotálták a fiúk a zöldségeskert egy részét. A borsóvetés egy könnyű hadművelet volt a hagyma duggatáshoz képest. Most már a vetés nagy részén túl vagyok, a többi meg majd csak lesz valahogy. A kertbe még nem igazán enged ki egyedül a férjem akármennyit javult is a stabilitásom. Viszont tőle sem várhatom el, hogy egész nap az én óhajaimat lesse és teljesítse minden kívánságomat a kerttel kapcsolatban. (Előző életemben sosem segített a kertben.) Így is nagyon-nagy feladatot ró rá, hogy huszonnégy órában felügyeljen rám. Ő igyekszik  még a ki nem mondott gondolataimat is kitalálni és megoldani helyettem a dolgokat. Többek közt ezért szeretnék minél hamarabb, minél jobban meggyógyulni, hogy ezzel is tehermentesítsem egy kicsit.

Két napja telefonálások közt zajlik az életünk. Tegnap délelőtt kaptam időpontot ápr.21-én délutánra az Amerikai úti Klinikára, csak azt nem tudták megmondani, hogy kell-e MR. Ma délelőtt kiderült, hogy igen. Kellett szereznem egy időpontot és kellett még egy időpont a szakorvoshoz aki majd reményeim szerint ad egy beutalót. Az élet nem mindig egyszerű, de mi nők próbáljuk mindig megoldani a problémákat! Hát ennyit a jelenről.

Mire hazajöttem  nyáron a Rehab.-ról, a férjem mindent elkövetett, hogy találjon olyan gyógytornászt, aki a Dévény-módszert alkalmazza és foglalkozik felnőttekkel is.(Ezt a módszert általában az agyvérzéssel született csecsemőknél alkalmazzák, csak néhány gyógytornász adoptálta ezt felnőttekre is. A lényeg az volt, hogy talált egy gyógytornásznőt Pesten, aki szeptemberben fogadott is bennünket. Nagyon-nagy reményeket fűztünk mindketten a dolgokhoz. Ehhez képest öt perc  beszélgetés után kiderült, hogy nálam a dolgok agydaganattal kezdődtek és az agyvérzés csak szövődmény. Ha nem lett volna daganatom fél év alatt meggyógyítana, így viszont öt évig nem masszírozhat meg. Gyógytornásszal pedig el vagyok látva és még csak Pestig sem kell mennem. Gyógyulni akarásból sincs hiány, akármit is mond a férjem. Mutatott néhány gyakorlatot, amit azóta is végzek, de nem mentünk később vissza hozzá, mert nem láttam értelmét.

A három férfi nagyon örült, amikor végre hazaengedtek, mert így kimaradt életükből a kórházi látogatás. De az, hogy hazajöttem a férjemre rótt jóval nagyobb terheket. Még a mai napig sem mozdulok ki nélküle itthonról. Állandóan aggódik értem, a fejfájásom, a vérnyomásom, a kettős látásom miatt. Szerinte sokkal többet kellene pihennem, mint azt teszem. De olyan hosszú volt a tél, olyan sokáig voltam bezárva a lakásba, hogy most nagyon élvezem a korai nyarat. Ő kevésbé, mert most kötelességének érzi, hogy velem legyen. Az, hogy a jobb szememmel időnként nem tudok olvasni, vagy, hogy egész nap fáj, az engem is idegesít, de én annak is tudok örülni, hogy időnként már folyik belőle könny.

A lakásban már elég hamar hagytak szabadon mozogni. Azért, hogy ne szoruljak segítségre felkerült néhány kapaszkodó. (Valószínűleg ezeknek később is hasznát vesszük, hisz fiatalabbak nem leszünk már mi sem.) Előző életemben én zuhanyozni szerettem, de először csak a fürdőkádban,  segítséggel tudtam  tisztálkodni. Az első beruházás a zuhanyba a kapaszkodó volt, hogy fel tudjak álli az összecsukható székemről, amin ülve zuhanyozni szoktam. Aztán jött a következő kapaszkodó a szembefalra, hogy önállóan ki merjek lépni  zuhanyzás után, mert így mindkét kapaszkodót tudom fogni, mielőtt leülnék törölközni. Ezzel már teljesen egyedül meg tudok fürödni. Aztán került egy kapaszkodó az emeletre vezető lépcső mellé az alsó négy fokra. Ez tizenegy évig nem hiányzott senkinek, de én nem mertem egyedül feljönni az emeletre sem a számítógéphez, sem az elliptikus biciklihez. Most már végig tudok kapaszkodni és önállósodni. A legutolsó kapaszkodó a bejárati ajtó elé került a két lépcsőfok miatt. Nekem nagy biztonságot ad, pedig csak egyszer sikerült elesnem, akkor is sötét volt. Most viszont végre megint kimehetek reggelenként az újságért.

Nem tudom mikor ülök le megint  a gép elé, mert ilyenkor tavasszal sok a munka a kertben. Nekem pedig kutyakötelességem naponta többször megnézni hány millimétert nőttek a növények, ha már dolgozni kevesebbet tudok. Ja, és végre elkezdtek virágozni a tulipánok is…